Skip navigation

A Képes Levelező-lap

A 19. század végén képeslapgyűjtő egyesületek alakultak, s e témával foglalkozó folyóiratok is megjelentek. 1899-ben indult a Látóképes levelezőlapok, amely Tatán jelent meg Englander József szerkesztésében. Utódja a Magyar Képes Levelezőlap, melyet ifj. Horváth Géza gondozott. 1898 decemberében külföldi mintákra alakult meg Székesfehérváron a Hungária, mely az első képeslapgyűjtő egyesület volt hazánkban. Elnöke, Klökner József, székesfehérvári könyv-, zenemű- és papírkereskedő 1899. március 1-jén indította meg A Képes Levelező-Lap című folyóiratát. Elsősorban a képeslapok népszerűsítését, illetve a gyűjtők egymás közötti kapcsolattartását szolgálta. Lapszámaiban a gyűjtőket a Hungária egyesületbe való belépésre buzdították. Amennyiben tagjaik a folyóirat terjesztésében is segédkeztek, képeslapokat, sőt tiszteletpéldányt is ajándékoztak a lapból.

A folyóirat egyik cikkéből tudjuk, hogy a képeslapgyűjtés hazánkban 1897-ben kezdődött, annak ellenére, hogy a nagyközönség nem volt elragadtatva az újdonságtól. Azért nem, mert kezdetben a lapok egyik oldalát a címzés foglalta el, és csak a képes felére lehetett írni néhány üdvözlő szót. Csak az 1900-as évek elejétől nyerte el a képeslap a mai formáját.