ADLER MIKLÓS (Sárkeresztúr, 1906. márc. 14.-?)

Szűcs és szőrmeáru készítő. Apja Adler Dávid. Iskoláit Székesfehérváron végezte. 1923-1925 között a székesfehérvári Danzig és Stelzer szűcsipari cégnél tanulta a szakmát. 1928-ban tett segédvizsgát. Ezután Budapestre ment, iparát itt gyakorolta, majd az ország több városában szerzett tapasztalatokat. 1932-ben visszatért Székesfehérvárra, és a Kossuth u. 13. sz. alatt nyitotta meg műhelyét. Férfi és női bundákat, szőrmegallérokat készített megrendelésre. Rendszeresen részt vett ipari kiállításokon, ahol elismerő okleveleket szerzett. A Széchenyi u. 2. sz. alatt lakott. 1937-ben a székesfehérvári ezrednél teljesített katonai szolgálatot.

Levéltári adatok tanúsága szerint túlélte az 1944-es deportálást, 1947-ben tanonca is volt Schalkhammer László személyében. A Rózsa u. 3. sz. alatt folytatta 1944-ben megszakadt iparos mesterségét.

Irodalom: Ipar és kereskedelem, 1938. Szfvár. 1938. p. 469

   (B. Zs.)

BAUMGARTEN IZRAEL (?, 1783. - Bp., 1849.) kereskedő, hitközségi elnök. A Morvaországból érkezett Baumgarten család egyike volt az elsőként itt letelepült családoknak. Tagjai a település jótevőiként ismertek, a hitközség iskoláját és más intézményeit nagy áldozatkészséggel segítették.

A lovasberényi zsidó hitközség az 1730-as években jött létre, részben Morvaországból és Szlovéniából érkezett kereskedőkből és iparosokból. A hitközség a földesúr, Franz Anselm Fleischmann, majd Cziráky Antal védelme alatt állt, megélhetésüket a velük kötött szerződések tették lehetővé. Ekkor alakult meg a Chevra Kadisa és a Chevrasz bikur chólim betegek látogatására alapított egylet is.

A lovasberényi termény- és gyapjúkereskedő töltötte be a helyi zsidó bíró, azaz az izraelita hitközség elnökének tisztségét. 1825-ben kezdeményezte a helyi zsinagóga felújítását, bővítését, mert az a megnövekedett számú híveket már nem volt képes befogadni. Az építkezést a földesúr, báró Cziráky Antal is aktívan támogatta, építőanyagot illetve kölcsön formájában anyagi segítséget nyújtott. A felújítás során bővítették a feltehetően az 1790-es években épült templom előcsarnokát, s a nyugati oldal női karzata újabb oldalkarzattal bővült. A felekezet hálaképpen az ünnepi és a szombati istentiszteleteken nemcsak az uralkodóért, hanem a báróért és családjáért is mondott imát. További gesztusként Cziráky Antal és neje, Batthyány Mária címerét a zsinagóga két szemközti falán helyezték el. 1825-ben Kápolnásnyéket fiókhitközségként Lovasberényhez csatolták.

Baumgarten 1836-ban kért Székesfehérváron lakhatási engedélyt, akárcsak más lovasberényi zsidó kereskedő. Korábban is rendelkeztek a városban lerakattal, de adót addig nem fizettek. A kereskedelem felvirágzását is remélték tőlük, így megkapták az engedélyt. A szükséges erkölcsi bizonyítványt Cziráky gróf állította ki. A rohamos léptékben fejlődő Pest közelsége miatt azonban a városnak nem volt esélye a kereskedelmi központtá való válásra, így Baumgartner sem telepedett meg tartósan. Hosszabb távon Pest biztosított megélhetést számukra. Élete végéig kereskedőként dolgozott, de valószínűleg hitelezéssel és hitelközvetítéssel is foglalkozott. Felesége a szintén tekintélyes családból származó Elkán Cecília (1786-1869), négy fiú és három lánygyermekük született, s Mendén volt birtokuk.

Bátyjával, Ábrahámmal együtt 1840. december 22-én lovasberényi gyapjú-nagykereskedőként kértek lakhatási engedélyt Pesten. Az iratot a következő év február 26-án kapták meg. Izrael egyelőre azonban nem költözött a városba, hiszen 1842-ben ismét a lovasberényi zsidó hitközség elnöki tisztségét viselte. Csak 1845-től élt Pesten, július 11-én kapta meg nagykereskedési engedélyét gyapjú és gabonakereskedőként, mint a Baumgarten und Söhne cég tagja. 1848-ban legalább hat banki részvénnyel bírt a Magyar Kereskedelmi Banknál, mivel választmányi gyűlésének jogosult tagja volt, tehát a nagyrészvényesek közé tartozott.

Végrendeletében életben maradt gyermekeire kétszázezer koronát hagyott, s egy több mint tízezer forintos alapítványt is létrehozott, melyet a pesti hitközség kezelt. 1878-ban a lovasberényi Chevra Kadisa épülete tűzvész áldozata lett, innentől a hitközség anyagi helyzete folyamatosan romlott. A terheket enyhítendő többek között Baumgarten Izrael alapítványa is juttatott segítséget a településnek.

Irod.: Halmos 2008. p. 47-53.; Erdős 2000. p. 101-102, 109.; Neumann 1912. p. 36-37, 62.

   (F. E.)

BISCHITZ SALAMON (? – Sárbogárd, 1788.) rabbi. A fennmaradt iratok tanúsága szerint Sárbogárdon már 1770-ben működött Szentegylet, bár templomuk csak 1799-ben épült. E hitközség első rabbija volt, aki Prágából menekült az országba. Korának híres talmudtudósa és kabbalistája. Családja 1750-től köthető a városhoz, Bisièe cseh-morvaországi faluból kerültek Magyarországra. Megalapította a helyi zsidó gyülekezetet. Az 1850-60-as években a zsidó vallásban bekövetkezett szakadás után a sárbogárdi község az ortodox (szigorúan hagyománykövető) ág mellett kötelezte el magát.

A Sárbogárdi Chevra Kadisa Szent Egylet alapszabályait 1911 májusában fogadta el a rendkívüli közgyűlés. A 19. század során létrehozták intézményeiket: a templomot, a rituális fürdőt, az izraelita felekezeti népiskolát, a rabbiságot, majd az elemi iskolát. Istentiszteleteiket korábban valószínűleg a tinód-pusztai „zsidó-házban” tarthatták. 1865-ben olyan karitatív célú szervezet is megjelent, mint az Izraelita Jótékony Nőegylet.

Leszármazottai között számos értelmiségit találhatunk, mint például Hevesi Pál (1883-1980) diplomata, közgazdász, Hevesi György (1885-1966) Nobel-díjas tudós, a hafnium felfedezője és Róheim Géza (1891-1953) néprajztudós, etnológus.

Síremléke 1788-as évszámmal a sárbogárdi temetőben található.

Irod.: Gergely 2003. p. 107.; Zsidó kult. Szfvár, 2004. p. 39.; Farkas 1989. p. 521-522.; Gergely Anna: Adalékok Hevesy György családtörténetéhez. = Fizikai Szemle, 1999, 7. sz. p. 267.

   (F. E.)

BOROS ISTVÁN (Karcag, 1908. október 1. – Auschwitz, 1944. jún.) rabbi, tanító. Középiskoláit Kisújszálláson és Budapesten végezte. Főiskolai tanulmányait szintén a fővárosban, illetve Boroszlóban folytatta, s 1932-ben filozófiai doktorátust szerzett. 1934-ben avatták rabbivá, ettől kezdve a székesfehérvári neológ izraelita hitközség anyakönyvvezető rabbija, vallástanára és titkára volt.

Részt vett a Székesfehérvári Ifjúsági Egyesület munkájában, a szervezetnek társelnöke. Előadást tartott és cikkeket írt tevékenységükkel kapcsolatban. 1936. november 24-én Ifjúsági egyesületről az ifjúsági mozgalomig címmel tartott előadást. Bekapcsolódott a Székesfehérvári Hagyományi Kör működésébe is, melynek célja a zsidó hagyományok iskolán kívüli ápolása volt. Vendégelőadók segítségével is igyekeztek szélesíteni ismereteiket.

Boros Istvánt fiatalon érte el a végzet, 1944. június 14-én deportálták Auschwitzba feleségével együtt, s egyikük sem tért vissza.

F. m.: Jafett fiai a zsidó középkor irodalmában (1932)

Irod.: Fejér vármegye. Bp. 1937. p. 291.; Horák p. 68.; G 3/967; Gergely 2003. p. 50., 79.; Székesfehérvári Naptár 1939. évre. p. 85.; Braham 2010. 1. kötet. p. 452.

   (F. E.)

BRAUN MÓR (Sajószentpéter, 1869. – Auschwitz, 1944.) tanító. A tanítóképzőt Budapesten végezte, 1894-ben szerzett tanítói oklevelet. Ezt követően a székesfehérvári izraelita hitközség iskolájának tanítója lett, majd 1927-től annak igazgatója egészen az 1934-ben történt nyugdíjba vonulásáig. Jó szervező munkájával sokat tett a Székesfehérvári Izraelita Elemi Népiskola fejlődéséért, modernizálásáért. Megírta az intézmény történetét, mely megjelent az 1895-96-os tanévre szóló iskolai értesítőben. Számos pedagógiai tanulmánya is napvilágot látott. Cikkeit az Izraelita Tanügyi Értesítőben és a Néptanítók Lapjában közölték. Az I. világháború alatt az ország belterületén teljesített katonai szolgálatot.

1937-ben a Chevra Kadisa szertartási elöljárója. Az 1933-ban a zsidó hagyományok ápolására alakult Székesfehérvári Hagyományi Kör elnöki tisztségét is betöltötte.

F. m.: Visszapillantás a székesfehérvári izr. elemi iskola múltjára, 1896.

Irod.: SzVL Surányi István: Székesfehérvár nevelés és iskolatörténetének enciklopédiája 1030-1948. (Kézirat, CD-rom.) p. 120.; SzVL Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 2000-ig. Adattár. (Kézirat) Székesfehérvár, 2001.; Gergely Anna, 2003. p. 70., 79.; Címtár 1931-32. Bp., 1932. p. 36; G 3/1240; A székesfehérvári Izraelita Elemi Iskola értesítője az 1895-96. tanévre, p. 32.

   (F. E.)

BRUCK ERNŐ (Dunavecse, 1877-Auschwitz, 1944)

Dunapentelei malomtulajdonos. Az ipariskola elvégzése után több éven át Budapesten dolgozott, majd 1896-ban visszatért Pentelére. Saját gazdaságában dolgozott, majd 1903-ban Paizs Gyula gazdaságában volt segédtiszt, később gazdatiszt. 1906-ban építette fel gőzmalmát. Az I. világháborúban az orosz fronton harcolt.

A Bruck-féle malom nagy forgalmat bonyolított le a településen, termékeit rendszeresen reklámozta a helyi Jaksity vendéglő nagytermében tartott mozielőadások előtt. Egy fennmaradt reklámszöveg szerint: „akinek disznókkal van dolga, ajánlatos a Bruck-féle korpa.” Községi képviselő, elöljáró, megyebizottsági tag volt. Az 1944-es német bevonulás után őt nevezték ki a helyi Zsidó Tanács elnökévé. Feleségével, Kálmán Paulával és a többi dunapentelei zsidóval együtt saját gőzmalma magtárába zárták, onnan szállították előbb a székesfehérvári Szabó-féle téglagyárba, majd Auschwitzba. Nem élte túl a deportálást.

Irodalom: Fejér vármegye. Bp. 1937. p. 416.; Gergely 2003. p. 96-97.

   (B. Zs.)

BRUCK IMRE (Rácalmás, 1893. - Auschwitz, 1944.) sörnagykereskedő. Felsőkereskedelmi iskolai tanulmányait Budapesten végezte. Szakmája mindennapi teendőivel tanulmányútja során ismerkedett, gyakornoki éveit 1912-ig Németországban töltötte, majd az első világháború kitöréséig szakmájában dolgozott. 1914-ben bevonult. Az olasz hadszíntéren harcolt, ahol 1916-ban fogságba esett. 1919-ben, mint tartalékos hadnagy szerelt le. A világháborút követően önálló kereskedést vezetett Németországban, majd 1921-ben hazatért Rácalmásra, ahol sörnagykereskedést nyitott. Családja a községben kereskedéssel foglalkozott. Édesapjának vegyeskereskedése volt, melyet az ő halála után az édesanya, özvegy Bruck Sándorné vezetett családi segítséggel. Közel 40 éven át látták el a helyieket a legfontosabb mindennapi, háztartási eszközökkel, termékekkel.

A helyi közösségi élet aktív tagja, a Polgári Lövész Egylet egyik oktatója, a Tűzoltótestület alparancsnoka.

Díjak: Károly csapatkereszt, vitézségi érem.

Irod.: Címtár 1931-32. Bp., 1932. p. 157.; Gergely 2003. p. 255.

   (Sz. H.)

BURG HERMANN (Törökbecse, 1875-Auschwitz, 1944)

Üveg- és porcelánkereskedő, képkeretező, díszműárus, épületüvegező. Torontál vármegyében született, iskoláit is szülőhelyén végezte. Az I. világháborúban 3 éven át teljesített szolgálatot. Cégét 1904-ben alapította Székesfehérváron. Páratlan kereskedői karriert futott be a városban: üvegesként kezdte, 1926-ban üveg- és edénykereskedést nyitott, majd 1941-ben (!) meg- szerezte a nagykereskedelmi engedélyt is. A Simor u. 5. sz. alatt lakott, üzlete a Haltér 14. sz. alatt állt. 1927-ben részt vett a székesfehérvári országos kiállításon, ahol aranyérmet nyert termékeivel. A Magyar Hét programján ezüst serleget nyert. Nagyobb vállalkozásai Székesfehérváron: az Országzászló tér új bérházai, a korcsolyapálya, repülőtéri hangár, Magyar Király Szálloda átalakítási munkálatai, számos magánház és villa üvegezési munkái. Széleskörű társadalmi tevékenységet végzett: a város Törvényhatósági Bizottságának tagja, elnöke az Ipartestület üveges szakosztályának, választmányi tagja a Kiskereskedők Társulatának. A Kereskedelmi Csarnok és a Kereskedelmi Társulat tagja. Országos szinten is képviselte cégét az Üvegkereskedők Egyesületében.

Három gyermeke volt, Andor, Piroska és István. Felesége Mayer Gizella. Fia, Burg István a felsőkereskedelmi iskola elvégzése után vele dolgozott.

Székesfehérvár Törvényhatósági Bizottságának Közgyűlése a vonatkozó 1939. IV. tc. értelmében kizárta tagjai közül, érdemei elismerése mellett. 1944-ben vagyonától, ingatlanaitól megfosztva, feleségével együtt Auschwitzba deportálták.

Nem élte túl a koncentrációs tábort.

Irodalom: Ipar és kereskedelem, 1938. Szfvár, 1938. p. 428.; Fejér vármegye. Bp. 1937. p. 417.; Gergely 2003.; Naptárak

   (B. Zs.)

DEUTSCH ALADÁR (Székesfehérvár, 1874. júl. 25. - Auschwitz, 1944.) kereskedő. Deutsch Ignácz és Kohn Ilka gyermeke. A Székesfehérvári Kereskedelmi Társulat által fenntartott kereskedelmi akadémiát szülővárosában végezte. Osztályfőnöke Dr. Balassa József volt. A felső, harmadik osztályt az 1890-91-es tanévben fejezte be. Történelem, könyvviteltan, kereskedelmi és váltójog tantárgyakból kapott jó osztályzatokat. A júniusban tett érettségi vizsgát követően az 1828 óta fennálló, és 1830-tól a Deustch Testvérek tulajdonában lévő épületfa és építési anyag eladásával foglalkozó kereskedésben kezdett el dolgozni. Édesapja és nagybátyja Székesfehérvár kereskedelmi életének jelentős alakjai voltak, akik a politikai életben és a szociális területen is példaképül szolgáltak. Nagybátyja 1899-ben meghalt, így édesapja a kereskedés egyedüli tulajdonosa lett, aki 1902-ben fiára bízta az üzletet. A cég a fiatal vezető irányítása mellett óriási fejlődésnek indult. Üzleti forgalma az első tíz év alatt évi 150 ezer koronáról 3 millió koronára nőtt. Kezdetben egy hivatalnok és 24 munkás tartozott az irányítása alá. 1938-ig olyan hatalmasat fejlődött a vállalkozás, hogy akkor a központi irodában és a fiókokban már 9 műszaki alkalmazott, 25 tisztviselő dolgozott, továbbá 250 állandó és 80 ideiglenes munkást foglalkoztatott. A trianoni határmódosítás miatt óriási csapás érte a vállalkozást, mert elveszítette erdőbérletei, fakitermelési és fafűrész telepei egy részét. Erdélyben a Gyergyószentmiklósi Erdőipari Rt., a Kisbaráti és Tölgyesi Erdőbirtok és Gőzfűrész tulajdonosa, ő bérelte a Hunyad megyei alkenyéri és a Zólyom megyei benesházi kincstári gőzfűrészeket is. Tulajdonos-igazgatója volt a Vas megyei szentelneki erdőgazdaságnak. A korszak nagy beruházásainak egyik beszállítója. Ő építette a hajmáskéri katonai fogolytábort az első világháború idején, a posta számára telefonoszlopokat szállított, de a Déli Vasút is az üzleti partnerei közé tartozott.

A Széchenyi út 6-10. szám alatti Székesfehérvári Fakereskedelmi Rt. kínálatában, a hirdetések tanúsága szerint, állandóan szerepelt az épületfa, deszka, léc, fazsindely, szőlőkaró, mindenféle keményszerszámfa, tetőcserép és fa-építésianyag. Üzletét folyamatosan bővítette, 1928-ban raktárépítéshez kapott engedélyt.

Kiterjedt üzleti tevékenysége mellett a városi közéletben is több területen tevékenykedett. Mint a legtöbb adót fizetők I. csoportjának egyike, tagja Székesfehérvár Város Törvényhatósági Bizottságának, 1905-től 1939-es kizárásáig. Részt vett a számfelügyelő bizottság, a nyugdíjfelügyelő-bizottság munkájában. Tagja a Székesfehérvári Takarékpénztár igazgatóságának, a Nemzeti Bank helyi fiókja váltóbíráló bizottságának, a Közgazdasági Bank és Takarékpénztár Rt. vezetőségének. Aktívan tevékenykedett a Vörösmarty Körben. Elöljárósági tagja az izraelita hitközségnek. Jelentős könyvtárat gyűjtött össze, melyben ritkaságokat is őrzött. Deportálták.

Irod.: Ipar és kereskedelem, 1938. Szfvár, 1938. p. 421.; Kétszáz esztendő. Szfvár, 1910. p. 246., 259., 285-289.; SZVL Izraelita születési anyakönyv.; Gergely 2003. p. 245.; Címtár 1931-32. Bp., 1932. p. 84.; MNL FML IV. 407. Árvaszék. 237. doboz; SzVL F-IV. B. 1402. kgy. jkv. 67. kötet. 1939.

   (Sz. H.)

DEUTSCH MIKSA (Nagydorog, 1881. – Auschwitz, 1944.) fakereskedő és betongyáros, hitközségi elnök. Tanulmányait Budapesten végezte, s kereskedői pályát választva szakmai ismereteire Simontornyán, a fővárosban, majd Komáromban tett szert. 1914. január 1-től vette át Kápolnásnyéken az 1865-ben alapított Deutsch Mór fakereskedést, s tovább is fejlesztette a környék legjelentősebb vállalkozásainak egyikévé. Gyárában 20 munkást foglalkoztatott. 1915-től egészen 1919-ig katonai szolgálatot teljesített.

A Magyar Épületfa Kereskedők Országos Szövetségének választmányi tagja. A vármegye törvényhatósági bizottságának, s a község képviselőtestületének tagja. További polgári egyesületek vezetőségében is helyet foglalt. Alapító tagja a Kápolnásnyéki Tűzoltó Egyletnek. A kápolnásnyéki neológ hitközség alelnöke, majd később elnöke. 1944-ben a Zsidó Tanács vezetésével bízták meg Kápolnásnyéken.

A kereskedelmi szakmán kívül társadalmi és kulturális szerepvállalása is jelentős. 1944-ben deportálták, túlélői beszámoló alapján a munkaképtelenek, s így a végzetes sorsúak közé került.

Irod.: Gergely, 2003. p. 103.; Fejérmegyei fejek p. 313.; MZsL p. 451.; Braham 2010. 1. kötet. p. 447.; Kupi 2000. p. 91

   (F. E.)

