A Sió a Duna egyik magyarországi mellékfolyója a Dunántúl középső részén. A természetes medret Galerius császár a 3. században szélesíttette. A Balatonból Siófoknál indul és gemenci erdőnél éri el a Dunát. A Balaton vizének szükség szerinti leeresztésére szolgál a 123 km hosszú folyó, szélessége 20-30 méter között változik, a legnagyobb mélysége 8,8 méter. Krieger Sámuel a 18. században készített tervet a folyó szabályozására, amely később Beszédes József mérnök tervei alapján valósult meg.
A Sió egyik Fejér megyén is átfolyó mellékfolyója a Sárvíz, amely a Mezőföld nyugati részén található csatornázott vízfolyás. 111 km hosszú, Várpalota mellett ered és Sióagárdnál ömlik a Sióba. Jelentős hajózható víziútnak számított. A római korban Gorsium kikötője volt. Partján később is több jelentős település alakult ki, melyek az áruszállításban játszottak fontos szerepet, valamint átkelőhelyként működtek. Ilyen volt Mezőkomárom, a Batthyány család sármelléki uradalmának központja is. A folyószabályozás érdekében Fejér megyében jött létre hazánkban az első vízszabályozási társulat Sárvíz Társulat néven. A Sió szabályozásával megszűnt a hajózhatósága, elveszítette korábbi jelentőségét, ugyanakkor óriási, mezőgazdasági művelésre alkalmas területek alakultak ki a korábbi árterületeken. Halban gazdag vízfolyás.
A Sárvíz-csatorna kialakítása után jött létre a terület jelenlegi természetes növénytakarója. Sárszentágota és Sárkeresztúr környéki szikes tórendszer a Duna-Ipoly Nemzeti Park felügyelete alá tartozik. Elsősorban sziksót elviselő növények élnek itt. A Sós-tó, Sárkány-tó, és a Halász-tó ritka madárfajok fészkelőhelyei. Csüllő, daru és gólyatöcs átvonuló madárfajok a területen, de láthatunk kontyos récét, nagypólingot és szerecsensirályt is. Pozsgás zsázsa, kamilla, sziksófű, sóballa, sóvirág és sziki őszirózsa is megtalálható a terület növényei között.