„OLVASS VELÜNK, OLVASS TÖBBET!”

A veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár, a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár és a
tatabányai József Attila Megyei Könyvtár közös, regionális pályázaton vesz részt,
melynek célja az olvasás és a könyvtári szolgáltatások népszerűsítése.

A TÁMOP-3.2.4.B-11/1-2012-0003 „Tudásdepó-Expressz – Országos könyvtári szolgáltatások bővítése, fejlesztése az oktatás és képzés támogatásának érdekében” című projektünk közvetett célja, hogy az olvasáskultúra fejlesztésével támogassuk az oktatást. Közvetlen célunk, hogy növeljük a könyvtárba járók számát, ösztönözzük és népszerűsítsük az olvasást. Az olvasáskultúrát fejlesztő projektünknek két fő célcsoportja van: a Közép-Dunántúli Régióban élő gyermek- és ifjúsági korosztály, valamint a leszakadó térségek felnőtt népessége.

A pályázat megvalósítási ideje 2013.01.01.-2014.01.01. közötti időszak. A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg, így a részvétel ingyenes mindenki számára.

Előzetesen felmérést végeztünk, hogy megtudjuk, mi az oka annak, hogy a felnőttek és gyerekek kevés könyvet olvasnak, és ritkán vagy egyáltalán nem járnak könyvtárba. A felmérés eredményeként megállapítható, hogy a könyvtári szolgáltatások hiányos ismerete lehet az egyik oka a negatív tendenciának. Kevesen tudtak arról, hogy a könyvtárban lehetőség van könyveken kívül hangkazetta, bakelit, CD, DVD, vagy akár kották kölcsönzésére is, könyvek, folyóiratok, számítógépes adatbázisok helyben használatára, valamint 1 óra ingyenes internetezésre. Ezen kívül a könyvtárakban ingyenes rendezvények, könyv- és könyvtárhasználati foglalkozások is vannak.

A gyermek korosztály esetében a példamutatás a fontos, hogy felnőttként rendszeresen olvassanak. Ezért a régióban működő általános iskolák pedagógusaival és könyvtárosaival együttműködve alakítottuk ki számukra a programokat.

A projekt tervezése során a hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő gyermekek és felnőtt lakosság képviselőivel is felvettük a kapcsolatot. A gyerekeknek szóló programokkal szeretnénk fejleszteni a problémamegoldó képességüket, ezáltal kreativitásukat, mely visszahat a tanulási teljesítményükre. A felnőttek esetében a legfontosabb cél a számítástechnikai tudás fejlesztése, a könyvtári rendszer megismertetése. A pályázatba a hátrányos helyzetű, roma lakosságot is bevonjuk a roma kultúráról szóló előadásokkal.
A kutatás alapján összegyűjtöttük, hogy melyek lennének azok a témakörök, programok, amelyen szívesen vennének részt az érdeklődők.

Ajánljuk figyelmébe februári programsorozatunkat:

Önismereti foglalkozások
Dátum
Idõpont
Helyszín
Téma
2013.05.07.
9:00 - 10:30
Eötvös Károly Megyei Könyvtár, 8200 Veszprém, Komakút tér 3.

Eric Knight Lassie című könyvének feldolgozása és megjelenítése különböző kézműves technikák segítségével

2013.05.14.
9:00 - 10:30
Eötvös Károly Megyei Könyvtár, 8200 Veszprém, Komakút tér 3.

Bővebb információt az alábbi elérhetőségeken kaphat:
Vargáné Ládonyi Erzsébet
E-mail: varganee@ekmk.hu
Tel.: 88/560-620/107