EISLER ADOLF (Szekszárd, 1876. – 1944.) nyomdász, kereskedő.

Tanoncéveinek letöltése után, munkakönyvét illetőségi bizonyítvány és tanulólevél alapján 1892. március 20-án állította ki a Székesfehérvári Ipartestület. Segédéveit Kaufman F. helybeni nyomdásznál töltötte 1892. január 4. és 1894. március 31. között, valamint 1897. október 18-tól. A mestervizsga után, 1899. május 12-én kapott iparengedélyt könyvnyomda és papírkereskedés működtetésére, azaz önálló munkavégzésre. 1912-ben megvásárolta Kemény Ignácz papírkereskedését, melyet 1936. augusztus 24-ig működtetett. Nyomdája a Nádor utca 33. szám alatt működött, melynek működtetésére kapott iparigazolványát 1944. május 24-én vonták vissza. A zsidó tulajdonban lévő házak között 1944-ben említik Rózsa utca 1. szám alatti házát, melyben 2 üzlet-, és 5 raktárhelyiség található.

Kiadványai között megtaláljuk hitközsége nyomtatásban megjelent többféle dokumentumát. Évtizedeken keresztül kiadta a Székesfehérvári Izraelita Vallásközség kezelési és vagyon kimutatását, a hitközség költségelőirányzatait, számadásait, elöljáróságának jelentéseit. Nála jelentek meg a Chevra Kadisa zárszámadásai, választmányának jelentései, a Chevra Kadisa kezelése alatt álló Kórházalap kimutatásai, az Izraelita Betegsegélyző Egylet vagyon-kimutatásai, a Krajcáregylet kimutatásai, tagnévsorai.

Megjelentetett Székesfehérvárról képeslapokat is. Majdnem minden esetben a képeslap képes oldalán jelent meg a neve kiadóként. Minden esetben feltüntette a város nevét és a képen látható nevezetesség elnevezését. Ízléses, szép, fekete-fehér fotókat sokszorosított, melyeken utcarészletek, egy-egy épület, vagy szobor látható. A fotók kiadási dátumát nem ismerjük, de valamennyit a 20. század első évtizedében, 1901-1908 között, írták meg. Két helyi sajtóorgánum is az ő nyomdájában jelent meg. 1902-ben a Fényes László felelős szerkesztő által jegyzett Székesfehérvár című lap, valamint 1910-ben a Kálmán Pál által szerkesztett Független Székesfehérvári Újság. Szakmai tudását igyekezett továbbadni a fiataloknak. Műhelyében sok betűszedő tanonc és segéd, nyomdász tanonc és segéd megfordult, de mellettük berakóleányok, nyomdamunkások is dolgoztak a műhelyében. A tanoncokat 3-3 és fél évre szerződtette, majd a tanuló idő letelte után tanonc- vagy segédvizsgára küldte a nála tanulókat.

Tagja volt a Székesfehérvári Kereskedelmi Társulatnak, valamint az Ipartestület tanoncvizsgáló bizottságának.

F. m.: A székesfehérvári izr. vallásközség alapszabályai, 1935. Szfvár, 1935. 22 p.

Irod.: Ipar és kereskedelem, 1938. Szfvár, 1938. p. 463.; Címtár 1931-32. Bp., 1932. p. 98.; Gergely 2004. p. 245.; Kétszáz esztendő. Szfvár, 1910. p. 235.; Barabás 2009. p. 724-745.; Székesfehérvári naptárak.; MNL FML Székesfehérvári Ipartestület. 9-10. köt. A székesfehérvári iparosoknál alkalmazott segédek nyilvántartó lajstroma, 30. köt. Segédnyilvántartó, 57. kötet. Munkakönyvek jegyzéke, 66. kötet. Törzskönyvmutató, Iparigazolványok nyilvántartása

   (Sz. H.)

EPPINGER IGNÁC (Pacsa, 1865. – Auschwitz, 1944.) téglagyár és malom tulajdonos. Nagykanizsán végezte iskoláit. Székesfehérvárra költözött és 1906. november 16-án a székesfehérvári rendőrkapitányhoz benyújtott iparengedély kérelme alapján, mint nagykorú, helybeli, József királyi herceg utca 4. szám alatti lakos, az ipar gyakorlásához szükséges kellékkel rendelkező iparos téglavető és -égető iparigazolványt kapott. Az engedély alapján az ipartestület bejegyezte az iparosok lajstromába. A Kiskecskeméten, Kiskút útján létrehozott üzemet 1915-ben gőzmalommal bővítette. A 7000 négyszögöl területen működő téglagyár és gőzmalom modern üzemnek számított. Gőzgép, téglaprés, cserépsajtoló segítségével évi 5 millió téglát, 1 millió cserepet gyártottak. A malomban a 8 pár henger napi 180 q gabonát tudott megőrölni. Miután 1944-ben a távollévő zsidók ingóságait összeírta a pénzügyigazgatóság, az árvaszék gondnokot jelölt ki a Kégl György utca 5. szám alatti lakásának használatával kapcsolatos ügyek intézésére, a bérleti díj beszedésére. Az összeírás tartalmazta a Várkörút 28 szám alatt lévő bérpalotáját is, melyet Mikó József helyi építőmester épített.

Székesfehérvár Város Törvényhatóság Bizottságának legtöbb adót fizető tagjai közé tartozott. Hitközsége aktív tagja, továbbá a XI. izraelita községkerület képviselőtestületének 1938. szeptember 18-án megválasztott egyik elöljárója. Deportálták.

Irod.: Gergely 2003. p. 56., 245.; Címtár 1931-32. Bp., 1932. p. 57.; MNL FML Árvaszék iratai. IV. 407. 240. doboz, Székesfehérvári Ipartestület iratai. Törzskönyv, Iparengedély nyilvántartás, Törzskönyvmutató, Gőzmalom. 86. doboz; Téglaégető. 166. doboz.

   (Sz. H.)

FARKAS SÁMUEL (Dunapentele, 1850. ápr. 15. – Dunapentele, 1940.) kereskedő. Szülei Farkas Bernhárd és Kohn Katalin. Iskolái elvégzése után kereskedőtanonc, majd segéd lett. A gyakorlati évek letöltése után önálló vegyeskereskedést nyitott. Fűszer, édesség, papíráru, méteráru, edény, festék petróleum, raffia, rézgálic és minden egyéb, ami szükséges egy háztartáshoz, nála kapható volt. Nem tartott inast, vagy segédet, családja tagjaival közösen dolgoztak az üzletben, felnőve három lánya is segített. Szorgalmas emberek voltak, munkájuk nyomán tehetős emberekké lettek. Szép nagy házuk volt, melyet képeslapon is megörökítettek. Üzletük a saját házukban volt, utcára nyíló, csörgős ajtóval. Szigorú kóser háztartást vezettek, a szombati ünnepet is megtartották. 1919-ben az üzletét teljesen kifosztották, de újrakezdték az üzlet kiépítését. Több lábon álltak, mert a kereskedés mellett a család egy benzinkutat is üzemeltetett, amely a ház előtt állt. De működtettek egy szikvízüzemet is, és volt bérhintójuk is. Mindezek mellett még szőlőt műveltek az Öreghegyen.

Tagja volt a községi képviselő testületnek, továbbá a Zsidó lexikon Nagybizottságának.

1913-ban megválasztották a dunapentelei izraelita hitközség elnökévé, és ezt a tisztséget egészen halálig ellátta. A régi, helyi hitközséget 1848-ban 24 zsidó családban, összesen 111 izraelita vallású lakos alkotta. 1941-ben 68 izraelita vallású lakost írtak össze Dunapentelén. A hitközség a 19. században a sárbogárdi rabbisághoz tartozott, majd az a 1930-as évektől az ercsi zsidósággal alkottak közös hitközséget, rabbivá Grün Albertet választották. A dunapentelei közösség alapszabályát 1933-ban megújították, iskolát tartottak fenn, egyleteket működtettek. A településen Chevra Kadisa Szentegylet, Nőegylet tevékenykedett 1944-ig.

Irod.: Gergely 2003. p. 91., 95-96., 147., 261.; Fejérmegyei fejek. p. 366.; Braham. 1. kötet. p. 438-455.; MNL FML Dunapentele Izraelita anyakönyv.

   (Sz. H.)

FEKETE ZOLTÁN, Schwarcz 1908-ig (Győr, 1883. ápr. 21. - ?) fényképész. Szülei Schwarcz Adolf és Klein Antónia. A Székesfehérvári Ipartestületnek 1907-től volt tagja. A rendőrkapitány az október 23-i keltezésű iratával tudomásul veszi, hogy fényképész ipart szándékozik gyakorolni. Miután állandó lakos, a képesítéshez kötött ipar gyakorlásához minden szükséges kellékkel rendelkezik, így a Rákóczi úton üzletét megnyithatta. A következő évben a belügyminiszter engedélyével nevét magyarosította, így ezt is bejegyezték az iparosok törzskönyvébe. Ugyancsak 1908-ban kérvényezte, hogy augusztus 27-től üzletét Hungária névvel hirdethesse, de ehhez helyben csak ideiglenes engedélyt kapott, miután ezt az elnevezést a magyar királyi kereskedelmi és iparkamara engedélyével lehetett használni. Miután a végleges engedélyt nem kapta meg, mert a törzskönyv következő bejegyzése szerint a Hungária cím megszüntettetett, a cég további működési címe: „Fekete Zoltán”.

1914-ben a polgármesterhez írt levelében felajánlotta, hogy jutányos áron vállalja a hivatal dolgozóinak a kedvezményes vasúti igazolvány kiváltásához szükséges fényképek elkészítését. Nagyobb megrendelés esetén kedvezményt biztosít és a bevétele egy részét a megyei hadbavonultak családjai számára felajánlja. 1915-ben a 69-es császári és királyi gyalogezredhez vonult be katonai szolgálatra. Felesége azonban kérvénnyel fordult a Honvédelmi minisztériumhoz, mert a város egyik legnagyobb fényképész üzletét férje távolléte miatt be kellett zárni, a dolgozókat pedig el kellett bocsátani. A kérvény hatására hazatérhetett, folytatta iparát. 1929-ben megvásárolta a Kempelen tér 1. számú házat és műtermét is oda helyezte át, ott dolgozott 1938-ig. További sorsa ismeretlen. 1944-ben az árvaszék vagyonának, házának és műhelyének kezelésére gondnokot jelölt ki, ingóságait a pénzügyigazgatóság összeírta, zár alá vette, őrizte.

Irod.: Címtár 1931-32. Bp., 1932. p. 85; SzVL Horváth Júlia. Kézirat.; MNL FML Szfvári Ipartestület iratai. Fényképész. 84. doboz, Törzskönyv 70/71., 74., Iparigazolványok nyilvántartása, Árvaszék.

   (Sz. H.)

FISCH HENRIK (Tarpa, 1907. nov. 27. – München, 1986.) főrabbi. Doktori disszertációját 1933-ban írta meg, az Országos Rabbiképző Intézetben 1934-ben avatták rabbivá.

A 19. század elején (1815 és 1820 között) alapított kápolnásnyéki hitközség a rabbiszéket betöltő Klein Lipót halálát követően 1934-ben Fisch Henriket tette meg vezetőjévé. A község anyakönyvi kerületi székhelyként működött. A nagyjából 100 fős közösséget 1937-ben összevonták a lovasberényi hitközséggel, mert utóbbi bár múltja nagy volt, idővel elnéptelenedett. Az egyesítés érdekében Fisch Henrik állami segélyt kért, s így egy egyszeri kiutalt összeghez jutottak. 1937-ben kezdték ösztönözni a zsidó vallás gyakorlását is, így az általa a XI. községkerületben tartott hitszónoklatok számát 10-re emelték. Az egyesítés után a község zsidóságának élete összekapcsolódott a XI. községkerület munkájával. 1944-ig volt a kápolnásnyéki közösség vezetője.

1944. június 6-án a többi kápolnásnyéki zsidóval együtt Székesfehérvárra a Szabó téglagyárba szállították, majd június 14-én Auschwitzba deportálták. Túlélte az ott történteket, ám családját elveszítette. 1945-ben egyedül ő tért vissza a XI. községkerületi rabbik közül; a Cionista Szövetség titkára lett.

1950-től 1972-ig a fővárosban rabbi, 1960-tól 1972-ig a Dohány utcai zsinagógában főrabbi. A Magyar Izraeliták Országos Képviseleténél vallásügyi tanácsos és elöljáró. 1971-ben Mannheimbe költözött, majd az 1980-as években Münchenben telepedett le.

F. m.: Chaszdáj ben Jiccák ben Ezra ibn Sáput élete és hatása legújabb kutatások alapján, 1933; Keresztény egyházfők felsőházi beszédei a zsidókérdésben, 1946

Irod.: Gergely 2003. p. 48, 100-103.; Kupi 2000. p. 91.; Gergely 1997. p. 15.; Braham 2010. 1. kötet. p. 447.

   (F. E.)

FRENKEL ERNŐ (Tasnád, 1903. okt. 16. – Auschwitz, 1944.) rabbi. 1931-ben avatták rabbivá az Országos Rabbiképző Intézetben. Ugyanebben az évben Bicskén rabbivá választották. A településen 1941-ben a 8319 lakosból 201 zsidó vallású személyt tartottak nyilván. Az 1869-ben magát neológnak nyilvánító hitközséghez 1885-ben a környékbeli települések kis hitközségei (Alcsút, Bodmér, Csabdi, Etyek, Felcsút) is csatlakoztak. Ám utóbbiak az ortodox irányzat hívei voltak, így később különváltak. Bicskén az anyakönyvvezető rabbi szerepét töltötte be. A területileg elszórtan élő hívekhez rendszeresen küldött körleveleket, melyben a vallási aktualitásokkal kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatta őket. Tették ezt dr. Grün Albert ercsi rabbival együtt, hiszen a háborús évek és zsidótörvények hozta változások következtében szükség volt az összefogásra.

Az 1944. március 19-i német bevonulás után megbízták a zsidóság ügyeinek intézésével. Később a település izraelita lakosságával együtt Székesfehérvárra, majd június 15-én Auschwitzba deportálták.

F. m.: Jubileumok könyve, 1930

Irod.: Gergely 2003. p. 88-90, 99.; Horák p. 85.; Braham 2010. 1. kötet. p. 442.

   (F. E.)

FÜRST ALADÁR (Kismarton, 1877. febr. 1. - ?) tanár, irodalmár. A kismartoni izraelita elemi és állami polgári iskolában, majd a pozsonyi evangélikus líceumban tanult. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. Magyar nyelv és irodalom valamint német nyelv szakok hallgatója volt. Berlini és lipcsei egyetemeken folytatta tanulmányait, Abelesz-féle, illetve állami ösztöndíjjal. 1898-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett, tanári középiskolai diplomáját 1901 novemberében kapta meg. 1902-ben helyettes, majd rendes tanárként helyezkedett el a székesfehérvári Ybl Miklós Állami Főreáliskolában. Szépírást, magyar és német nyelvet, illetve irodalmat tanított 19 évig. Később tandíjkezelő, majd az ifjúsági könyvtár őre lett az intézményben. Részt vett a Vörösmarty Társaság munkájában.

Számos fontos személyiséggel folytatott levelezést irodalmi munkássága során. Szerkesztőként dolgozott Kelemen Béla német-magyar nagyszótárján. Írásai olyan vezető magyar lapokban láttak napvilágot, mint A Múlt és Jövő, az Egyenlőség, a Zsidó Szemle, és a Szombat, de német és angol szaklapokban, folyóiratokban is publikálta irodalomtudományi cikkeit. Írt még többek között a Székesfehérvár és Vidéke, Pester Lloyd, Remény, Frankfurter Zeitung lapoknak, és Az Országos Magyar Izraelita Tanító-Egyesület értesítőjébe is.

1921-ben hagyta el a várost, ekkor Budapesten a zsidó fiúgimnáziumban kapott állást, ahol szintén magyar és német nyelvet oktatott. Egyidejűleg a Zsidó Múzeum őreként is dolgozott. 1937-ig volt az iskola tanára, 1938-ban pedig igazgatóvá nevezték ki.

F. m.: Sitten und Gebräuche einer Judengasse, Die jüdischen Realschulen Deutschlands, Monatschrift, 1914; Több magyarországi gettóról, Hamburg, Familienblatt; Gessner Salamon, Budapest, 1898; Sitten und Gebräuche in die Eisenstädter Judengasse, Székesfehérvár, 1908.

Irod.: Zsidó kult. Szfvár, 2004. p. 30.; MZsL p. 300.; G 9/912-913; A székesfehérvári Ybl Miklós Állami Főreáliskola értesítői 1902-1920.

   (F. E.)

GOLDNER MÓR (Tass, 1875. – Sárbogárd [?], 1944. júl.) orvos. Középiskolai tanulmányait a budapesti református főgimnáziumban végezte, 1893-ban tett érettségi vizsgát. A Budapesti Tudományegyetem orvosi fakultásán tanult tovább, orvosdoktori diplomáját 1900-ban vehette át. Fővárosi kórházak gyermek-, bőr-, szülészeti és belgyógyászati osztályain szerzett gyakorlatot szakmájában. 1903-ban Sárbogárdra költözött és magánorvosi gyakorlatba kezdett, 1904-ben községi orvossá választották.

A I. világháború alatt főorvosként teljesített szolgálatot a 17-ik és a 6-ik honvédgyalogezredeknél. Szerbia megszállott területén kerületi főorvosi és kórházparancsnoki feladatokat látott el.

Hazatérve a gyógyításon túl az egészséges életmódot hirdette. 1920. július 1-én alakult meg a Sárbogárdi Torna Club, melynek elnökségi tagja lett. 1934-ben egészségvédelmi szolgálatot alapított, s 1936. november 1-ig vezette is azt. Tagja az orvosi fiókszövetség választmányának, a Tinódi Sebestyén Körnek. 1925-ben a sárbogárdi izraelita hitközség elnökévé választották. Később második alkalommal is hitközségi elnöknek nevezték ki. A helyi közösség népszerű és nagyra becsült tagja. Felesége Braun Paula, két gyermekük született, Lívia és Lajos.

Működése nyomán a település egészségügyi helyzete az országos átlagnál magasabb szintre került. Sárbogárdon már 1941-ben felmerült az igény egy járási egészségház létrehozására, s további egészségügyi fejlesztésekre. Az orvoslakás és a rendelő felépítéséről viszont már csak Goldner visszavonulása után döntöttek megválasztott utódai.

Nyugdíjazását követően néhány évvel, 1944 júliusában családjával együtt az Auschwitzba tartó vonatra vitték. Egy tanú beszámolója szerint azonban feleségével együtt még az indulás előtt mérget vettek be, így holttestüket a sárbogárdi vasútállomás közelében hagyták.

Díjak: Koronás arany érdemkereszt a vitézi érem szalagján, bronz Signum Laudis, Károly csapatkereszt.

Irod.: Fejér vármegye. Bp., 1937. p. 441.; Fejérmegyei fejek. p. 167.; Farkas 1989. p. 198.; Egy hajdani orvos emlékére. = Bogárd és Vidéke 25. évf. 28. sz. (2014. júl. 10.) p. 5.

   (F. E.)

GOTTLIEB LIPÓT (Erdőhorváti, 1863. dec. 15. –Auschwitz, 1944)

Bicskei kereskedő és bankigazgató. Iskolái elvégzése után Nagykállóban kezdte kereskedelmi pályáját. 1888-ban fűszer- és vegyeskereskedést alapított Bicskén, a Szél utcában. Évek szorgalmas munkájának köszönhetően a település megbecsült polgára lett Községi és vármegyei virilista,1904-től tagja Fejér vármegye törvényhatósági bizottságának. Az OMKE központi választmányának tagja. A helyi Kereskedelmi Körnek szintén tagja volt. 1932-ben a Gazdasági Takarék Rt. elnöke lett. A bicskei izraelita hitközség elnöke volt hosszú ideig, e tisztségben Sándor fia követte. Három másik fia részt vett az I. világháborúban. Imre az orosz fronton, majd török területen harcolt, hadnagyként szerelt le, megkapta a kis ezüst vitézségi érmet, a német vaskeresztet,, a török vas félholdat, a Károly csapatkeresztet és a sebesülési érmet. Lajos fia az olasz, Árpád fia az olasz és az orosz hadszíntéren vett részt a harcokban. Bicskén a Kossuth u. 6. sz. alatt lakott. 1944-ben Auschwitzba deportálták.

Irodalom: Fejér vármegye. Bp. 1937. p. 442.; Almanach, 1931. Szfvár. 1931. p. 263.; Címtár 1931-32. Bp. 1932. p. 351.

