Skip navigation

4.1. A nagylóki Iringó Tanösvény

4.1. A nagylóki Iringó Tanösvény

Dr. Lendvai Gábor ökológus tervezte meg a 2007-ben átadott 15 km hosszú ismeretterjesztő útvonalat Nagylók határában. A tanösvényt a térség egyik gyakran előforduló gyomnövényéről, a mezei iringóról, magyarul az ördögszekérről nevezték el. 10 megállóhelyet alakítottak ki, ahol a Mezőföldet jellemző erdős puszta növény és állatvilágával, valamint Nagylók történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

1. Füleskuvik megálló
A Piroska-tó felesleges vizét egy időszakos vízfolyás vezeti le szükség esetén. Ez a vízfolyás a Lóki-völgyön vezet keresztül. A völgy nyugati meredek falán egy kisebb bevágásban az egykori erdős puszta egy darabja figyelhető meg. A területen sok madár költ, többek között a parlagi pityer, a szürkevarjú, és a vörös vércse. Az 1990-es évek elején jelent meg a vidéken a nem őshonos, de azóta rendszeresen itt költő füles kuvik.

2. Kunhalom megálló
Az Alföld mellett a Mezőföldön is találhatók kunhalmok, amelyek azonban a hullámos felszín miatt gyakran alig tűnnek fel a látogatóknak. Ezek a halmok lehetnek temetkezési helyek, őrhalmok, határhalmok. A nagylóki halom történetét egyelőre még nem ismerik, de védett a többi kunhalommal együtt.

3. Sávos szitakötő megálló
A Lóki-völgy kiszélesedő részén a vízfolyás is szétterül. Tavasszal, nyár elején zsombékos mocsárrét alakul ki. A sok színes vadvirág mellett itt él a sávos szitakötő, melynek elülső szárnyán széles, szürke sáv húzódik keresztben. A zsombékos terület jó élőhely többek között a mocsári teknős, és a sárgahasú unka számára is. Madárvilága is gazdag. Bíbic, cankó, sárszalonka, kócsag, sárga billegető gyakori látogatói a vidéknek.

4. Gyurgyalag megálló
A Lóki-vízfolyás és a Piroska-tóból induló vízfolyás egyesülésénél a völgyben balról meredek löszfal figyelhető meg. Itt korábban sárgaföldet termeltek ki többek között téglagyártáshoz. A löszfal szilárdságát használják ki a madarak, amikor járatokat fúrnak és abban fészkelnek. A színes tollazatú gyurgyalagpárok hosszú idő óta fészkelnek itt.

5. Törpemandula megálló
A völgyperem következő része az 5-8 ezer évvel ezelőtti erdős puszta természeti viszonyait őrzi. A kicsi, őshonos, márciusban nagy rózsaszín virágokat bontó törpemandula cserje több helyen felbukkan.

6. Tavaszi hérics megálló
A völgyben tovább haladva egy kis oldalvölgyben az erdős puszta füves gyepjéhez érkezik a látogatók. Az erdős puszta erdő melletti és erdőben a tisztásokon kialakuló növényvilága jelentősen eltér. Itt az erdő melletti területeken szárazságtűrő és réti fajok élnek. Egyik jellemző növénye a tavaszi hérics gyógynövény, gyökerét kelések, tályogok kezelésére használják.

7. Sóhordó út megálló
A Nagylóktól délkeletre lévő löszfalon egészen Paksig kiváló minőségű feketeföld található, amely szántóföldi növénytermesztés alapja. Ezen a löszháton vezetett a középkori elnevezésű Sóhordó út. A Dunaföldvárig hajón érkező sót ezen az úton szállították tovább kocsival nyugatra.

8. Dámszarvas megálló
Az új telepítésű Erdőmajorban dámszarvasokat tenyésztenek, amely nem őshonos itt. Vadászat miatt alakította ki a parkot a Vadex. Fontos látnivaló a megállónál egy 200 éves őshonos kocsányos tölgy.

9. Öreg Lók megálló
A középkori Lók település a mai Nagylóktól délre terült el. A török kor után, mint a Hunyadi család uradalmának gazdasági központja épült újra.

10. Nádirigó megálló
Nagylókot délről határolja a Piroska-tó, amely gyönyörűen kialakított körülmények között népszerű horgászparadicsom. Gazdag madárvilág található a tó nádasaiban. Vadkacsa, szárcsa, nádirigó él, fészkel itt. A védett nádiposzáta családhoz tartozó nádirigófaja nádasok nyíltvíz melletti szegélyén élnek. Nádszálakra építik a fészkeiket. Rovarokra, pókokat, kisebb halakra vadásznak.