   (B. Zs.)

GROSZ BERNÁT (Székesfehérvár, 1868. márc. 15.-Auschwitz, 1944)

Vas- és gépkereskedő. Középiskoláit a székesfehérvári főreáliskolában végezte. A lakatos szakmát Budapesten sajátította el, Rill Lajos lakatos és vaskereskedő cégénél. Külföldi tanulmányút után visszatért Székesfehérvárra. 1893-ban Grosz József porcelán és üveg kereskedésében kezdett dolgozni. Később kilépett, és átvette a cég nyersvas és ócskavas üzletét. 1903-ban önálló céget alapított és a Rác u. 5. sz. alatt megnyitotta szülővárosa első építőanyag kereskedését. Ezt az üzletet később a fiának adta át. 1905-től már nagykereskedelemmel is foglalkozott. 1922-től ellátta több nagyvállalat képviseletét, forgalmazta többek között gróf Roón tégla és cementgyára és az Eternit Művek termékeit. Üzlete, raktára és irodája a Nagy Sándor u. 7. sz. alatt működött, a Fekete Sas Szálloda épületkomplexumában.

Székesfehérvár egyik leggazdagabb polgáraként tevékeny részt vállalt nemcsak a város, hanem az ország közéletében is. Volt a Magyar Vaskereskedők alelnöke, a Székesfehérvár és Vidéke Vaskereskedők Egyesületének elnöke, a Budapesti Ipari és Kereskedelmi Kamara tagja. A 25 éven át városi képviselő, a Törvényhatósági Bizottság és szakbizottságainak tagja volt. A Kereskedelmi Egyesület tagja. A Székesfehérvári és Fejér megyei Kiskereskedők Társulatának alapítója, két cikluson át elnöke, sokat tett a fehérvári kiskereskedők egységének megteremtéséért. Az OMKE igazgatótanácsának, a MABI közgyűlésének, a Kölcsönös Népsegélyező Egylet, az Önkéntes Tűzoltó és Mentő Egyesület választmányi tagja majd alelnöke. A Hungária Műtrágyagyár, a Spódium-gyár és a Taurus Rt. igazgatósági tagja. A székesfehérvári izraelita hitközség elöljárója, a Chevra Chadisa Szent Egylet alelnöke. A PLTE sportegyesület, a KÉKOSZ társelnöke. A Székesfehérvári Kerületi munkásbiztosító felügyelő bizottságának elnöke. A Székesfehérvári Piaci és Vásári Kereskedelmi Egyesület elnöke. A Zenekedvelők Egyesületének alapító tagja. Ő építtette Székesfehérváron az első állandó mozit. Átalakíttatta a tulajdonát képező Fekete Sas Szállodát. 10 ezer koronát adományozott a reáliskolának. Miniszteri elismerést kapott az 1927-es országos kiállítás propagálásáért. Lelkesen támogatott minden hazafias, kulturális és vallásos megmozdulást. Cikkei jelentek meg szaklapokban és politikai napilapokban.

Családjából 11-en haltak hősi halált az I. világháborúban. Felesége Armuth Aranka. Gyermekei: Ferenc, Ilona, Rózsa, Lajos, Gát József.

Az 1939. évi IV. tc. alapján a szept. 26-i törvényhatósági közgyűlésen kizárták a tagok közül, érdemei elismerése mellett. 1944-ben vagyonát, ingatlanait elkobozták, Auschwitzba deportálták.

Irodalom: Ipar és kereskedelem, 1938. Szfvár. 1938. p. 429.; Fejér megyei fejek. 1929. p. 135.; Vértes 1910. Szfvár. 1910. p. 292.; Fejér vármegye. Bp. 1937. p. 444.; Almanach, 1931. Szfvár. 1931. p. 265-266.; Naptár 1931; Gergely 2003.

   (B. Zs.)

GRÜN ALBERT (Borsóújfalu, 1906. dec. 26. – Auschwitz, 1944.) rabbi. Már a Rabbiképző intézet növendékeként tartott istentiszteleteit is nagy érdeklődés kísérte. 1934-ben avatták rabbivá az Országos Rabbiképző Intézetben. Az 1934 májusában egyesített Ercsi-Dunapentele anyakönyvi kerület rabbi állására pályázott sikerrel, amelyet 1944-ig töltött be. Hatalmas területen látta el a rabbi feladatait. Az Ercsi Izraelita Anyakönyvi Kerülethez 12 település, 190 család és mintegy 600 lakos tartozott. A kerülethez tartozó nagyobb hitközségek Ercsi és Dunapentele mellett Adony, Érd és Rácalmás voltak. A kisebb szórványok lakói számára rendszeresen körleveleket állított össze többek között az ünnepekre történő felkészülés jegyében. A kerület anyakönyveit rendezte, pótolta a hiányzó bejegyzéseket, megállapította a héber neveket, dátumokat, pontosan vezette a családi eseményeket. Könyvelte a születés, halálozás és esketés adatait. A lelki gondozást fontos feladatának tartotta, sokat volt úton, látogatta a családokat, így rabbisága alatt emelkedett a zsinagógába járók száma. Kiemelten foglalkozott a gyerekekkel. A hitoktatásnak nagy jelentőséget tulajdonított. Főként iskolás gyerekekből templomi énekkart alakított. Télen kultúresteket szervezett. Ünnepi alkalmakkor, családi eseményeken jól előadott, tartalmas szónoklataival nagy népszerűségre tett szert.

F. m.: Jób könyvének egyik kommentár töredéke. Bp., 1931.

Irod.: Gergely 2003. p. 48., 97-98.; Horák. p. 94.; Egyenlőség.

   (Sz. H.)

GRÜNFELD SÁNDOR (Iszkaszentgyörgy, 1895. - ?) földbirtokos. Középiskoláit Székesfehérváron végezte. Az első világháborúban az olasz fronton harcolt, 1915-ben vonult be, és csak 1918-ban szerelt le, mint zászlós. 1921 óta önállóan gazdálkodott Bodajkon. Közel 3000 holdas gazdaságát édesapjától, Grünfeld Sámueltől örökölte. Az uradalmában intéző irányítása mellett intenzív gazdálkodás folyt, különösen az állattenyésztése volt elismert. Gazdaságát minden szükséges mezőgazdasági és ipari géppel, eszközzel jól felszerelte. Az 1931-es címtár kiemeli, mint cséplőgép-tulajdonost. A települést körülvevő 977 holdnyi erdőből 874 hold az uradalomhoz tartozott. A földreform során birtokát kiosztották a földigénylők között.

A bodajki Grünfeld birtok volt a Székesfehérváron tanuló zsidó vallású fiatalok mezőgazdasági képzésének színhelye. 1938-tól a gyakorlati munka itt folyt, a fiúk többek között faültetéssel, jégverem feltöltésével foglalkoztak, a lányok házimunkát végeztek.

A birtok területén található a már évszázadok óta ismert, főként reumatikus panaszok enyhítésére használt, népszerű gyógyfürdő is. A gyógyvízre fürdőház, kabinokkal ellátott strandfürdő is épült. A vendégek ellátását szálloda, vendéglő biztosította. A fürdőtelepen lévő 26 szobás szállodát 1936-ban teljesen felújították, modernizálták. A beszálló vendéglőt bérlő kezelte. A szálloda a helyi és környékbeli közösségi élet egyik színtere volt. A vendéglőben rendezték az 1920-as években a helyi Anna bálokat, melyekre a környékbeli családok is ellátogattak.

A bodajki kastélyban és az épületekben 1931-ben villanyvilágítás működött, és az uradalomnak telefonja is volt. A kastélyt és a birtokot a tímárpusztai és sörédi birtokrészekkel együtt 1942. november 11-én a földművelési miniszter rendelete alapján igénybe vették, és a Földhitel Intézet kezelésébe adták. Innen irányította a hivatal a környékbeli kisajátított zsidó birtokok gazdálkodását.

Tagja a bodajki képviselő testületnek és a Fejér vármegyei törvényhatósági bizottságnak, parancsnoka az 1929-ben 40 tagot számláló helyi Tűzoltóegyletnek. Az uradalom támogatta a helyi iskolát azzal, hogy biztosította a község negyedik tanítójának javadalmát.

1944-ben a község zsidó lakosságának deportálásakor munkaszolgálatban volt.

Díjak: I. és II. osztályú ezüst vitézségi érem, Károly csapatkereszt, Sebesülési érem.

Irod.: Fellegi Imre: Fejezetek Bodajk múltjából. Bodajk, 1995. p. 114-137.; Kállay István: Bodajk. = FMTÉ. 14. kötet. Szfvár, 1980. p. 293-324.; Címtár 1931-32. Bp., 1932. p. 175.; Fejér vármegye. Bp., 1937. p. 444.; Gergely 203. p. 148., 191.

   (Sz. H.)

GYÖRGY OSZKÁR, Groszmann 1903-ig (Bp., 1882. dec. 27. – Auschwitz, 1944.) tanító, író, költő. Édesapja Groszmann Mór esztergomi rőfös-árukereskedő, édesanyja Hőnig Róza, aki 1884-ben, a fiú másfél éves korában elhunyt. Az apa az 1880-as évek végén újraházasodott, s további hat gyermek született a családban.

Középiskolai tanulmányait a Barcsay utcai állami gimnáziumban, majd a Piarista Gimnáziumban folytatta, 1901-ben tett érettségi vizsgát. Már diákként érdeklődést tanúsított az irodalom és a művészetek iránt, az apa ezért nehéz anyagi körülményeik ellenére is taníttatta fiát, bár eredetileg kereskedőnek szánta.

A budapesti Magyar Királyi Tudomány-Egyetem magyar-francia szakos hallgatója lett. Egyetemi évei alatt barátságot, illetve ismeretséget kötött többek között Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Juhász Gyulával és Tóth Árpáddal, akikkel közösen folytatta tanulmányait.

1903-ban francia alapvizsgát kellett tennie, de ennek sikertelensége miatt Párizsban folytatta tanulmányait az 1903-04-es tanév tavaszi félévének néhány hónapjában. Az egyetemet 1906-ban fejezte be, ezt követően a Revue de Hongrie lap belső munkatársaként helyezkedett el.

1907-ben helyettes tanárként dolgozott a győri állami főreáliskolában. Az 1908-09-es tanévben viszont már a svájci Lippában az állami főkereskedelmi iskolában megbízott tanító. A következő tanévtől Debrecenben tanított, majd visszatért Budapestre, ahol a VI. kerületi községi felsőkereskedelmi iskola helyettes tanáraként dolgozott.

1910-ben csatlakozott a Galilei Körhöz. 1911-től az ungvári reáliskolában tanított, itt kötött barátságot Szabó Dezsővel, aki ugyanott dolgozott. Ungvár 1920-ban történt elcsatolását követően beadta jelentkezését a székesfehérvári Állami Főreáliskolába (a későbbi Ybl Miklós Főreálgimnázium), ahol még ebben az évben munkába állt. Francia nyelvet, irodalmat és földrajzot tanított. Szigorú, következetes és nagy tudású tanárként jelentős hatással volt diákjaira. A Nyugat első nemzedékének korábban megismert tagjaival tovább levelezett. Az iskola évkönyvei minden évben megemlítik irodalmi tevékenységét, megemlékeznek verseiről, műfordításairól, cikkeiről, előadásairól.

1921-ben vette feleségül Friedmann Katalint, két lánygyermekük született. Családjával visszavonultan élt Székesfehérváron, ám legtöbb művét (verseket, irodalomtörténeti kritikákat, novellákat, drámákat, műfordításokat) a városban írta. A francia líra jelentős alakjai (pl. Baudelaire, Verlaine, Sully Prudhomme, Leconte de Lisle) érdeklődésének állandó témái, de az angol, az olasz és a német nyelvű irodalom is foglalkoztatta. Baudelaire első fordítója; A rossz virágai 1917-ben jelent meg, s jelentős, jórészt pozitív kritikákat kapott. A kötetet a költő halálának ötvenedik évfordulójára jelentették meg a békéscsabai Tevan Nyomdánál. Rövidebb tanulmányokat készített a székesfehérvári Szent Anna kápolnáról, a szemináriumi templomról, a Vármegyeházáról, a Bazilikáról és a Prohászka templomról. Életében azonban művészete kevés elismerést kapott, számos írását nem publikálták.

Közéletbeli szerepe a Vörösmarty Társaság 1932-es megalapításával nőtt meg, melynek ő lett az alelnöke. Üléseiken gyakorta ismertette műfordításait. Tevékenységük következtében felpezsdült a városban az irodalmi élet, s 1938-ban szerkesztésében útjára indították a Vár című lapot is, mely a Fejér megyei Napló mellékleteként látott napvilágot. Az irodalommal, művészetekkel foglalkozó újságot azonban csak egy évig sikerült életben tartani. Viszont már 1938-ban felhívták a figyelmet a később Amerigo Tot néven világhírűvé váló Tóth Imrére. Az izraelita hitközségen belül a XI. községkerület 1938. szeptember 18-án megválasztott képviselő-testületének elöljárósági tagja.

Cikkei, versei számos hazai és külföldi vezető lapban megjelentek: A Nap, Az Est, a Magyarország, a Pesti Napló, a Pesti Hírlap, a Budapesti Hírlap, az Új Idők, A hét, a Magyar Szemle, a Jövendő, az Aurora, a Nyugat, és a Revue de Hongrie adta közre írásait.

1940-ben a második zsidótörvény hatására kényszernyugdíjazták, magánórákat adott, így próbálta eltartani családját, közben francia költőkkel folytatott levelezést. 1944. június 14-én családjával együtt deportálták Németországba. Lányai azonban megmenekültek, Kanadában kezdtek új életet.

F. m.: In memoriam, 1911; Titok, 1924; A végtelen fasor, 1930.

Irod.: SzVL Surányi István: Székesfehérvár nevelés és iskolatörténetének enciklopédiája 1030-1948. (Kézirat, CD-rom.) p. 327.; Gergely, 2003. p. 55-56, 78.; Fejér vármegye. Bp., 1937. p. 307.; Sebők 2011. p. 9-17.; Zsidó kult. Szfvár, 2004. p. 34.; Feuerstein 2. kötet. 1986. p. 232-236.; Zágoni Erzsébet: A szebbre szomjas szellem idézése. Száz éve született György Oszkár. = Fejér Megyei Hírlap 38. évf. 302. sz. (1982. dec. 24.). p. 13.; Kovalovszky Miklós: György Oszkár ébresztése. = Élet és Irodalom. 27. évf. 2. sz. (1983). p. 8.; Horváth Júlia: Költő, Baudelaire, Verlaine első magyar fordítója, a holocaust áldozata. = Árgus 6. évf. 6. sz. (1995. nov-dec.). p. 41-53.

   (F. E.)

HAVAS MIKSA, Heller Móritz 1882-ig (Szfvár, 1861. jan. 12. – ?, 1944.) tanár, közgazdász, közgazdasági szakíró. Középiskola tanulmányait szülővárosában kezdte, ahol a Székesfehérvári Főreáliskola diákja volt 1872-1877 között, majd Győrben érettségizett. Budapesten, a Műegyetemen tanult tovább. 1882-től a pozsonyi, majd a budapesti Kereskedelmi Akadémia tanára, valamint a Keleti Akadémia kereskedelmi szemináriumának vezetője. Nyugdíjazása után a Hazai Általános Katonai Biztosító Rt. vezértitkára, 1935-től a Hazai Általános Biztosító Rt. igazgatója. Pénzintézeti könyvvizsgálóként, törvényszéki könyvszakértőként tevékenykedett. A Törvényszéki Hites Könyvszakértők Országos Egyesületének alelnöke. A Magyar Cobden Szövetség igazgatója. Hatalmas publikációs tevékenységet fejtett ki. Többek között a Gazdasági lapok, Magyar pénzügy, Magyar kereskedők lapja, a Pénzintézeti szemle című szakfolyóiratok munkatársa. Pedagógiai tapasztalatait kamatoztatva 1906-1908 között a Kereskedelmi Szakoktatás című folyóirat szerkesztőjeként tevékenykedett. Számtalan tankönyvet írt, amelyek több kiadást megértek.

F. m.: Kereskedelmi és politikai számtan. 1-3. kötet. Pozsony, 1888.; A mezőgazdasági hitel és a zálogleveles kölcsönök. Bp., 1891.; A jelzálogos kölcsönök. Bp., 1899.; Kereskedelmi irodai munkálatok. Bp., 1899.; Az életbiztosításról. Bp., 1900., Közgazdasági tudnivalók. Bp., 1904.; Az értéktőzsde (társszerző) Bp., 1922.; A Magyar Nemzeti Bank és a pénzpiac. Bp., 1928.; A pénz tragédiája. Bp., 1939.

Irod.: Fejér vármegye. Bp., 1937. p. 309.; Zsidó kult. Szfvár, 2004. p. 37-38.; MZsL p. 348.; Sz 4/535-536.; G 12/852-855.; MÉL 1/686., 3/882.; ÚMÉL 3/160-161.

   (Sz. H.)

HEGYI TIVADAR, dr. (? – Auschwitz, 1944.) ügyvéd.

A jogi egyetem elvégzése, az ügyvédi vizsga és a kötelező ügyvédi gyakorlat letöltése után önálló irodát nyitott. 1927 és 1944 között Székesfehérváron ügyvéd. Nádor utca 6. szám alatt lakott. Tagja a Székesfehérvári Ügyvédi Kamarának. Tíz év kamarai tagság után jelölhetővé, választhatóvá vált, így 1936-ban beválasztották a kamara választmányába, melynek deportálásáig tagja, továbbá póttagja a fegyelmi bizottságnak.

Székesfehérvár I. kerületének, a Belvárosnak választott képviselője a város törvényhatósági bizottságában. Tagja a jogügyi, és az igazoló bizottságoknak, valamint a testnevelési bizottságnak. A zsidó törvények hatására 1941-ben kizárták a törvényhatóság és a bizottságok soraiból. A Székesfehérvári Kereskedelmi Csarnok választmányának, valamint a Székesfehérvári és Fejérmegyei Kiskereskedők Társulata tisztikarának tagja, utóbbi szervezet ügyésze. Póttagja a Székesfehérvári Korcsolyázó Egyesület választmányának.

A zsidó iskola működéséhez a megfelelő tárgyi és személyi feltételeket biztosító iskolaszék tagja.

Irod.: Gergely 2003. p. 29-30.; Zlinszky. = FMTÉ 8. p. 126.; Címtár 1931-32. Bp., 1932. p. 39.; Ipar és kereskedelem, 1938. Szfvár, 1938. p. 244., 249.; SzVL F-IV. B. 1402. kgy. jkv. 70. kötet. 1942

   (Sz. H.)

HELLER PÁL (Győr, 1884. – Székesfehérvár, 1944. jún. 14.) orvos, szülész-nőgyógyász. Elemi és középiskolába Győrben járt, az egyetemi tanulmányait pedig Budapesten folytatta. 1902-ben avatták doktorrá. Szabadkán volt gyakorló orvos, ezt követően a II. számú egyetemi klinikán, majd a Szent Rókus Kórház nőgyógyászati osztályán dolgozott. 1914 júniusában hadba vonult, 1918 decemberében pedig százados orvosként szerelt le.

1919-ben magánrendelőt nyitott, mellette a Szent György Kórház nőgyógyászati osztályát vezette ugyanezen év márciusától. Az osztály ekkor költözött a gazdasági épület emeletére, az apáca ápolónővérek korábbi helyére. A kórház 1910-es években elkezdődött szakosodási folyamatának Heller munkába állása, osztályvezetői feladatainak ellátása is részét képezte. Elismert szakirodalmi munkák szerzője.

Saját kérésére 1944. május 30-val nyugdíjazták. A második világháború alatti deportálásoktól való félelmében, feleségével együtt saját kezükkel véget vetettek életüknek. A pár gyógyszeres mérgezésben hunyt el.

Díjak: Signum Laudis, koronás arany érdemkereszt, Vöröskereszt hadiékítménnyel, Károly csapatkereszt.

Irod.: Fejérmegyei fejek. p. 87.; Hornyánszky 1974. p. 18, 22, 31.; Gerlényi 1992. p. 65.; Gergely 1997. p. 21-22.; SzVL Fejérvármegye törvényhatósági bizottsága jegyzőkönyve. 1944. június 5-i jegyzőkönyv.

   (F. E.)

HEVESI FERENC (Lugos, 1898. júl. 15. – USA, 1952.) főrabbi. Édesapja Hevesi Simon főrabbi volt. Az Országos Rabbiképző Intézetben végezte tanulmányait 1912 és 1921 között. 1920-ban a budapesti izraelita fiúárvaháznál volt hitszónok. 1922-ben avatták rabbivá, majd Székesfehérváron választották meg főrabbinak, s a neológ hitközségnél szolgált 1931-ig. A XI. izraelita községkerület hitéleti és kultúrbizottságának társelnöke volt. Kiváló szónokként vált ismertté, beszédeit a hit és a hazaszeretet jellemezte. Írásai magyar és héber nyelven láttak napvilágot különböző felekezeti lapokban. Amerikai tanulmányútja során számos prédikációt tartott. Szabadidejében foglalkozott festészettel, s Székesfehérváron a Juda Halévy Önképző kör munkáját is segítette.

1930-tól Budapesten rabbi, 1943-tól pedig főrabbi. Az itteni tevékenysége mellett az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület igazgatósági tagja, s az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság titkára is lett. 1939 és 1946 között tanulmányai egykori helyszínén, az Országos Rabbiképző Intézetben tanított. 1945-1946-ban tábori főrabbiként szolgálta a zsidó híveket. 1946-ban az Egyesült Államokba utazott, letelepedett, s Hawaii fővárosában, Honolulu-ban tevékenykedett.

F. m.: Philosophiai elemek Száádjá gáon arab bibliafordításaiban és kommentárjaiban (Bp., 1921), A jelenések könyvéből (Bp., 1924), A peszach hága fordítása (1924), Szenvedés, Igazság.

Irod.: Fejér vármegye. Bp., 1937. p. 310.; Gergely 2003. p. 44, 76.; Zsidó kult. Szfvár, 2004. p. 39.; MZsL p. 362; Fejérmegyei fejek. p. 41.

   (F. E.)

HIRSCH GYULA, dr. (Tamási, 1881. – 1944.) ügyvéd.

Középiskolai tanulmányait Kaposváron végezte, majd Budapesten és Kolozsváron járt egyetemre. 1908-ban jogi oklevelet szerzett Budapesten. A két év kötelező ügyvédi gyakorlatot követően 1910-ben ügyvédi irodát nyitott Sárbogárdon. Az első világháború ideje alatt a 31. népfelkelő gyalogezredben teljesített szolgálatot. 1918-ban századosként szerelt le, majd folytatta polgári foglalkozását. Évtizedeken át Sárbogárd egyik jó nevű ügyvédje. A település közéletének, és élénk kulturális életének egyik aktív tagja. Több helyi társaság tagja, a Tinódy Lantos Sebestyén Kör választmányi tagja, a szervezet ügyésze. A helyi nagy múltú ortodox izraelita hitközség elnöke. A 18. század óta jelentős létszámú zsidó hitközségnek 1917-ben 472, 1932-ben 484 tagja volt. A közösség életének legfőbb fóruma az évenként megrendezett közgyűlés volt. Itt határoztak a költségvetésről, választottak rabbit, kántort, és az iskolaszék tagjait. A hitközség mindennapjait a hitközségi elnök szervezte, aki az alapszabály értelmében három évig maradhatott hivatalában. A hitközség zsinagógát, iskolát tartott fenn. A szegény hitközségi tagok támogatására szolgáló Szentegylet és a Jótékony Nőegylet 1944-ig működött a településen.

Irod.: Fejérmegyei fejek. p. 176.; Gergely 2003. p. 253.; Címtár 1931-32. Bp., 1932. p. 237.; Zlinszky. = FMTÉ. 8. kötet. p. 121.

   (Sz. H.)

HIRSCHLER PÁL, dr. Gerson ben Josef (Nagykanizsa, 1907. jan. 17. – Auschwitz, 1944.) főrabbi. Szülővárosában érettségizett, majd a budapesti, később a boroszlói Rabbiképző Intézet növendéke. Jól beszélt több keleti nyelvet, köztük a hébert. Az asszír nyelvterület művelődési anyagának kiváló ismerőjeként több pályázat díját nyerte el. Diákként szócikkeket írt a Jüdisch Lexikonba. Héber nyelven írt doktori dolgozatában Eszter könyvéhez fűzött magyarázatokat. Az övé az egyetlen olyan héber nyelven írt disszertáció, amelyet a Ferenc József Rabbiképző Intézetben és a Pázmány Péter Tudományegyetemen is elfogadtak. A tudós pályát azonban gyakorló papi életre cserélte, miután a doktori cím megszerzése, a rabbi vizsga után hitoktatóként helyezkedett el. 1931. november 29-én Hevesi Ferenc helyett a székesfehérvári neológ izraelita hitközség főrabbijává választották. A beiktatásakor tartott díszközgyűlésről a zsidóság lapja, az Egyenlőség is tudósítást közölt. A hitközség tagjainak lelki gondozására nagy hangsúlyt fektetett. Igyekezett mindenkit, a körülményeivel együtt személyesen megismerni. Boros István és Mermelstein Mór rabbikkal közösen irányították, szervezték a helyi zsidóság életét. Szegő Miklós hitközségi elnökkel is jól kiegészítették egymást, mert mindketten a zsidóság öntudatát, a belső összefogást igyekeztek erősíteni. Fontosnak tartották a zsidó életforma megőrzését, a zsidó kultúra, hagyományok megismerését, ápolását. Megélénkült a hitközség élete, figyeltek egymásra, segítették hittársaikat. Kiemelten törődtek a fiatalokkal, megismertették velük a zsidó vallást és kultúrát, a héber nyelvet. Az Ybl Miklós Főreál Gimnáziumban az 1934-35-ös tanévben már működött a Zsidó Középiskolások Vallási Csoportja, sőt az 1940-es betiltás ellenére 1944-ig tevékenykedtek. A Székesfehérvári Hagyományi Kör 1933-tól az ősi zsidó hagyományok iskolán kívüli ápolását tűzte ki célul. Az Önképző körben elméleti munka zajlott, de sportkört is alakítottak. Előadásokat tartott, tóramagyarázatokat adott, közös énekléssel erősítették a közösséget. A zsidó fiatalok mezőgazdasági átképzésében is tevékenyen részt vett. Bérelt birtokain fiatalokat foglalkoztatott, akik ugyanazt a munkát végezték, mint a mezőgazdasági cselédek, ugyanolyan feltételek és körülmények között. Ezzel készítették fel a fiatalokat a kibucokban folyó munkára, a kivándorlásra. Bár a mentesítési listán szerepelt a neve, 1944. június 14-én a többi székesfehérvári és Fejér megyei zsidóval együtt deportálták. Auschwitzban, édesanyjával együtt, a munkaképtelenek oldalára állították.

Tudományos érdeklődése központjában a Biblia, és annak fordítása, magyarázata, és a segédtudományok álltak. Lefordította többek között Ezékiel próféta könyvét az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság által tervezett Bibliakiadás számára. A kéziratot deportálása előtt 10 nappal adta postára. 1936-1944 között szerkesztette a XI. Izraelita Községkerület értesítőjét. Kéziratainak zöme azonban elveszett.

Tagja az Országos Rabbi Egyesületnek, az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság igazgatóságának, hivatalból tagja a Goldziher Ignác Izraelita Elemi Népiskola iskolaszékének. Díszelnöke a Székesfehérvári Izraelita Ifjúsági Egyesületnek. Sok egyháztörténeti, és irodalmi előadást tartott kultúresteken, jótékonysági alkalmakon. Az irodalmi társaság ülésein felolvasásokat tartott, a községkerületi közgyűléseken, továbbá az 1933-ban megrendezett országos zsidó kultúrgyűlésen beszédet mondott.

F. m.: Szentírás magyarázatok. Jeruzsálem, 1930.; A zsidó messiánizmus. Bp., 1941.; Tengerek szívében. három elbeszélés (ford., előszó);.Bp., 1941.; Chanukai levél. Székesfehérvár, 1941.

Irod.: Fejér vármegye. Bp., 1937p. 310.; Zsidó kult. Szfvár, 2004. p. 40-42.; Gergely 2003. p. 43-47., 49-51., 75-77.; Almanach, 1931. Szfvár, 1931. p. 272.

   (Sz. H.)

HŐNIGSFELD TIVADAR, dr. (Bicske, ? - ?, 1944.) ügyvéd.

1909 – 1913 között Válon volt ügyvéd, majd 1914-től deportálásáig Bicskén gyakorolta hivatását. Népszerűségét bizonyítja, hogy amikor 1919. március 30-án a népgyűlés megalakította a községben a 31 tagú Munkástanácsot, és a régi közigazgatási szakemberek mellé új tagokat választottak, a lakásügyi csoport vezetője lett. Később az újraválasztáskor már kimaradt a választottak névsorából.

Szakmai munkáján túl annak érdekvédelmi szervezetében, a Székesfehérvári Ügyvédi Kamarában tevékenykedett, majd tíz évnyi kamarában eltöltött idő után választhatóvá vált. 1939-től a fegyelmi bizottság tagja.

Fejér vármegye törvényhatósági bizottságának szavazati joggal nem rendelkező tagja az Ügyvédi Kamara képviseletében. Jelen volt 1938-ban a közgyűléseken, ahol István király halálnak 900. évfordulójával kapcsolatos események előkészületeiről döntöttek.

A zsidó származású lakosoknak a háború alatt vagyonbevallást kellett leadniuk. Ezüstleltárában a következő tárgyakat sorolta fel: két db ötágú gyertyatartó, két egyágú gyertyatartó, egy cigarettadoboz, három nagyobb, három kisebb szalvétagyűrű, egy gyümölcskosár, egy cukortartó, tizenkét személyes evőeszköz készlet, kétszemélyes teáskészlet, egy tálca.

Irod.: Zlinszky. =FMTÉ 8. p. 121.; Balázs László, Degré Alajos: Bicske. =FMTÉ 14. p. 240-241.; MNL FML Elhagyott javak.; Címtár 1931-32. Bp., 1932. p. 111., 348.

   (Sz. H.)

KATZ VILMOS (Szakcs, 1883. okt. 10. [nyugdíjazási minősítési lapja szerint 1884. okt. 11.] - Auschwitz, 1944.) tanító. Apja Katz Zsigmond rabbi volt. Az Országos Izraelita Tanítóképzőben szerzett oklevelet 1904-ben, majd ezt követően Sárbogárdon helyezkedett el kántortanítóként. 1914 és 1918 között katonai szolgálatot teljesített. A sárbogárdi községi iskola izraelita felekezetű diákjainak hitoktatója lett. Az 1920-21-es tanévben átvette kollégájától, Matkovics Lászlótól az énekoktatást, s énekkart szervezett. A kórus rendszeresen sikerrel lépett fel különféle kulturális rendezvényeken. 1923-ban az iskolaszék - mivel az adminisztrációs feladatokat korábban is ő látta el - az izraelita iskola igazgatójának nevezte ki.

Sárbogárdon már az 1770-es években is működött Szentegylet, bár megalakulásáról pontos adatok nincsenek. A Sárbogárdi Chevra Kadisa Szent Egylet alapszabályait 1911-ben fogadta el a rendkívüli közgyűlés. Az egylet jegyzője volt.

Egy felvidéki származású (Turnófalva, Trencsén megye) lányt, Frankl Amáliát vett feleségül. Három fia és egy lánya született.

Az izraelita iskola igazgatói feladatain túl a községi iparos tanonciskola vezetője is volt az 1930-as évektől 12 éven át. A két tanteremből álló iskolában 7 tanító oktatta a tanoncokat. 1933-ban lemondott az izraelita iskola igazgatói állásáról. 1939-ben az elemi iskola működését nyugdíjba vonulásának ürügyével beszüntették, ám a következő évtől az intézmény magániskolává alakult.

A város kulturális életében is fontos szerepet játszott. Iskolai elfoglaltságain túl a Tinódy Sebestyén Kör és az Izraelita Jótékony Nőegylet titkára volt. Választmányi tagja az Iparos Olvasókörnek, s annak karnagya. Megalapította a műkedvelő gárdát, és 1911-től 1934-ig vezette azt. Levente oktató volt 1925 és 1928 között. Előadásokat szervezett az Izraelita Jótékony Nőegylet és az Erdélyi Magyar-Székely Szövetség számára.

1940-ben családjával Tapolcára költözött, ahol öccse szintén tanítóként dolgozott. 1944-ben innen deportálták őket unokájával és várandós lányával együtt.

Irod.: Gergely 2003. p. 107, 108.; Farkas 1989. p. 123, 168, 180, 181.; FML F VI. – 502 Tanfelügyelőség Személyi ügyek K 1937-1949 59.; Székesfehérvári Naptár 1943. évre. p. 71.; Szőnyegi 2006. p. 200-203.

   (F. E.)

KLEIN MIKLÓS (Debrecen, 1905. - ?) főkántor. Szülővárosában végezte el elemi és középiskoláit, majd ugyanott vett részt kántorképzésen is. 1926-ban Budapesten, a III. kerületben szolgált, majd a VII. kerületben, az Erzsébetvárosi imaház kántora lett. Szolgálata következő állomásai Békéscsaba, és a romániai Galac voltak. Székesfehérvárra 1930-ban került. A neológ izraelita hitközség főkántora lett. Ő vezette az istentiszteletet, mondta el kizárólag héber nyelven és hagyományos dallammal az egyes imák kezdő és befejező sorait. Feladatát 1944-es deportálásáig látta el. A városi élet színfoltja volt, azon kevesek közé tartozott, akik jól beszéltek jiddisül. A városban lakók és hittársaik gyakran halhatták a hitközség másik kántorával, Schleisingerrel jiddisül beszélgetni. A székesfehérvári zsidók deportálásakor Auschwitzba vitték, de később megjárta Mauthausen, Tollet koncentrációs táborait is. 1945. szeptember 19-én érkezett haza Székesfehérvárra, ahova később fia, Egon is hazatért. Kivándorolt az Egyesült Államokba, de kérésére Jeruzsálemben temették el. Fia is Izraelben élt, és ott is halt meg az 1990-es években.

Irod.: Gergely 2003. p. 57.; Címtár 1931-32. Bp., 1932. p. 31.

   (Sz. H.)

KLEIN SÁMUEL (Szilasbalhás, 1886. nov. 17. - Jeruzsálem, 1940.) főrabbi, egyetemi tanár. Édesapja Klein Ábrahám Cevi, szintén rabbi volt, a Szilasbalhási hitközségben szolgált. Egyetemi tanulmányait Berlinben és Heidelbergben folytatta. 1909-ben filozófiai doktorátust majd egy évvel később a berlini rabbiképzőben rabbiképesítést szerzett. 1910-ben a boszniai tuzlai hitközség rabbija lett. 1913-ban már Érsekújváron főrabbi, s feleségül vette Herskovits Jechiel magyarországi rabbi lányát.

Kiváló hitszónokként vált ismertté. Héber, magyar, német, francia és angol nyelvű tudományos folyóiratok munkatársaként, a Szombat című hetilapnak pedig főmunkatársaként dolgozott. Kiemelt feladatként kezelte a zsidó ifjúság nevelését, erősítette a zsidó öntudatot híveiben, továbbá iskolaépület emelését kezdeményezte. Az I. világháború alatt tábori rabbiként szolgált Szerbiában és Ausztriában.

Fő kutatási területe Palesztina földrajzának történelmi vonatkozásai; munkája során a téma világhírű tudósa lett. Legfőbb érdeme az országhatárok megjelölése Erec Jiszráél elfoglalásától a Talmud lezárásának koráig. Munkája zsidó jelleget öltött, melyet ő maga is a nemzeti újjáéledés szerves részének tekintett. Számos újítást vezetett be az archeológia és a genealógia területén. Nagy lelkesedéssel, és tudományos tényekkel alátámasztva adta közre a múlt és a jelen felfedezett kapcsolatait. 1924 augusztusában a Jeruzsálemi Héber Egyetemre nevezték ki rendes tanárnak, s 1925-ben állt munkába, ekkor kezdett el előadásokat tartani. Nagy érdeklődéssel fogadták, mivel olyan tudományággal foglalkozott, mellyel addig senki sem az országban.

Két évig a bölcsészettudományi kar dékánja volt, s a Jávne vallásos diákszervezet védnökének választották. Tagja az oktatásügyi bizottságnak, önkéntesként tanított a Mizráchi tanítóképző intézetben. Tagja volt az Erec Jiszráél-i Történelmi és Etnográfiai Társulatnak, a Héber Nyelvészeti Bizottság vezetőségének, s a Keret Kájemet helységnév-megállapító bizottságnak. Kutatási eredményeit főleg a Jediot c. tudományos folyóiratban közölték, mely lapnak szerkesztőségi tagja volt.

1926-ban átmenetileg visszatért Érsekújvárra, hogy ismét főrabbiként szolgáljon. Sokat publikált, ezek nagy része szakirodalmi folyóiratokban látott napvilágot. Több mint harminc évig folytatta felbecsülhetetlen étékű kutatásait. Tanulmányainak száma meghaladja a háromszázat.

Tagja volt a Mizráchi mozgalomnak is. Az 1936-39-es arab zavargások megviselték, s az őt gyakran felkereső európai menekülteknek is igyekezett segíteni. Szívinfarktusban hunyt el.

F. m.: Beiträge zur Geographie und Geschichte Galiläas, 1909.; Erec Jiszroel (héberül), 1922.; Palesztina földrajza, iskolák részére; Die Küstenstrasse Palästinas, héberül is: Derech chof ha-jom, 1923.; Palästina-Studien, héberül: Mechkorim Erec Jiszroel 1. köt. 1923-28, 2. köt. 1928.; Jüdisch- Paläst. Corpus Inscriptionum, 1920.

Irod.: Zsidó kult. Szfvár, 2004. p. 42-43.; MZsL p. 490.; Feuerstein 1. kötet., 1986. p. 171-173.; Giladi 1992. p. 120-121.

   (F. E.)

KOHUT SÁNDOR (Félegyháza, 1842. jún. 11. – New York, 1894. máj. 25.) főrabbi. Édesapja Kohut Jakab, édesanyja Hoffman Cili. Elemi iskoláit Kecskeméten végezte. Gimnáziumi tanulmányaira Deutsch Henrik főelemi tanítója készítette elő. A kecskeméti református főgimnázium tanulójaként Fleischmann F. H. főrabbi a Talmudra tanította. 1860-tól a fővárosi német állami gimnáziumban tanult, érettségi vizsgát tett.

A boroszlói Jüdisch Theologisches Seminar rabbiképzőbe járt, s 1865-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett Lipcsében. Szorgalmának köszönhetően tíz keleti nyelv tanulásával, teológiával, továbbá bölcseleti tárgyak elsajátításával foglalkozott diákévei során. 1866-tól a Deutsche Ungarländische Gesellschaft tagja. 1867-ben rabbivá avatták, s hazatérve a székesfehérvári izraelita hitközségbe került, ahol sikeres Peszáhi (húsvéti) próbaszónoklata alapján főrabbivá nevezték ki. 1868-ban az Országos Zsidó Kongresszus jegyzője lett, valamint báró Eötvös József a Fejér megyei összes zsidó iskolák igazgatójának nevezte ki.

Székesfehérvári hitközségbeli tisztségét 1875-ig töltötte be. Ezt követően Pécsre került, majd 1880-ban Nagyváradra, végül 1885-től New Yorkban telepedett le az Ahavasz Cheszed hitközség meghívására. Amerikában nagy hírnévre tett szert főrabbiként: a keleti kultúra jelentős tudósa, s kiváló egyházi szónok volt. Fő kutatási területe az izraelita történelem volt, írásai magyar, német, angol és héber nyelven láttak napvilágot. Egyik jelentős munkájában a talmud korabeli zsidóság perzsa kultúrával való kapcsolatát fejti ki. Kiváló ismerője a zsidó angyaltannak. A Magyar Izraelita, a Zeitschrift deutschen Morgenländischen Gesellschaft, az Izraelita Közlöny, az Ungarisch-jüdische Wochenschrift, az Allgemeine Zeitung des Judentums, a Reform és a Magyar Zsidó Szemle nevű magyar és európai vezető folyóiratok számára dolgozott. Kezdeményezésére az USA-ban megalakították a Jewish Theological Seminaryt amelynek tanári teendőin túl igazgatói székét is elfoglalta egészen haláláig.

Feleségével, Weiszbrun Júliával négy gyermekük szültetett (Elemér Emil, Ilonka, Valéria és György), mindannyian a Székesfehérváron töltött évek alatt. György fia (1874-?) Amerikában szintén jelentős tudományos pályát járt be. Édesapjáról elnevezett irodalmi alapítványt is létrehozott kutatások támogatására. Második felesége Rebekkah Kohut volt.

A szószéken, Kossuth Lajos halálhírére (már súlyos betegként) tartott beszéde alatt hunyt el.

F. m.: Aruch Completum, sive Lexicon vocabula et res, quae in libris Targumicis, Talmudicis et Midraschicis continentur 1-9. kötet (Bécs, Belin, 1878-1892).

Irod.: Fejér vármegye. Bp., 1937. p. 321.; Zsidó kult. Szfvár, 2004. p. 44-45.; MZsL p. 496.

   (F. E.)

KORAI ARTÚR (Lovasberény, 1886-?)

Fűszerkereskedő. Középiskoláit a székesfehérvári főreáliskolában végezte. 1909-ben nyitotta első üzletét Székesfehérváron, előtte több vidéki városban dolgozott. Az I. világháborúban sebesülése után segédszolgálatosként szolgált a 17. sz. Honvéd Gyalogezredben a háború végéig. Nagy Sándor u. 4. sz. alatti kis fűszerboltját 1925-ben nyitotta meg, és rövid idő alatt csemegeáruházzá fejlesztette. 1934-ben fióküzletet nyitott a Deák u. 7. sz. alatt. A Korai Csemege Áruház széleskörű kínálattal rendelkezett. Forgalmazott termékei: cukorka, csokoládé, sütemény, déligyümölcs, friss pörkölt kávé, tea, rum, likőr, szalámi, orosz halak, szardínia, gőzmalmi lisztek, rizs, mák, konzerv, befőtt, szörpök stb. Tejkiméréssel is foglalkozott. Az 1927-es szakkiállításon elismerő oklevelet szerzett.

Jelentős szerepet vállalt a város társadalmi és közéletében. A Kereskedelmi Társulat választmányi tagja, a Kiskereskedők Egyesületének alelnöke, a Székesfehérvári Törvényhatósági Bizottság tagja, 1937-ben szakbizottsági tagja. A székesfehérvári neológ izraelita hitközség képviselőtestületének tagja, a Chevra Chadisa Szent Egylet pénztárosa.

A város legnagyobb adófizetői közé tartozott, ugyanakkor jótékonyságáról volt ismert.

1938-tól fiával, Istvánnal együtt vezette az üzletet. Az 1939. évi IV. tc. rendelkezései szerint a Székesfehérvári Törvényhatósági Bizottság közgyűlése szept. 26-án kizárta tagjai közül, érdemei elismerése mellett. 1944-ben vagyonát, ingatlanait elkobozták, sorsa ismeretlen.

Irodalom: Fejér megyei fejek. 1929. p. 138.; Ipar és kereskedelem, 1938. Szfvár. 1938. p. 423.; Naptár 1929, 1934.

   (B. Zs.)

KOREIN SÁNDOR, dr. (Zalaszentgrót, 1868. szept. - ?) ügyvéd. Középiskolai tanulmányait Keszthelyen és Szombathelyen végezte. Érettségi után a Budapesti Tudományegyetemen tanult, ügyvédi vizsgát tett, doktorált. Devecserben nyitott ügyvédi irodát. A helyi közéletben aktívan részt vett. Tagja volt a devecseri községi képviselő testületnek és a Veszprém vármegyei törvényhatósági bizottságnak. A Függetlenségi Párt egyik helyi alapítója, akinek a pártja által jelölt országgyűlési képviselő megválasztatásában oroszlán része volt. 1898-ban megalapította a Somlóvidéki Hírlapot. Versei ebben és más korabeli lapokban már diákkorától megjelentek. A zsidó hitközség és az iskolaszék elnöke. 1913-ban Székesfehérvárra, a Kossuth utcába költözött, irodáját is ide helyezte át. A székesfehérvári és veszprémi királyi törvényszék tagjait tömörítő Székesfehérvári Ügyvédi Kamara tagja. 1944-ben deportálták.

Irod.: Fejérmegyei fejek. p. 116.; Székesfehérvári naptár, 1929. p. 92.; Címtár 1931-32. Bp., 1932. p. 39.

   (Sz. H.)

KÖVES SÁNDOR (Lepsény, 1887. jún. 12. – Auschwitz, 1944.) tanító. Szülei vásári kereskedők voltak, nehéz anyagi körülmények között egy fiú és három lánygyermeket neveltek. Tanítói oklevelét az Országos Izraelita Tanítóképzőben szerezte Budapesten, 1907. június 23-án. Folytatni kívánta tanulmányait, ám édesapja betegsége miatt neki kellett eltartania a családot.

Az 1907-08-as tanévtől nyilvános hallgató a polgári iskola tanárképzőjében. 1908. szeptember 1-től 1911. szeptember 1-ig helyettes tanárként dolgozott a veszprémi izraelita népiskolában. Következő év február 1-ig rendes tanító a Csík vármegyei Galócáson, a Lomási Erdőipari Rt. iskolájában. Ezt követően a vágszeredi Állami és Községi Nyilvános Magyar Polgári Fiú- és Leányiskolában óraadó 1915. december 12-i hadba vonulásáig. Tüzér zászlósként való leszerelése után (1919. november 8.) 1920 április 1-től 1922. július 3-ig állami rendes tanító. A következő év március 1-ig B listás, majd rendes tanító a Székesfehérvári Izraelita Elemi Népiskolában. Székesfehérvárra kerülése előtt a kaposvári izraelita népiskolában állami rendes tanító. Matematika, fiú kézimunka (slöjd) és torna tantárgyakat oktatott, továbbá kezelte a tanítói könyvtárat és a tornatermi felszerelést. Kedvelte, és amiben tudta, segítette diákjait.

Egészségi problémái miatt 1930-ban több havi szabadságra, gyógykezelésre vonult. Helyettesítésére Friedmann Emilia, későbbi felesége állt munkába. 1936-ban egy kevésbé súlyos betegsége alkalmával pedig Braun Mór nyugalmazott igazgató helyettesítette. Felesége továbbra is gyakran vállalta férje feladatainak ellátását annak betegszabadsága alatt. Ragaszkodott a zsidó vallási hagyományokhoz, mégis fontosnak vélte az asszimilációt. Fiával utóbbi miatt rendszeresen vitái voltak, mivel a fiú apjával ellentétes álláspontot képviselt.

1944. június 14-én deportálták Székesfehérvárról két tanítótársával, Weisz Lajossal és Telegdi Klárával együtt; Köves nem tért haza.

Irod.: Gergely 2003. p. 67-68.; MNL FML F VI. - 502 Tanfelügyelőség Személyi ügyek K 1935-1949 62.; A Székesfehérvári Goldziher Ignác Izraelita Elemi Népiskola 1938-39. tanévi jubileumi értesítője. p. 31.

   (F. E.)

KRAUSZ ZSIGMOND, dr. (Szfvár, 1872. – Auschwitz, 1944.) ügyvéd. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. A ciszterci rend székesfehérvári gimnáziumában érettségizett. Budapesten, az egyetemen jogi karán folytatta tanulmányait és szerzett ügyvédi oklevelet. 1896-ban nyitott ügyvédi irodát Székesfehérváron, ahol ügyvédi munkáját 1944-ig folytatta, a Szent Imre utcában. 1914-ben önkéntesként bevonult, végigharcolta az első világháborút, Albániában és Montenegróban, Szerbiában. 1918-ban tartalékos hadnagyként szerelt le. 1919 után tagja a Székesfehérvári Kereskedelmi Csarnok igazoló választmányának, ahol a tagok kommün alatti tevékenységét vizsgálták meg. 1905-től Székesfehérvár Város Törvényhatósági bizottságának tagja. A Virilisták, a legtöbb adót fizetők I. csoportjában foglalt helyet. A Központi Választmány, a jogügyi, valamint a színügyi és kulturális bizottságok tagja, az összeférhetetlenségi bizottság eseti tagja. Gyakorta vett részt a szavazatszedő bizottság munkájában, a törvényhatóság munkáját segítő bizottságok tagjai megválasztásának előkészítésében és a választás lebonyolításában. A közgyűléseken a városi gazdálkodás takarékosságáért több alkalommal is szót emelt. Az 1939. szeptember 26-án megtartott rendes városi közgyűlésen több zsidó hittársával együtt, érdemeik elismerése mellett, a zsidótörvények alapján, kizárták a testület tagjainak sorából. Bekapcsolódott a helyi politikai életbe. Az ellenzék egyik vezéralakja. Ügyvéd társaival, Holly Gézával és Csöppenszky Mihállyal a függetlenségi és 48-as eszmék támogatóiként a párt városi vezetői voltak. Intézte a székesfehérvári árvaszék ügyeit. 1935-1944 között a Székesfehérvári Ügyvédi Kamara választmányi tagja, a fegyelmi bizottság bírája. 1932-től a Goldziher Ignác Izraelita Elelmi Népiskola iskolaszékének elnöke. 1938. szeptember 18-án a XI. Izraelita községkerület új vezetőtestületének tagjává, elöljárójává választották. A német megszállás alatt a Zsidó Tanács javaslatára a közigazgatási ügyekben járt el. Az Ybl Miklós utcában lakott. Deportálták.

Irod.: Gergely 2003. p. 27., 56., 118.; Almanach 1931. Szfvár, 1931. p. 291.; Zlinszky. = FMTÉ 8. p. 57., 122.; Címtár. p. 27., 29., 39.

   (Sz. H.)

LÁNCZOS ANDOR, dr. Löwy 1906-ig (Szfvár, 1894. dec. 11. – Dachau, 1945. márc.) ügyvéd. Tanulmányait szülővárosában kezdte, itt végezte el a Goldziher Ignácz Zsidó Elemei Népiskolát, majd a Székesfehérvári Magyar Királyi Állami Főreáliskolában folytatta tanulmányait. Középiskolai tanulmányai során szinte végig kitűnő volt a bizonyítványa, csupán a testnevelésből kapott 2-es (jó) érdemjegy rontott az átlagán. 1912 júniusában jelesen érettségizett. Az iskolai értesítőben az szerepel, hogy az építész pályát választotta. Latin nyelvből kiegészítő nyelvvizsgát tett a Ciszterci gimnáziumban. Majd, talán édesapját, Lőwy Károlyt követve, mégis jogot tanult a Budapesti Tudományegyetemen. 1914 szeptemberében a 7. tüzér zászlóaljhoz vonult be, az olasz fronton harcolt. Részt vett az Isonzó csatákban és Tagliamento menti ütközetekben. 1918. december 4-én főhadnagyként szerelt le. 1921-ben tanulmányai befejezése után ügyvédi vizsgát tett. Édesapja haláláig, 1939-ig, közös irodában, a Bank utca 6 szám alatt dolgoztak. 1944-ig folytatta ügyvédi tevékenységét. A napi munka mellett, jelölteket készített fel a pályára. Tagja volt a Székesfehérvári Ügyvédi Kamarának, ahol tevékenysége elismeréseként 1939-ben a választmány tagjává választották.

A zsidó közössége hitéletében aktívan részt vett. A székesfehérvári központú XI. községkerület 1938. szeptember 18-án választott új testületében pénzügyi ellenőri feladatokkal bízták meg. A helyi ortodox izraelita hitközség, valamint a Szentegylet alelnöke 1941. április 27-től. 1944-ben a Zsidó Tanács tagjaként a lakásügyekkel foglalkozott.

Székesfehérvár közéletében is aktívan részt vett. Virilis, a legtöbb adót fizetők közül 1930-tól tagja volt a városi törvényhatósági bizottságnak. A jogügyi és a nyugdíjfelügyelő bizottságok munkájában vett részt, egészen 1941-ig, amikor a zsidótörvények hatására kizárták. Ügyésze a Kereskedelmi Csarnoknak, a Volt Főreáliskolások Diákszövetségének. Az Építési és Tüzelőanyag Termelő Rt., a Kőipari és Kereskedelmi Rt., az Ipar és Mezőgazdasági Bank Rt. ügyvédje. Tagja a Vörösmarty Körnek. 1944-ben a székesfehérvári zsidókkal együtt deportálták.

Díjak: kis ezüst vitézségi érem, bronz signum laudis, Károly csapatkereszt, II. osztályú német vaskereszt.

Irod.: Almanach 1931. Szfvár, 1931. p. 293.; Címtár 1931-32. Bp., 1931. p. 27., 39.; Gergely 2003 p. 29., 55., 71., 83., 118.; Gergely Anna: Adatok a Löwy-Lánczos család történetéhez. = AR 36. kötet. Székesfehérvár, 2007. p. 167.; Zlinszky. = FMTÉ. 8. köt. p. 127.; SzVL F-IV. B. 1402. kgy. jkv. 70. kötet 1942.

   (Sz. H.)

LÁNCZOS ANNA, dr. Löwy 1906-ig (Székesfehérvár, 1896. aug. 21. – Auschwitz, 1944.) kutató orvos. 1914-ben érettségizett a ciszterci rend székesfehérvári gimnáziumában, ahol magántanuló volt. Orvosi egyetemet végzett. Az irodalom, képzőművészet, zene, és a természettudományok területén is hallatlanul nagy általános műveltséggel rendelkezett. Nyelvtudása, éles logikája, kritikai érzéke determinálta arra, hogy kutató orvos legyen. Pécsett a Gyógyszertani és Általános Kórtani Intézetben dolgozott húsz éven át. Pályája kezdetén még nagyon kevés nő vehetett részt a tudományos kutatásban, de ő megállta a helyét. Egyszerűen, szerényen élt. Amikor kinevezték díjas tanársegédnek, fizetését felajánlotta az intézetnek. Közel húsz tudományos publikációja jelent meg, több nemzetközi konferencián adott elő. A székesfehérvári zsidóság gettóba kényszerítésekor hazatért, hogy szüleivel és családjával együtt legyen, a Fenyő-féle házban laktak. A deportálásakor csak a könyveit vitte magával. Auschwitzban annak ellenére, hogy az orvosokat, ápolónőket külön sorba állították, édesanyjával maradt, vele ment a gázkamrába.

F. m.: Lánczos Anna: Bemerkungen zur Arbeit von D. Boda u. A. Kovách: In welcher Weise beeinflusst überstandene B1-Avitaminose den Widerstand des Organismus gegenüber folgender B1-avitaminotischer Diät? = Archiva Biologica Hungarica; Táplálkozás és őszülés. Pécs, 1943.

Irod.: Zsidó kult. Szfvár, 2004. p. 47.; Gergely 2003. p. 38.; Gergely Anna: Adatok a Löwy-Lánczos család történetéhez. = AR 36. kötet. Székesfehérvár, 2007. p. 167.

   (Sz. H.)

LÁNCZOS KORNÉL (Székesfehérvár, 1893. febr. 3 – Bp., 1974. jún. 24.) matematikus, fizikus. Édesapja dr. Lőwy Károly ügyvéd volt, a Székesfehérvári Ügyvédi Kamara elnöke, a hitközség és a XI. községkerület elnöke. Édesanyja Hahn Adél. Az öt gyermek közül Kornél volt a legidősebb. Középiskolai tanulmányait a ciszterci főgimnáziumban végezte Székesfehérváron, 1910-ben tett érettségi vizsgát.

A Budapesti Tudományegyetem matematika-fizika szakán tanult tovább, Eötvös Lóránd, Frölich Izidor és Fejér Lipót tanítványa volt. 1916 és 1920 között Tangl Károly tanársegéde a Műegyetem Kísérleti Fizikai Intézetében. Doktori diplomáját 1920-ban szerezte meg, ezt követően lépett be a Német Fizikai Társaságba. 1921-ben egyik németországi tanulmányútja során személyesen találkozott Einsteinnel, s ez adta az indíttatást, hogy a relativitáselmélettel kezdjen el foglalkozni. A témáról a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadást. Tanított és kutatást folytatott a freiburgi egyetemen. 1927-ben magántanári képesítést szerzett, s kinevezést kapott a frankfurti egyetemre, ahol 1924 óta tanított. 1921 és 1931 között 30 fontos tanulmánnyal járult hozzá a tudományok fejlődéséhez, ezek elsősorban német folyóiratokban, különösen a Német Fizikai Társaság hivatalos lapjában láttak napvilágot. Publikációi révén világhírűvé vált, így 1928-ban nagy megtiszteltetés érte: Einstein a berlini egyetemre hívta munkatársául. Egy évig dolgozott együtt a tudóssal.

1931-ben matematikaprofesszori meghívást kapott az Egyesült Államokbeli Purdue Egyetemre (Lafayette, Indiana állam), ezért nem is tért vissza a náci hatalomátvétel előtt álló Németországba, bár a Goethe Egyetemen hasonló kinevezés várta. Lafayette-ben elsősorban kvantummechanikáról tartotta előadásait. Kortársaihoz (Neumann János, Teller Ede, Wigner Jenő) hasonlóan őt is azért hívták a tengerentúlra, hogy az Európában született új tudományágat elterjessze. Később megélhetése és így a könnyebb álláskeresés érdekében alkalmazott matematikára tért át. 1943 és 1944 között a National Bureau of Standard-nél dolgozott matematikusként. Az 1930-as években a nyarakat gyakran töltötte Székesfehérváron, illetve családja birtokán, Tekerespusztán. Felesége, Márta és fia, Elmár Székesfehérváron élt a Lőwy család házában. Márta 1938-ban tuberkulózisban életét veszítette. Nem sokkal később édesapja, Lőwy Károly is elhunyt. Kornél 1939-ben az amerikai állampolgárság megszerzését (1938) követően az Egyesült Államokba vitte fiát.

1946-tól 1949-ig a Boeing repülőgyár kutatója, majd 1952-ig a Californiai Egyetem Numerikus Analízis Intézetének professzora. A számítógépek elterjedésének kezdeti időszakában gyakran használták Lánczos módszereit, így Amerikában az ismert matematikusok sorába emelkedett. 1952-ben meghívták a dublini egyetemre, az Institute for Advanced Studies intézményébe, így visszatelepült Európába. Életének utolsó két évtizedét Írországban töltötte, s az Ír Tudományos Akadémia tagjává választották. 1973-ban Magyarországra látogatott, s az Eötvös Társulat Tiszteletbeli tagjának választotta. Öt egyetem díszdoktora.

A II. világháború alatt többször hazautazott családjához, továbbá hazai konferenciákra is. 1944-ben, amíg ő Amerikában tartózkodott, családját Auschwitzba deportálták, csupán unokaöccse, Lánczos György élte túl. 1974-ben vártalanul hunyt el a magyar fővárosban, s a Kerepesi úti temetőben helyezték végső nyugalomra.

Irod.: Zsidó kult. Szfvár, 2004. p. 47-48.; Fejér vármegye. Bp., 1937. p. 324-325.; Gergely 2003. p. 38.; MZsL p. 521.; Marx 2000. p. 312-319.; Marx György: Lánczos Kornél. (1893-1974). Előadás a székesfehérvári Lánczos-Centenáriumon, 1993. február 2. = Fizikai szemle, 1993, 3. sz. p. 81-84.; Gyászbeszéd Dr. Lánczos Kornél dublini egyetemi tanár felett 1974. július 15-én. = Scheiber Sándor könyve. Válogatott beszédek. Bp., 1994. p. 340-341.

   (F. E.)

LAUFER SÁMUEL (Velence, 1874. - ?) kereskedő. Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd Budapesten tanult. Kereskedőként Adonyban dolgozott húsz éven keresztül. 1905-ben költözött Iváncsára, ahol önálló üzletet nyitott. Szaktudása mellett szorgalma, becsületessége, valamint a sok-sok elvégzett munka nyomán egyre tehetősebb tagja lett a községnek. A háború alatt támogatta az elesetteket. Az 1919-es forradalom alatt üzletét teljesen kifosztották, családjával menekülnie kellett. A rend helyreállítása után visszatért, majd újraindította fűszer és vegyeskereskedését. Közel 40 holdas birtokon gazdálkodott, továbbá gabona és terménykereskedelemmel is foglalkozott. Iváncsa legtöbb adót fizető tagjai közül bekerült a községi képviselő testületbe. A Tűzoltó Testület pártoló tagja. A helyi zsidó hitközség elnöke. A közösségi élet egyik szervezője, az oktatás, a szervezeti élet feltételeinek megteremtője, ügyes-bajos dolgainak egyik intézője.

Irod.: Fejérmegyei fejek. p. 349.; Címtár 1931-32. Bp., 1931. p. 143.; Fejér vármegye. p. 484.

   (Sz. H.)

MÁRTON JAKAB (Turócszentmárton, 1870. – Auschwitz, 1944.) tanár, festőművész. Középiskoláit Körmöcbányán végezte. Budapesten Székely Bertalan és Lotz Károly, Berlinben Kern tanítványa. Nagybányán folytatta tanulmányait. 1894. június 20-án középiskolai tanári képesítést szerzett szabadkézi és mértani rajzolásból, rajztanár lett. Münchenben tett tanulmányútja után kezdett tanítani. Kaposvárott egy évig helyettes tanár az állami főreál-gimnáziumban, majd Körmöcbányán hét éven át szintén a reáliskolában oktatott. 1903-ban Székesfehérvárra került az Ybl Miklós állami főreáliskolába rajztanárnak. Az iskolai értesítők tanúsága szerint változatos órákat tartott. Az órai elméleti munka mellett, rajzoltak a tanteremben, de a szabadban is. Gyakran megfordult diákjaival a Tobak, a Palotai, és a Rác utcákban, ahol természet után rajzoltatott. A városban megrendezett kiállításokat közösen tanóra keretében megnézték, így látták a diákok 1908-ban Bory Jenő alkotásait. Székesfehérvár műemlékeinek, művészettörténeti alkotásainak megismerésére is fordított időt. Vidékre tanulmányi kirándulásokat is úgy szervezett, hogy a tanulók minél több látnivalót megismerhessenek. Többször megfordultak a Nemzeti Szalon kiállításain, ahol a korszak jeles alkotóinak munkáit láthatták. Osztályfőnök, továbbá a szabadkézi szertár őre egészen az 1930-as nyugdíjba vonulásáig. Tanítványai, és tanártársai körében népszerű pedagógus és festő. Zömében arcképeket és tájképeket festett. Munkái közigazgatási, kulturális, egyházi intézményekben, valamint magángyűjteményekben kaptak helyet. Többek között Saára Gyula, Havranek József, Lőwy Károly portréját is megfestette. Székesfehérvár műemlékeit akvarellek egész sorozatán örökítette meg, melyek alapján képeslapokat is kiadott. Több helyi és országos tárlaton szerepelt alkotásaival. Munkáit 1905-ben a Nemzeti Szalonban, a Műcsarnokban állították ki. A város köztiszteletben álló személyisége. A Goldziher Ignác zsidó elemi iskola iskolaszékének elnöke, a Fejérmegyei Múzeumegyesület tagja, a Vörösmarty Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság, valamint a Székesfehérvári Korcsolyázó Egyesület választmányának tagja. 1944. június 14-én György Oszkár tanártársával együtt deportálták.

F. m.: Székesfehérvári emlék: az őskoronázó város rövid történetével. 20 színes képpel és magyarázószöveggel. Bp., 1929.

Irod.: Fejér vármegye. Bp., 1937. p. 329.; Zsidó kult. p. 51-52.; Seregélyi p.395. ; Ybl Miklós Állami Reáliskolai értesítők. 1903-1930.

   (Sz. H.)

MAYER JÓZSEF (Komárom, 1894-Auschwitz, 1944.)

Építőanyag és tüzelőanyag kereskedő. Győrben tett kereskedelmi érettségit. Több évig a budapesti postatakarék tisztviselője volt. Részt vett az I. világháborúban, emléklapos tüzér főhadnagyként szerelt le. Számos kitüntetést szerzett a harcok során: Signum Laudis, Károly csapatkereszt, sebesülési érem tulajdonosa. A háború után a családi birtokon gazdálkodott. 1927-ben kezdte meg kereskedelmi tevékenységét. Cement, beton és mozaikkészítéssel foglalkozott, melyet 1931-től tüzelőanyag forgalmazással egészített ki. Üzletei a József u. 15. és a Széchenyi u. 12. sz. alatt működtek. A cég széles kínálattal állt a vásárlók rendelkezésére.

Cementlapokat, mozaikokat, fajanszárukat, járdalapokat, kútgyűrűt, betoncsövet, égetett tetőcserepet, keramit árukat, szigetelő anyagokat, kátránypapírt, bőrlemezt forgalmazott. A hirdetések tanúsága szerint egyedárusítója volt a vasaláshoz használt „Likalit” szagtalan faszénkockának. Kis- és nagykereskedelmi tevékenységet egyaránt folytatott. A pesti Drasche Kőszénbánya és Téglagyár Társulat Fejér megyei képviselője, a brennbergbányai Urikány-Zsilvölgyi Rt. szénbányájának és gróf Nádasdy Ferenc nádasdladányi tőzegtermelő telepének képviselője volt.

Hozzájárult Székesfehérvár 30-as évekbeli építkezéseihez. A Városháza, az új Közvágóhíd, a Nemzeti Bank fiókja, az Országzászló téri bérházak, a Felmayer gyár és a bodajki állomás számára ő szállította a fajansz és metlachit lapokat valamint a samottárut és a saját készítésű cementcsöveket.

Tagja volt a Kereskedelmi Csarnoknak, a Kiskereskedők Társulatának, az ipartestületnek, az OMKE-nek és az Országos Frontharcos Szövetségnek.

1944-ben vagyonát elkobozták, feleségével, Grünbaum Katalinnal együtt Auschwitzba deportálták. Nem tért vissza a koncentrációs táborból.

Irodalom: Fejér vármegye. Bp. 1937. p. 491-492.; Naptár 1929, 1937; Ipar és kereskedelem, 1938. Szfvár, 1938. p. 447.; Gergely 2003.

   (B. Zs.)

MERMELSTEIN MÓR, Chájim Móse (Bilke, 1876. - Aschwitz, 1944.) hitoktató, talmudtudós. Fiatalon került el a szülői háztól, a pozsonyi Szófér család héber hittudományi iskolájában tanult néhány évig. Később ugyanezen család egri intézményében folytatta tanulmányait. Talmudtudós lett, s mellette hét nyelvet sajátított el. Pécsváradon dolgozott rabbiként, majd 1921-ben Székesfehérvárra került, mint a neológ hitközség hitoktatója, talmudtudósa.

Tanított az állami polgári fiúiskolában, a Hunyadi Mátyás Fiú Felső Kereskedelmi Iskolában, és a leánygimnáziumban. Rabbihelyettesi teendőket is ellátott, s a beteg hívőket rendszeresen látogatta a kórházban. Figyelmet szentelt a fogvatartottaknak és a bajba került ifjúságnak egyaránt. Tagja volt az 1926-ban alakult Magyar Zsidók Pro Palesztina Szövetségének is.

1913-ban alakult meg Székesfehérváron a Juda Halévy Önképzőkör. A tagok számára egy új korszakot nyitott a Zsidó Középiskolások Vallási Csoportjának működése az Ybl Miklós Főreál Gimnáziumban az 1934-35-ös tanévtől. A csoport kéthetente tartotta üléseit, a egyes tanévekben pedig rendszerint két nyilvános ünnepséget szerveztek. Az ifjak zsidó öntudatának építése többek között Mermelstein Mór érdeme is volt. Az 1933-ban létrehozott, Braun Mór vezette Székesfehérvári Hagyományi Kör munkájába is bekapcsolódott.

1939. augusztus 1-i nyugdíjba vonulása után elkezdte a Sulchán Áruch (Terített asztal) zsidó hitéletet szabályozó törvénytár fordítását, ám befejezni már nem tudta. Több cikke jelent meg a Községkerületi Értesítőben a zsidó, kóser háztartással kapcsolatban, melyet igen fontosnak vélt, s fájlalta annak méltatlan elhanyagolását a dunántúli hitközségekben. Előadást tartott az Ifjúsági Egyesületben A nő helyzete a talmudi jogban címmel.

1944-ben deportálták, Auschwitzban halt meg.

Irod.: Gergely 2003. p. 50-51, 57, 76, 79.; MZsL p. 835.; Braham 2010. 1. kötet. p. 452.;
A Székesfehérvári M. Kir. Ybl Miklós Állami Reáliskola LXXXI. Értesítője az 1934-1935 tanévről. Székesfehérvár, 1935. p. 26.

   (F. E.)

NEY JENŐ (Székesfehérvár, 1894.-Auschwitz, 1944)

Férfi-szabó mester. Középiskoláit szülővárosában végezte. 1910-től kezdve dolgozott a szakmájában. 1920-ban alapította üzletét a Nádor u. 4. sz. alatt. A Salamon és Ney úriszabóság és készruha raktár1922-től kezdve egyenruházati cikkeket is forgalmazott. Mérték után lehetett náluk rendelni a legfinomabb angol szövetből. Férfi, fiú, és gyermekruhákat, Bocskay kabátokat, átmeneti kabátokat, bekecseket, tiroli nadrágokat, munkaruhákat, sofőr ruhákat, orvosi köpenyeket árultak. Az 1927-es székesfehérvári szakkiállításon ezüstérmet nyert kiállított ruháival. Tagja volt a Kereskedelmi Társulatnak és az Ipartestületnek, ahol a szabó szakosztály jegyzője volt 1938-ban. 1944-ben Auschwitzba deportálták.

Irodalom: Ipar és kereskedelem, 1938. Szfvár. 1938. p. 466., Táborosi 2006. p. 159., 161.

   (B. Zs.)

POLLÁK REZSŐ (Székesfehérvár, 1885. aug. 4.-Auschwitz, 1944.)

Cipész, cipőkereskedő, cipőgyáros. 1905-ben apja Nádor u. 1. sz. alatti üzletében kezdett dolgozni, 1907-ben átvette tőle a boltot. 1914-ben bevonult a székesfehérvári 69 sz. Hindenburg gyalogezredbe, végigharcolta az első világháborút. Kitüntetései: kis ezüst vitézségi érem, koronás vaskereszt, kis ezüst érdemkereszt. A háború után, 1919-ben megalapította az Alba Cipőgyárat. Gyártmányai néhány éven belül országos ismertségre tettek szert. A Vörösmarty Színházzal szemben álló, ún. Szelke-ház tulajdonosa volt, itt működött a Dunántúl legnagyobb cipőraktára, ahonnan mérték szerint lehetett rendelni.

Részt vett a város közéletében, a Székesfehérvári Törvényhatósági Bizottságnak 1920-tól folyamatosan tagja volt. A Kereskedelmi Csarnok és a Kereskedelmi Társulat választmányi tagja. A székesfehérvári izraelita hitközség elöljárója.1944-ben vagyonát, ingatlanait elkobozták, Auschwitzba deportálták.

Irodalom: Almanach, 1931. Szvár. 1931. p. 303-304.; Szalay Károly: Városfejlődés Székesfehérváron a XX. század elején. Szfvár. 2014. p. 58.; Gergely 2003.

   (B. Zs.)

PORÁSZ LAJOSNÉ (Budapest, ?-Auschwitz, 1944)

Női szabó. Leánykori neve Eisler Lilly, apja Eisler Adolf. Iskoláit külföldön végezte, szakmáját Budapesten tanulta, és belvárosi ruhaszalonokban dolgozott. 1934-ben tett mestervizsgát Budapesten. Még ugyanebben az évben Székesfehérváron, a Bognár u. 2. sz. alatt nyitott műhelyt. Felsőbb társadalmi osztályok számára dolgozott. 1944-ben műhelyét elkobozták, Auschwitzba deportálták.

Irodalom: Ipar és kereskedelem, 1938. Szfvár. 1938. p. 461.

   (B. Zs.)

ROSENBERG SÁNDOR (Székesfehérvár, 1864-Auschwitz, 1944)

Bőrkereskedő. Szakismereteit Székesfehérváron sajátította el, 1895-ben lett önálló, a Szögyény Marich u. 1. sz. alatt nyitott üzletet. Minőségi bőrárukon kívül cipész- és szíjgyártócikkek kereskedésével is foglalkozott. Az üzlet fellendülésének köszönhetően hamarosan a város megbecsült polgára lett. Széleskörű társadalmi és közéleti tevékenységet végzett. Tagja volt a Magyar Általános Hitelbanknak, a Kölcsönös Népsegélyező Egyletnek. 1924-ben az első székesfehérvári Izraelita Betegsegélyező Egylet pénztárosa. 1938.szept. 15-én a Chevra Chadisa Szent Egylet jótékonysági elöljárójává választották.

1934-től fiával, az 1904-ben született és Székesfehérváron érettségizett Pállal együtt vezette a céget. Két idősebb fia, Gyula és Imre harcolt az I. világháborúban, egyikük szanatóriumi főorvos, a másik részvénytársasági igazgató.

1944-ben vagyonát elkobozták, fiával együtt Auschwitzba deportálták.

Irodalom: Fejér vármegye. Bp. 1937. p. 525.; Naptár 1939, 1924 p. 113.; Gergely 2003.

   (B. Zs.)

ROSENTHAL MIHÁLY (Egyházasrádóc, 1888-Auschwitz, 1944)

Kereskedő. Felsőkereskedelmi iskolában érettségizett. 16 évig működött magántisztviselő- ként. Harcolt az I. világháborúban, emléklapos zászlósként szerelt le. 1917-ben nyitotta meg első üzletét. Székesfehérváron 1921-ben szerzett működési engedélyt. Üzletében a hirdetések tanúsága szerint nagyon sokféle terméket forgalmazott: kötött és szövött árukat, női és férfi divatcikkeket, hegedűhúrt, bőröndöt, ernyőt, piperecikkeket, papírt, iskola- szereket, játékokat, játékkártyát, sőt katonai cikkeket is. 1929-ben a Budai út- Gyümölcs u. sarkán, 1937-ben a vasútállomástól nem messze, a Zita királyné út 34. sz. alatt működött a vegyesbolt. 1939-ben a Rákóczi u. 23. sz. alá költözött, de itt is megőrizte a „Zitabolt” elnevezést. Az 1944-es rendelkezések értelmében üzletét elkobozták, őt pedig Auschwitzba deportálták.

Irodalom: Naptár 1929, 1937, 1939 reklámjai; Fejér vármegye. Bp. 1937. p. 525.; Gergely 2003.

   (B. Zs.)

ROSENTHAL SALAMON (Mór, 1764. jún. 13. v. 18. - Pest, 1845. ápr. 8.) hebraista. Apja Rosenthal Naftali, aki fiainak nevelését világhírű tudós rabbikra bízta. Salamon a pozsonyi jesivában (a Talmud tanítására szolgáló felsőfokú iskola) tanult; Baneth Mordechai morvaországi és Barbi Méir pozsonyi főrabbik tanítványa volt. Móron, kereskedőként telepedett le. Közös családi jellemzőként őt is vonzották a tudományok és a könyvgyűjtés. Sokat publikált, számos tanulmánya látott napvilágot olyan vezető folyóiratokban, mint a Ha-Measzef, az Orienti és a Zion. Levelezőtársa volt a híres prágai hebraista és egyetemi tanár Wessely Wolfgangnak.

1819-ben Pestre költözött. Ellenezte a szertartási reformokat, főleg a felvilágosult tudós M. Creiznach, továbbá korának híres hebraistáinak, Luzzattnak és Reggionak tanait támadta. Bevezetéssel és magyarázatokkal látta el Leo de Modena Ari Nohem című kabbalisztikus művét, melynek kiadója is volt. Lefordította Moses Mendelssohn lipcsei rabbi Phädonját héber nyelvre, ez azonban csak kézirat formájában maradt ránk. Testvérével, Éliással együtt fontos szerepet játszott pesti héber nyelvű nyomdák létrehozásában.

Móron az izraelita népesség megtelepedésének kezdete az 1720-as évekre tehető. Az itteni hitközséghez tartozott a Bodajkon, Sárladányban (Nádasdladány), Iszkaszentgyörgyön élő zsidó közösség is. A móri hitközség megerősödése a 18. század második felére tehető. Ebben a gabonakereskedelemből élő Rosenthal család tagjai is fontos szerepet játszottak. A hitközség első ismert elnöke Rosenthal Naftali volt. Császári udvari kapcsolatait az itteni zsidóság helyzetének javítása érdekében használta fel. Moses Mendelssohn lipcsei rabbi útmutatásának szellemében szervezte meg a móri hitközséget. A 18. század végén a rabbi Munk Iszák volt. Zsinagógájukat 1802-ben emelték. Nejével közös adományukból később kibővítették a templomot. A 19. század elején megalakult a Chevra Kadisa és a nőegylet is.

F. m.: Bész Ovén. Óbuda, 1839.

Irod.: Zsidó kult. Szfvár, 2004. p. 59-60.; Erdős 2002. p. 225-227.; MZsL p. 753.;
Gergely, 2003. p. 103.

   (F. E.)

ROSENWEIG IZIDOR (Rácalmás, 1875. – Auschwitz, 1944.) földbirtokos. Iskolai tanulmányainak elvégzése után gazdálkodni kezdett. Az első világháború kitörésekor bevonult, a 17-ik honvédgyalogezred katonájaként harcolt. 1917-ben felmentették, visszatért és folytatta a gazdálkodást. A község képviselő testületének választott tagja, a település népszerű tagja. Támogatója mindenféle szociális megmozdulásnak. A község kulturális életének aktív résztvevője, a Kaszinó számvizsgáló bizottságának tagja. 1924-től a rácalmási zsidó hitközség elnöke. Többek között ő hirdette meg a zsidó hitközség tisztségviselői állásaira kiírt pályázatokat. 1925-ben kántor-metszői állásra vártak olyan jelentkezőket, akik hittan tanításban is segédkezni tudnak. 1929-ben metsző-előimádkozó álláshelyet hirdetett a hitközség nevében. Hitközsége tagjaival együtt deportálták.

Irod.: Fejérmegyei fejek. Bp., 1929. p. 332.; Egyenlőség. 1925. szept. 1, okt. 10., 1929. máj. 25.

   (Sz. H.)

RÓTH EDE (Óháj, Bars megye, 1872. – Auschwitz, 1944.) kereskedő. Érsekújváron végezte iskoláit, majd tanulmányait befejezve kereskedő lett. 1889-ben telepedett le Ercsiben, amikor ott fivére fakereskedést nyitott. 1905-ben cégtárs lett, majd 1912-től egyedüli tulajdonosa a fakereskedésnek. 1915-18 között harcolt az első világháborúban.

1920-tól az ercsi izraelita hitközség elnöke. Az 1944. áprilisi összeírás szerint az ercsi anyahitközségnek 102 személy volt a tagja. A hitközség ügyeinek intézése sok feladatot jelentett, többek között gondoskodni kellett az Ercsi-Dunapentele összevont hitközség rabbijáról. Az ő neve alatt jelent meg az állásra kiírt pályázat a zsidóság lapjában, az Egyenlőségben. A németek bevonulása után megbízták a Zsidó Tanács vezetésével. A Dunapentelével közösen működő hitközségben 167 ember ellátását kellett megoldani a gettóban. Többek között összeírták a szezámolaj igényeket, majd a rendelés megérkezése után az elosztást is meg kellett szervezni. A község virilis képviselője, Fejér vármegye Törvényhatósági Bizottságának tagja 1913-tól deportálásáig.

Irod.: Gergely 2003. p. 99-100. ; Címtár 1931-32. Bp., p. 132., 134.; Fejérmegyei fejek. Bp., 1929. p. 393.; Fejér vármegye. Bp., 1937. p. 525

   (Sz. H.)

RUBINSTEIN MÁTYÁS, dr. (Dunapentele, 1867. dec. 27. – Auschwitz, 1944.) főrabbi.

Tanulmányait jesivákban kezdte, neves mestereknél képezte magát, többek között Nagykárolyban.1882 és 1893 között az Országos Rabbiképző intézet hallgatója. Bölcsészdoktor, majd rabbi végzettséget szerzett Budapesten. A Pesti Izraelita Hitközségnél hittanárként kezdett dolgozni. Csongrádmindszenten, Orosházán, majd Szekszárdon választották rabbivá. A községkerület és a hitközség vezetőjével, Leopold Sándorral nagyon jól együttműködtek a zsidóság érdekében. Mint igehirdetőt „költői szárnyalású” beszédeiért szerették, tisztelték a hitközségében. A szerény, jámbor lelkületű papot tanítványai is nagyon szerették, akikre személyes példamutatással igyekezett hatni. Sokat tett a zsidóság érdekében, elképzeléseiről többek között a Székesfehérvárott tartott egyházkerületi gyűléseken elhangzott beszédei alapján alkothatunk képet. Bibliát minden zsidó házaspárnak! Tábori lelkészt a zsidóságnak! hangzottak előadásai, felvetései. Értekezett a hitoktatásról, és a bibliafordítás fontosságáról is. Azt, hogy mennyire szerették, elismerték bizonyítják többek között azok az ünnepségek, amelyekkel köszöntötték. Hálaadó istentisztelettel ünnepelték meg 1927. június 19-én papi jubileumát, a rabbivá választásának 25. évfordulóját. A szekszárdi Kereskedelmi Kaszinó nagytermében díszközgyűlést rendeztek tiszteletére. Később 1933-ban az Egyenlőség című lapban 75. születésnapjáról emlékeztek meg, majd 1944. április 6-án rabbivá avatásának 50. évfordulója alkalmából jelent meg róla méltató írás. 1902-1944-ig volt a szekszárdi zsidóság lelki vezetője, hitközsége tagjaival együtt deportálták.

Papi munkája mellett jelentős tudományos munkásságot fejtett ki. Munkásságában a biztos talmud-ismeret modern tudományos feldolgozással párosult. Kutatási területe az ókereszténység története, különösen az időszámítás előtti utolsó század és a következő századok kora érdekelte. Több ilyen témájú tanulmányt közölt. Írásai megjelentek az Egyenlőség című lapban, a Magyar Zsidó Szemlében, az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság évkönyveiben. Munkáit külföldön többek között a Block, Blau évkönyvekben, a Monatschrift für Geschichte und Wissenschaft des Judentums-ban, a Revue des Etudes Juives hasábjain olvashatták.

Tiszteletére az 1897-ben épült szekszárdi zsinagóga falán emléktáblát helyeztek el.

F. m.: Biblico-talmudikus higiene. Bp., 1892.; Izrael istenhite. 1906.; Háborús imák és beszédek. Szekszárd, 1915.

Irod.: MZsL p. 758.; Zsidó kult. p. 60.

   (Sz. H.)

SCHÖNHEIM LAJOS (Juda, 1884. [más forrás szerint Inota, 1881.] – Auschwitz, 1944.) orvos, belgyógyász. Középiskolai tanulmányait Székesfehérváron folytatta, az egyetemet pedig Budapesten végezte el. Doktorrá avatására 1904-ben került sor. Egy évig tartó katonai szolgálatát követően a budapesti Szent László majd a Szent István kórházban dolgozott, utóbbi intézményben öt évig. Ezután a Ferenc József kereskedelmi kórházba került.

1914-ben tartalékos segédorvosként szolgált a debreceni 3-as számú honvéd gyalogezrednél. Közel három évig az orosz és az olasz fronton dolgozott, később pedig százados orvos. Katonai szolgálata 1918-ig tartott. A klagenfurti járványkórház vezetője lett, majd 1919. március 9.-vel a székesfehérvári Szent György Kórház belgyógyászatának főorvosává nevezték ki. Ezzel a lépéssel folytatódott a kórház I. világháborút megelőzően elkezdett szakosodási folyamata. Publikációi budapesti és berlini szakfolyóiratokban láttak napvilágot, s számos tudományos előadást tartott. A gazdasági válság következtében sokáig nem volt műszaki fejlesztés a kórházban. 1935-ben a fővárosba utazott, hogy elsajátítsa az elektrokardiográfia vizsgálati módszerét. A Szent György Kórházban ellátott feladatain túl az Árpád Fürdő és Szálloda Rt. fürdőorvosa.

Egyesületek munkájában is rész vett; többek között az orvosi tanács előadója, a Duna-Száva-Adria Vasúttársaság orvosi tanácsadója, az orvosszövetség választmányi tagja. Az 1938-39-es tanévtől kezdve a székesfehérvári izraelita elemi iskolában iskolaszéki tag. Az izraelita hitközség életében ugyancsak fontos személyiség, 1938-ban a XI. községkerület elöljárósági tagjai közé választották. A székesfehérvári Chevra Kadisa Szent Egylet alelnöke, 1941-től pedig elnöke. A Székesfehérvári Önkéntes Tűzoltó és Mentőegyesület tiszteletbeli mentőparancsnoka. Adományozóként is ismerjük a nevét, az Ybl Miklós Reáliskola jó viseletű, szegény tanulói számára anyagi segítséget ajánlott fel.

1944-ben Auschwitzba hurcolták, s a gyűjtőtáborból már nem tért vissza.

Díjak: Signum Laudis kardokkal, Károly csapatkeresztet, bronz, illetve ezüst vitézségi érem.

íb>Irod.: Gergely 2003. p. 56, 70-71.; Fejérmegyei fejek. p. 94.; Almanach, 1931. Székesfehérvár, 1931. p. 310.; Székesfehérvári Naptár 1929. évre p. 105.; Székesfehérvári Naptár 1943. évre. p. 50, 87.; MNL FML Fejér vármegye törvényhatósági bizottsága jegyzőkönyve. 1944. jún. 5.-i jegyzőkönyv.; Hornyánszky 1974. p. 18, 22, 29, 31.; Gerlényi 1992. p. 48.; A Székesfehérvári M. Kir. Állami Ybl Miklós Reáliskola LXXXII. Értesítője az 1935-1936 tanévről p. 55.

   (F. E.)

SPITZER JAKAB (? – Auschwitz, 1944.) nyomdász. Sárbogárd művelődéstörténetének fontos eleme a város nyomdája, melynek tulajdonosa volt. A nyomdász születési adatai nem ismertek, de nagy valószínűség szerint nem a településen született. A sárbogárdi iparosok névjegyzékében 1893-tól szerepel, s a nyomda alapítását, 1892-re tehetjük. A névjegyzék adókimutatása szerint már ekkor számos megrendelője volt.

A város hírlapjainak kiadását nagyban segítette e helyi nyomdászműhely. A település első, Haladás című lapja 1895 elején jelent meg Simli Mariska szerkesztésével. Finanszírozta a társadalmi és szépirodalmi heti közlönyt. Az újság azonban csak egy-két számot élt meg. A Magyar Kurír 1901. június 30-án indította el a Járási Értesítő c. hetilapot, ám ennek csak a kiadóhivatala volt a városban, a nyomtatást Budapesten végezték. A sárbogárdi járás közlönyeként funkcionáló újság kiadását ugyanezen év augusztus 18-tól Pasteiner Lajos közigazgatási tisztviselő vette át, innentől pedig a nyomtatás is Sárbogárdon történt. Néhány szám után azonban ez a kiadvány is megszűnt.

1907-től jelent meg a Sárbogárd és Vidéke című társadalmi, közgazdaságügyi, és kereskedelemügyi hetilap. Az újságnak tulajdonosa volt, a felelős szerkesztő munkáját pedig Nagybölöni Bakó Bálint látta el. Az újság azonban nem volt hosszú életű, kevés előfizetője volt, így megszüntették. 1912-ben kísérletet tettek a lap újjáélesztésére, de érdeklődés hiányában ez nem volt sikeres.

A Tanácsköztársaságot követően, az 1920-as években a térség is komoly gazdasági problémákkal küzdött. A szegénység enyhítését célzó gyűjtőakciókban is részt vett: az 1922. december 16-án tartott kultúrestre és táncmulatságra szóló meghívókat és belépőjegyeket ingyen nyomtatta ki.

Nála nyomtatták továbbá a Vértesalját, mely a Református Egyházmegye egyháztársadalmi folyóirata volt, illetve 1920 és 1927 között a sárbogárdi gimnázium valamint a polgári iskola értesítőit is. Nyomdájában a lapokon túl valószínűleg többnyire meghívók és gyászjelentések készültek, de könyvekről is van adatunk.

Az Iparos Olvasókör életében is szerepet játszott; az 1921. április 3-án történő tisztikar-újításon pénztárnokká nevezték ki. A következő néhány évben nem, de 1925 és 1927 között ismét ő látta el a pénztáros feladatait.

A nyomda megszűnésének dátumáról nincs adatunk, de Spitzer egészen 1944-ig Sárbogárdon élt, ekkor hurcolták el zsidó származása miatt, s Auschwitzban lelte halálát.

F. m.: Boross Mihály: Gyászlapok az ezerév történetéből, 1897; Bakó József: Vegyes bibliai magyarázatok vasárnap délutánokra, 1897; Ertl Károly: Hulló falevelek 2. kiadás, 1913; Dubnicai Kijátz Ervin: Búzavirágok.

Irod.: Farkas 1989. p. 117-118, 151-152, 191, 528-529; Szőnyegi 2006. p. 200-201.; Magyar könyvészet 1921-1944.; Clavis Typographorum Regionis Carpathicae. Nyomdák. http://typographia.oszk.hu/html_clavis/hun/presslek.php?azon=762 [2014-10-29]

   (F. E.)

STRASSER SÁNDOR (Cece, 1878. – Auschwitz, 1944.) mészáros, terménykereskedő. Apja, Strasser Fülöp szintén mészáros volt. A szakmát így a családon belül, édesapjától sajátította el, majd át is vette annak üzletét 1910-ben. Később bővítette tevékenységét és terménykereskedelemmel is elkezdett foglalkozni. 30 holdas földbirtokkal rendelkezett, melyen gazdálkodott. Igazgatója volt a takarékpénztárnak. A cecei ortodox hitközségben annak elnöki tisztségét látta el.

Harcolt az I. világháborúban. A Frontharcos Szövetség cecei csoportjának pénztárnoka. Felesége Kohut Margit volt, két gyermekük született, Julianna és Zsigmond. Öccse, dr. Strasser Jenő hadnagy a háborúban szerzett betegsége folytán halt meg.

1944 májusában a cecei zsidókkal együtt Sárbogárdra, júniusban pedig Kaposvárra szállították, onnan deportálták június 5-én Auschwitz-Birkenauba. (A cecei zsidóság közül csupán néhányan érkeztek vissza, többnyire a Pollák és a Schiffer család tagjai. 1955-ben már nem találni zsidó családot a településen.)

Díjak: Károly csapatkereszt

Irod.: Fejér vármegye. Bp., 1937. p. 538.; Gergely 2003. p. 111-112.; Braham: 2010. 1. kötet. p. 443.

   (F. E.)

STRAUSZ ADOLF (Cece, 1853. máj. 15. – Bp., 1944. márc. 1.) egyetemi tanár, néprajzi író.

Középiskoláit Székesfehérváron kezdte, majd a család költözése miatt Budapesten fejezte be. A Ludovika Akadémián folytatta tanulmányait, hadnagyként végzett. A Budapesti Tudományegyetemen jogot és filozófiát is hallgatott, de különösen a balkáni országok néprajza érdekelte. A katonai pályát választotta. Vezérkari főhadnagyként Ghyczy Béla altábornagy mellett szolgált. 1878-ban a boszniai okkupáció alatt haditudósítóként tevékenykedett, majd a kormány megbízottjaként többször járt a Balkánon, beutazta Albániát, Dalmáciát, Görögországot, Macedóniát, Montenegrót, Szerbiát, Kis-Ázsiát. Utazásai során tett megfigyeléseit közzétette, írásai alapján a balkanisztika első jelentős alakja. Az orosz-japán háború ideje alatt diplomáciai szolgálatot teljesített, a bolgár miniszterelnök munkatársa volt. Miután több keleti nyelven is beszélt, 1892-ben meghívták a Keleti Akadémiára, ahol gazdasági földrajzot, néprajzot tanított, majd 1921-től a közgazdasági kar professzora. 1923-ban nyugállományba vonult. A magyarországi cionista mozgalom egyik kezdeményezője. Hazánkat több nemzetközi világkongresszuson képviselte. A magyar-bolgár kapcsolatok egyik szorgalmazója. Útjairól magyar, német, francia és héber lapokat tudósított. Közel 600 cikke, 30 önálló könyve jelent meg. A Magyar Néprajzi Társaság egyik alapító tagja, díszelnöke a Magyar Cionista Szövetségnek, és a budai, I. kerületi, zsidó hitközségnek.

F. m.: A bosnyák föld népe. 1-2. 1881-1882.; Bosznia-Herczegovina, 1883. (ez németül és franciául is megjelent); A Balkán-félsziget néprajzi és gazdasági leírása, 1888.; Bolgár népköltési gyűjtemény. 1-2. köt. 1892.; Bolgár néphit. 1897.

Irodalom.: Fejérvármegye. p. 346.; Zsidó kult. p. 61-62.; MZsL. p. 810-811., MÉL. 2/662.

   (V. R.)

SVÉD ISTVÁN, Süsz István 1933-ig, Etienne Sved (Székesfehérvár, 1914. szept. 14. - Gréoux-les-Bains, 1996. jan. 19.) grafikus, fotóművész, könyvkiadó. A magyar és a nemzetközi fotóművészet kiemelkedő alakja. Alapfokú iskoláit Székesfehérváron végezte. Budapesten az Atelier Művészeti Tervező és Műhelyiskolában tanult grafikát, mert származása miatt nem járhatott a Képzőművészeti Főiskolára. 1938 márciusában Egyiptomba menekült, s karikatúrákat rajzolt két ottani angol és a francia nyelvű napilap számára. Szatirikus rajzait két alkalommal is összegyűjtötték és kinyomtatták, de az éleződő politikai helyzet miatt mindkétszer bezúzták. Dolgozott a kairói Al Ahram nevű lapnál 1938-tól 1946-ig, majd a Keleti Publikációs Társaságnál. Számos felvételt készített az antik világ műemlékeiről, továbbá a közel-keleti mindennapokról.

1946-ban Párizsba utazott, ahol letelepedett és fényképészettel kezdett foglalkozni, felhagyva a grafikák készítésével. A provence-i épületek az egyik legkedveltebb témáját jelentették. A Provence des campaniles című munkája 1970-ben Nadar-díjat kapott.

Franciaországban nősült meg, felesége, Yvette három gyermeknek, Françoise-nak, Anne-nak és Pierre-nek adott életet az 1950-es években. Ekkoriban családi elfoglaltságai miatt szünet állt be munkásságában.

Részt vett az aix-en-provence-i zenei fesztivál elindításában. Reklámügynökséget alapított, s saját könyvkiadót hozott létre. A Nizza teljes fényben című kötete a legjobb Franciaországi városmonográfia díját nyerte el. Munkáival regényeket illusztrált, kiállításokat rendezett.

Jean Cocteau 1949-ben írt Maalesh, egy színházi turné naplója című útibeszámolójának egy későbbi kiadását több mint száz képével tervezték megjelentetni, de ekkor ez nem valósult meg. A fotós özvegye azonban megőrizte a terveket, így a mű a Manosque-ban rendezett kiállítással egybekötve látott napvilágot 2003-ban. A tárlatot több francia városban is bemutatták.

F. m.: Egyiptomi művészet, Étienne Drioton szövegével, 1951; L’Egypte face à face, Tristan Tzara szövegével, 1954; Provence des campaniles, 1969; Adolf, Párizs, 1980; Marseille szemtől szemben; Alpes-Maritimes arca; Nizza teljes fényben.

Irod.: Markovics 2006. p. 280.; Bajomi Lázár Endre: Provence harangtornyai. = Új tükör. 23. évf. 1986. 52. sz. p. 30-31.; Markovics Ferenc: Egy könyv utóélete I. Hihetetlen, de igaz történet: két Svéd István fotóművész élt egyidejűleg! = Fotóművészet, 2008, 1. sz. p. 121-122.

   (F. E.)

SZEGŐ MIKLÓS, dr. (Mór, 1884- - 1945.) ügyvéd, hitközségi elnök.

Középiskolai tanulmányait Tatán kezdte, majd 3.tól a 8-ig osztályig Székesfehérváron a ciszterci rend főgimnáziumában folytatta. Rendkívüli tárgyként még a francia nyelvet is tanulta. Budapesten, a Tudományegyetemen szerezte jogi diplomáját, 1910-ben nyitott irodát Székesfehérváron. 1912-37 között Székesfehérváron gyakorolta hivatását. Tagja a Székesfehérvári Ügyvédi Kamarának, tagja a kamara választmányának és fegyelmi bizottságának.

Hivatásán kívül is rendkívül változatos területeken tevékenykedett. Tagja Székesfehérvár Törvényhatósági Bizottságának, a Székesfehérvári és Fejérmegyei Takarékpénztár választmányának, a Székesfehérvári Kereskedelmi Csarnok választmányának. Az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság életében is aktívan részt vett, előadásokat is tartott, többek között 1943 márciusában Belső problémáink címmel.

A székesfehérvári neológ izraelita hitközség alelnöke 1929. november 24-től Lőwy Károly elnök mellett. 1939-től a hitközség elnöke. Közben 1938-ban megválasztották a székesfehérvári székhellyel működő XI. Izraelita községkerület elnökévé is. A hitközség az 1930-as években élte második virágkorát. Folyamatosan működött az iskola, ahol a héber nyelv oktatását kiemelten fontosnak tartották. Új intézményekként megszervezték és működtették az óvodát, az aggintézetet és az árvaházat. A jótékonysági és kulturális szervezetek a belső közösségi élet fellendítésére törekedtek. A fiatalok mezőgazdasági továbbképzését a gróf Festetics Sándortól bérelt dégi, és enyingi birtokrészeken az 1930-as évek elejétől támogatta. A községkerület képviseletében 1944 márciusában a Magyar Zsidók Központi Tanácsa ülésére, Budapestre utazott. Az ülés után letartóztatták, majd később szabadon bocsátották. Mindent megtett a deportálás előtt álló zsidók érdekében, ezért újra bebörtönözték, kihallgatásra vitték, akkor eltűnt. 1944-ben a zsidó tulajdonban lévő házak összeírásakor jegyzékbe vették Vilmos császár út 3. szám alatti házát és a Rothermere út 3 szám alatti irodáját.

Irodalom: Zlinszky. = FMTÉ 8. p. 124.; Ipar és kereskedelem, 1938. Szfvár, 1938. p. 400.; Címtár 1931-32. Bp., 1932. p. 31.; Gergely 2003 . p. 41.

   (Sz. H.)

TAKÁCS SÁNDOR (Székesfehérvár, 1892. – Dachau, 1944. dec.) orvos. Takács Jakab kereskedő fia. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári Ybl Miklós Főreál Gimnáziumban végezte. Ezt követően az orvosi egyetemre iratkozott be a fővárosban. 1914-ben hadba vonult, s szolgálatát követően orvos főhadnagyként szerelt le. 1925-ben vette feleségül Hoffenreich Terézt, egy lánygyermekük született, Takács Éva.

Bőrgyógyász szakorvosként, kórházi, illetve színházi szakorvosként dolgozott. 1938. szeptember 18-tól a XI. községkerületben az új képviselőtestület választásakor kultúrügyi elöljáró. 1939-ben hozta létre a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája székesfehérvári szervezetét. Az izraelita elemi iskolában az 1940-41-es tanévtől átmenetileg az iskolaorvosi tisztséget is betöltötte, a korábbi orvos, dr. Friss Adolf elhunyta után. Addigi iskolaszéki alelnöki feladatait így más vette át.

A zsidótörvények hatására pályája megingott, elveszítette állásait. A Yad Vashem Intézet iratai szerint 1942-ben behívták gyógyítani, s a feljegyzések szerint teljes tevékenységét figyelték. 1944. március 20-án letartóztatták, Sárvárra vitték, majd június 16-án innen deportálták Auschwitzba. Itt még pár percre látta családját.

Irod.: Gergely, 2003. p. 56, 58.; A Székesfehérvári Goldziher Ignác Izraelita Elemi Népiskola 1940-41. tanévi értesítője. p. 9.

   (F. E.)

TELEGDI KLÁRA (1906. aug. 4. - ?) tanító. Tanítói oklevelét a Pápai Református Nőnevelő Intézet Tanítóképzőjében szerezte, 1927-ben. Ugyanezen év szeptember 1-vel állt munkába a székesfehérvári izraelita elemi iskolában, magyar nyelvet tanított. Fontosnak tartotta a zsidó gyerekek művészeti nevelését. Szemléletmódja szerint az esztétikának és a művészetnek át kell járnia a nevelés teljes folyamatát, kiemeli a rajz, a kézimunka és az éneklés órák keretein túlmutató fontosságát. Osztályfőnöki teendőin túl több évfolyamon tanított női kézimunkát. Tanító-elnöke az ifjúsági Vöröskereszt csoportnak.

Beteg édesanyjával együtt élt, fizetéséből kettejüket próbálta eltartani. 1928-ban családi pótlék iránti kérelmét az anya munkaképességének indoklásával elutasították. 1931-ben édesanyja súlyos betegsége miatt egy fővárosi klinikára mentek, ahol a betegágy mellett maradt. Távollétében Flesch György tanár látta el a helyettesítői feladatokat. Egészsége nem volt teljes, 1938 elején egy havi betegszabadságot volt kénytelen kivenni, súlyos ischiás betegsége miatt.

1944. január 17-én a Budai Izraelita Hitközség a budai izraelita népiskola rendes tanárává választotta. Az ott töltött időről nincs adatunk, azt azonban tudjuk, hogy 1944. június 14-én Székesfehérvárról deportálták Köves Sándorral és Weisz Lajossal együtt, de túlélte a gyűjtőtábort.

F. m.: A művészeti nevelés 50 éve iskolánkban, 1939.

Irod.: Gergely, 2003. p. 67.; MNL FML Telegdi Klára iratai. Tanfelügyelőség. Személyi ügyek Sz-T. F. VI.-502. 76.; A Székesfehérvári Goldziher Ignác Izraelita Elemi Népiskola 1938-39. tanévi jubileumi értesítője. p. 12-15, 31.

   (F. E.)

TULL ÖDÖN, Edmund Tull (Székesfehérvár, 1870. máj. 8. – Bp., 1911. szept. 14. vagy 15.) grafikus, festőművész. Szülei Tull Károly és Müller Fáni. Ifjúi éveinek helyszíne a Székesfehérvárhoz közeli Tarnócapuszta. Elemi iskoláit, illetve a ciszterci gimnázium első osztályát Székesfehérváron végezte. 1881-ben anyagi nehézségeik miatt édesapjával Budapestre költöztek. A Légrády Testvérek műintézeténél dolgozott litográfus inasként. Művészi tehetsége korán jelentkezett, főképp a rajzolás érdekelte. Wahrmann Mór támogatásával bejutott az Andrássy úti mintarajziskolába, ahol dekoratív festő szakon tanult. Szűkös lehetőségeik ellenére eljutott Milánóba, de ennek érdekében szobafestőként vállalt munkát. Ekkor már olaj- és vízfestékekkel dolgozott. Párizsba költözését követően a Julian festőakadémián folytatta tanulmányait, ahol tanítványa volt Jean Paul Laurens-nak és Benjamin Constansnak, később pedig William Bouguereau-nak is. A plain-air irányzat képviselője.

A tarnócapusztai földművesek és munkások kedvelt témái, itt szívta magába a magyar nép és föld szeretetét. Beutazta Európát és Afrikát, mely élményeit tájképekben örökítette meg. Holland, bretagne-i és tuniszi tájak, városrészletek is gyakori témái, élénk színeket használt. 1892-ben Párizsban készített képeiből rendeztek kiállítást a Műcsarnokban. Szintén a Műcsarnokban rendezték meg hagyatéki kiállítását. Művei párizsi, velencei, müncheni, bécsi, római, londoni kiállításokon szerepeltek. 1908-ban a velencei modern képtár számára megvásárolták az Akinek senkije sincs című festményét. Vízfestményeit kiváló technikával készítette, ezt bizonyítja, hogy a Műcsarnokban háromszor nyerte el az Esterházy-féle vízfestmény díjat.

A Singer és Wolfner kiadónál illusztrátorként működött. 1910-ben bélyegpályázaton indult, két bélyegével is díjat nyert. Munkássága során több mint négyszáz képet készített, tehetségét több díjjal is kitüntették.

Halálát követően megmaradt műveiből a Képzőművészeti Társulat rendezett kiállítást, alkotásaiért műértő közönség versengett. A tárlaton részt vett a székesfehérvári Vörösmarty Társaság is. Megvásárolták a művész egyik képét, mely ezután a kör termében kapott helyet.

F. m.: Tarnócai bognárműhely, Szomorú gyülekezet, Szegényes ebéd, Aratók, Gyenge aratás, Kovácsműhely, Hadgyakorlat.

íb>Irod.: Zsidó kult. Szfvár, 2004. p. 65-66.; Fejér vármegye. Bp., 1937. p. 354.; MZsL p. 914.;

Bálint Aladár: Hegedűs-Tull hagyatéki kiállítása. = Nyugat, 1912, 6. sz.; Lauschmann 1996. IV. kötet. p. 310-311.; Értesítő a zircz-ciszterczi rend székesfehérvári főgimnáziumáról az 1880-81 tanév végén. p. 55.

   (F. E.)

ULLMAN LAJOS, dr. (Székesfehérvár, 1896. dec. 21. - 1944.) orvos. Középiskolai tanulmányait Székesfehérváron folytatta. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultásán volt hallgató, s 1920-ban avatták doktorrá. Az első világháború során beosztott medikusként katonai egészségügyi szolgálatot látott el.

A székesfehérvári Szent György kórházban két esztendeig alorvosként, majd egy évig kórházi orvosként dolgozott. 1923-ban helyettes körorvosként Bicskére helyezték. A következő évben véglegesítették állásában, s körorvossá választották. 1955-ig Csabdi is a bicskei orvosi körhöz tartozott. A mai bicskei takarékszövetkezet emeletén nyitott magánrendelőt. Nem nősült meg, agglegény maradt.

Bicske kulturális és társadalmi tevékenységeiben is aktívan részt vett, tagja a Bicskei Zsidó Hitközségnek. A „szegények orvosaként” emlegették, nem egyszer a betegeknek saját készletéből biztosított orvosságot vagy pénzt annak megvásárlására. A helyi szegényházba rendszeresen juttatott ajándékokat karácsonykor. A nagy tudású orvos betegei iránt tanúsított magatartásával a közösség kedvelt személyisége volt.

A város 1944-ben igyekezett megakadályozni elhurcolását, azonban ezt csak akkor fogadta volna el, ha rokonaival is kivételt tesznek. Ezt Bicske vezetősége nem tudta elérni, így márciusban a környék zsidóságával együtt deportálták. Halálának ideje és pontos körülményei nem ismertek.

Irod.: Fejérmegyei fejek. p. 290.; Fonód 1970. p. 49.; Izing Antal: A Bicskei Zsinagóga hajdani épülete előtt emlékkövet helyeznek el. = Bicskei Szó, 2012. dec. 8. http://bicske.blog.hu/2012/12/08/a_bicskei_zsinagoga_hajdani_epulete_elott_emlektablat_helyeznek_el [2014.10.29.]

   (F. E.)

ULLMANN JÓZSEF (Szfvár, 1903. márc. 17. – 1944.) fényképész, fotócikk-kereskedő. Elemi iskolái elvégzése után a Székesfehérvári Magyar Királyi Állami Főreáliskola diákja volt az 1914/15-ös tanévtől, itt érettségizett. Édesapja nyomdokain haladva, aki Székesfehérvár egyik első amatőr fotósa volt, és a helyi kereskedelem egy fontos szereplője, fényképésznek állt. A tanoncéveit lezáró vizsga után 1923. szeptember 29-én állították ki munkakönyvét az Ipartestületnél. Október 1.-1924. január. 31. között Nemes Pál fényképésznél, majd 1924. március 15 - 1929. március 9 között Tóth Károly és Társánál volt segéd. 1929. március 30-án nyert engedéllyel önálló iparossá vált. Ipara gyakorlásához minden szükséges kellékkel, még fotólaboratóriummal is rendelkezett. Április 1-jén a Megyeház utca 5. szám alatt fényképész és fotográfus cikkekkel való kereskedői ipar gyakorlását kezdhette meg. Minden a fényképezéshez szükséges cikket, sőt még gramofont is tartott. Kínálatát tekintve az üzlet egyedülálló volt a városban. Tudása tökéletesítése érdekében több külföldi tanulmányutat is tett. Munkáival kiállítások gyakori résztvevője, tehetsége elismerésekét több oklevelet kapott.

Székesfehérvár kereskedelmi és sportéletében aktívan részt vett. Tagja volt az Ipartestületnek, a Székesfehérvári Kereskedelmi Csarnoknak, a Székesfehérvári Kereskedelmi Társulatnak, a MÁV Előre Sport Egyletnek, sőt a helyi tűzoltó egyesületnek is. Beválasztották a BAMC választmányába. A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák „Hadröá” Országos Nemzeti Szövetsége Fejér megyei csoportjának alelnöke.

Irod.: SzVL Horváth Júlia. Kézirat.; Ipar és kereskedelem, 1938. Szfvár, 1938. p. 421.; Címtár 1931-32. Bp., 1932. p. 85.; Fejér vármegye. Bp., 1937. p. 561.; Reáliskolai értesítők.; MNL FML Szfvári Ipartestület iratai 24. kötet Mesternyilvántartás; Munkakönyv-nyilvántartó.

   (Sz. H.)

VÁMOS LÁSZLÓ (Székesfehérvár, 1898-?)

Fakereskedő. Weisz Adolf fia. A felsőkereskedelmi iskolában érettségizett. Végigküzdötte az I. világháborút. Bronz vitézségi érem, I. osztályú ezüst, II. osztályú ezüst, sebesülési érem, Károly csapatkereszt, vaskoronarend hadi díszítménnyel és kardokkal elnevezésű kitüntetés birtokosaként szerelt le. Szakismereteit apja mellett sajátította el. 1924-ben társult apjával. 1938-ban már ő a Weisz Testvérek épületfa és építőanyag kereskedés tulajdonosa. Akárcsak apja, ő is tevékeny részese volt a közéletnek. A Kereskedelmi Csarnok és a Kereskedelmi Társulat választmányi tagja, a Magyar Fakereskedők, Fatermelők és Faiparosok Országos Egyesülete elnöki tanácsának tagja, az izraelita hitközség elöljárója volt. Sorsa ismeretlen.

Irodalom: Fejér vármegye. Bp. 1937. p. 572.; Fejér megyei fejek. 1929. p. 145.]

   (B. Zs.)

WEISS MIKSA (Székesfehérvár, 1871-Auschwitz, 1944)

Bőrkereskedő és bőrgyár tulajdonos. Családjának őse egy Weissgerber nevű fehértímár mester volt, akit 1720-ban báró Fleischmann Anselm Ferenc más iparosokkal együtt a morvaországi Leidenburgból telepített lovasberényi birtokára. A tímáripar mellett gabonakereskedelemmel is foglalkozott. Az 1800-as években Weiss Hermann már két nagy tímárműhelyt tartott fenn. Fiai is itt dolgoztak. Egyikük, Weiss Simon, sógorával, Tull Antallal társulva 1834-ben önálló vállalkozást alapított Székesfehérváron Weiss és Tull néven. Gyapjú- és a nyersbőrkereskedelmet is folytatott és Pesten saját raktárral rendelkezett. Weiss Simon volt az 1300 tagú lovasberényi hitközség elnöke. Fia, Weiss Károly iskolai tanulmányait befejezve Bécsben szerzett üzleti tapasztalatokat, 1869-ben apja cégtársa lett, majd 1870-ben átvette az üzlet vezetését. Gabonakereskedelemmel egészítette ki a cég profilját és nagyméretű fehértímár üzemet létesített. Évekig volt a székesfehérvári hitközség elnöke.

Fia, Weiss Miksa jeles eredménnyel végezte el a Kereskedelmi Akadémiát. Fővárosi nagy terményexportőröknél szerzett gyakorlati tapasztalatokat. 1889-ben lépett be apja cégébe. Új lendületet adott a vállalat tevékenységének, széleskörű külföldi kapcsolatokat épített ki, a Balkánról és a Közel-Keletről hozott be nyersbőrt és cserzőanyagot, a bőrgyár termékei (török, német, szattyán, cseresbélésbőr, fehérirha) hamarosan monarchia-szerte ismertté váltak. Szerepeltek az 1890-es budapesti kiállításon, az 1896-os millenniumi kiállításon, az 1900-as bőripari kiállításon, az 1906-os székesfehérvári és az 1907-es pécsi szakkiállításon – utóbbi helyen aranyéremmel jutalmazták. Baross Gábor és Hegedüs Sándor kereskedelmi miniszterek dicsérő oklevéllel tüntették ki a vállalatot. A gabona- és terménykereskedelem terén is exportorientált tevékenységet fejtett ki, Oroszországba is szállított. 1911-ben apja elhunyta után öccsével, Vas Imrével társult, aki korán elhunyt. 1923-ban modern bőrgyárat létesített a Tobak utcában, ahol a bőrkikészítési technika legújabb eszközeit állította üzembe és új cikkek előállítását kezdte meg „Herkules” márkanév alatt. Itt már modern vegyszerekkel dolgoztak cserzőlevek használata helyett. Fia, Vas Endre kezdettől munkatársa és 1932-től cégtársa volt apjának. A Hochschule für Welthandel bécsi főiskola elvégzése után Freiburgban tímár szakiskolába járt, majd külföldi tanulmányutakat tett. A cég műszaki vezetését tartotta kézben. 1934-ben megünnepelték a vállalat 100 éves fennállását. 1935-ben modern gépekkel és felszerelésekkel egy újabb bőrgyárat létesítettek a talpgyár közelében felsőbőr gyártására. Krómcserzésű fekete és színes boxok és bélésbőrök készültek a gyárban. Az 1930-as évek végén megvették a csődbe jutott Kovács-féle bőrgyárat is. Weiss Miksa több száz embernek adott munkát a városban. A gyárkomplexum a Tobak u. 11-13, 27-29, Rác u. 1. alatt üzemelt. Irodát tartott fenn a Palotai u. 25. sz. alatt.

Társadalmi és közéleti szerepvállalása gazdasági tevékenységéhez hasonló jelentőségű. Az I. világháború idején a nyersbőrkereskedők országos szövetségének elnöke, a gyapjúközpont igazgatóságának és végrehajtó bizottságának tagja. 1918 őszén tagja annak a 10-es bizottságnak, amely a Nemzeti Tanács által feloszlatott képviselőtestület helyét vette át a városban. Tagja volt a fővárosi kereskedelmi és iparkamarának, az Országos Statisztikai Hivatal értékmegállapító bizottságának. OMKE választmányi tagja majd központi elnöki tanácsosa. Székesfehérvári Kereskedelmi Csarnoknak 1918-tól elnöke. Székesfehérvári Felsőkereskedelmi iskola igazgatóságának tagja. A Kölcsönös Segélyező Egylet igazgatótanácsi tagja, a Székesfehérvári Takarékpénztár, a Kereskedelmi Csarnok és a Kereskedelmi Társulat választmányi, ill. igazgatótanácsi tagja. Az Országos Gyáripari Érdekeltség a TBI közgyűlésének rendes tagjává választotta. Horthy Miklós kormányzó 1930-ban kereskedelmi tanácsossá nevezte ki. Mint Székesfehérvár törvényhatósági bizottságának, közigazgatási, jövedelmi és adóügyi szakbizottságainak tagja, több évtized alatt számtalan előterjesztést tett a vasút- és postaforgalom, a telefonszolgálat, elvámolás, hitelélet megjavítása érdekében. Különös sikert ért el a városban a Göbel János tér rendezése és parkírozása, a sínautóbusz, telefonköltségek drágítása, Goldziher Ignác emléktáblája ügyében.

Közgazdasági tanulmányai jelentek meg, főként fővárosi napi és szaklapokban.

Irodalom: Fejér vármegye. Bp. 1937. p. 570-572.; Ipar és kereskedelem, 1938. Szfvár. 1938. p. 412-414.; Almanach, 1931. Szfvár. 1931. p. 328-329.; Vértes 1910. Szvfár. 1910. p. 322-323.;Táborosi 2006. p. 35, 87.;

   (B. Zs.)

WEISZ ADOLF (Ráckeresztúr, 1867-?)

Fakereskedő. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, majd kereskedői pályára lépett. Székesfehérvári cége elődjét 1856-ban hozta létre Felner Sámuel, majd annak fia, Károly lett a tulajdonos, később a cégvezető, Friedmann Ignác is betársult az üzletbe. 1891-ben vette át a kereskedést Weisz Adolf társával, Havas Gáborral. Az üzlet ettől kezdve Havas és Weisz néven volt ismert. Egész Dunántúlra szállítottak, emelkedő forgalom és növekvő alkalmazotti létszám mellett.1898-ban öccsével, Weisz Bélával épületfa és építőanyag kereskedést alapított Weisz Testvérek néven, a Vásártér 15. sz. alatt. Később a Horthy Miklós tér 17. sz. alatt is működött telepük. 1924-től fia, Vámos László apja cégtársa lett. 1938-ban már ő az új tulajdonos.

A Vásártér 15. sz. alatti épületfa és építőanyag kereskedés széles kínálattal állt a vásárlók rendelkezésére. Forgalmazott deszkát, lécet, fazsindelyt, szőlőkarót, kátránypapírt, keréktalpat,, küllőket, járomfejfát, nyírfa rudat, asztalosárut, amerikai tölgyfaparkettát, enyvezett lemezeket, cementet, meszet, téglát, cserepet, tölgyfa és bükkfa parkettát, és egy 1929-es-es reklámszöveg szerint „valódi Hatzschek-féle eternit palát”is.

Közéleti tevékenységet is folytatott. Tagja volt a Székesfehérvári Kiskereskedők Társulatának, a Kereskedelmi Csarnoknak, igazgatótanácsi tagja volt a Székesfehérvári Népsegélyező Egyesületnek. A neológ izraelita hitközség elöljárójává is megválasztották.. Emberbaráti lelkületéről volt ismert. 1944-ben vagyonát elkobozták, sorsa ismeretlen.

Irodalom: Fejér megyei fejek. 1929. p. 144.; Vértes 1910. Szvár. 1910. p. 294.; Fejér vármegye. Bp. 1937. p. 572.; Naptár 1929, 1931, 1937.

   (B. Zs.)

WEISZ LAJOS, dr. (Nagypagédl, Morvaország, 1898. jan. 13.- Auschwitz, 1944.)rabbi. 1914-24 között a Budapesti Rabbiképző Intézet tehetséges növendéke. Az 1920-1921-es tanévben Nyilvános jóság a Talmudban és A szándékosság és szándéknélküliség a háláchában című dolgozataival pályadíjakat nyert. 1925-ben bölcsészdoktorrá, 1926-ban rabbivá avatták. 1924-től 1944-ig móri főrabbi. A rá bízott kerülethez 11 község és 2 puszta tartozott. Saját tapasztalatairól írt az Egyenlőség című lapban, amikor felvázolta a vidéki szórványok életét, gazdasági és szellemi életét. Felsorolta a zsidóság számbeli csökkenésének okait, elöregedés, kikeresztelkedés, vegyes házasság miatt. A XI. községkerület vezetőségével egyetértésben a belső missziót erősíti. A szórványokban is rendszeresen hitszónoklatokat tartott. A móri anyahitközségben 1937. október 24-én kultúrházat avatott. Ennek felépülését hatalmas előkészítő munka előzte meg. A kultúrház a továbbiakban téli istentiszteleteknek, a hitoktatásnak és egyéb kulturális rendezvényeknek is helyet adott. Hitoktatóként a Móri Polgári Iskola növendékeivel is foglalkozott. Deportálták.

F. m.: Babiloni elemek Jeremiás könyvében. (Disszertáció). Kézirat.; Mentsük meg a falvak zsidóságát. = Egyenlőség. 1930. máj. 17. p. 10.

Irod.: MZsL p. 960.; Gergely 2003. p. 49., 105.; Horák p. 162.

   (Sz. H.)

WIENER ÁRMIN (Mór, 1869 –Auschwitz, 1944)

Bőrnagykereskedő. Középiskoláit Székesfehérváron végezte. Érettségi után Bécsben tanulta szakmáját 5 évig, 1890-ben visszatért Székesfehérvárra, és apja, Wiener Ignác üzletében kezdett dolgozni a Nagy Sándor u. 6. sz. alatt. Az üzletet még nagyapja, Wiener Bertalan alapította 1865-ben. 1897-ben apja cégtársa, 1907-ben pedig tulajdonosa a vállalkozásnak. A bőrkereskedésen kívül 1910-ben már cipőfelsőrész gyárral és cipőrészkellék raktárral is rendelkezett. Nagykereskedelmi tevékenysége a vármegye határain túlra is kiterjedt. 1910-ben a kereskedés 6, a gyár 20 embert foglalkoztatott. 1931-ben fia társtulajdonos lett a cégben.

1900-tól kezdve megszakítás nélkül tagja a város törvényhatósági bizottságának. Helyi és országos szakmai szervezetekben egyaránt tevékenykedett. Az OMKE, a székesfehérvári Kereskedelmi Csarnok és a Kereskedelmi Társulat választmányi tagja. A Fejér Megyei Takarékpénztár és a Kölcsönös Segélyező Egyesület igazgatósági tagja. Az Országos Bőrkereskedő Egyesület alelnöke, a Magyar Bőrkereskedelmi Szövetség társelnöke. Hitközségi elöljáró. A Zenekedvelők Egyesületének számvizsgáló bizottsági tagja. Cikkei jelentek meg a bőrszaklapokban.

Székesfehérvár törvényhatósági bizottságának közgyűlése 1939. szept. 26-án, a vonatkozó törvények értelmében kizárta tagjai közül, érdemei elismerése mellett. A szakbizottságok hasonlóan cselekedtek. 1944-ben fiával, családjával együtt Auschwitzba deportálták.

Irodalom: Fejér megyei fejek. 1929. p. 140.; Almanach, 1931. Szfvár. 1931. p. 330.; Ipar és kereskedelem, 1938. Szfvár. 1938. p. 187.; Vértes 1910. Szfvár. 1910. p. 323-324.

   (B. Zs.)