„OLVASS VELÜNK, OLVASS TÖBBET!”

A székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár, a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár és a
tatabányai József Attila Megyei Könyvtár közös, regionális pályázaton vesz részt,
melynek célja az olvasás és a könyvtári szolgáltatások népszerűsítése.

A TÁMOP-3.2.4.B-11/1-2012-0003 „Tudásdepó-Expressz – Országos könyvtári szolgáltatások bővítése, fejlesztése az oktatás és képzés támogatásának érdekében” című projektünk közvetett célja, hogy az olvasáskultúra fejlesztésével támogassuk az oktatást. Közvetlen célunk, hogy növeljük a könyvtárba járók számát, ösztönözzük és népszerűsítsük az olvasást. Az olvasáskultúrát fejlesztő projektünknek két fő célcsoportja van: a Közép-Dunántúli Régióban élő gyermek- és ifjúsági korosztály, valamint a leszakadó térségek felnőtt népessége.

A pályázat megvalósítási ideje 2013.01.01.-2014.01.01. közötti időszak. A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg, így a részvétel ingyenes mindenki számára.

Előzetesen felmérést végeztünk, hogy megtudjuk, mi az oka annak, hogy a felnőttek és gyerekek kevés könyvet olvasnak, és ritkán vagy egyáltalán nem járnak könyvtárba. A felmérés eredményeként megállapítható, hogy a könyvtári szolgáltatások hiányos ismerete lehet az egyik oka a negatív tendenciának. Kevesen tudtak arról, hogy a könyvtárban lehetőség van könyveken kívül hangkazetta, bakelit, CD, DVD, vagy akár kották kölcsönzésére is, könyvek, folyóiratok, számítógépes adatbázisok helyben használatára, valamint 1 óra ingyenes internetezésre. Ezen kívül a könyvtárakban ingyenes rendezvények, könyv- és könyvtárhasználati foglalkozások is vannak.

A gyermek korosztály esetében a példamutatás a fontos, hogy felnőttként rendszeresen olvassanak. Ezért a régióban működő általános iskolák pedagógusaival és könyvtárosaival együttműködve alakítottuk ki számukra a programokat.

A projekt tervezése során a hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő gyermekek és felnőtt lakosság képviselőivel is felvettük a kapcsolatot. A gyerekeknek szóló programokkal szeretnénk fejleszteni a problémamegoldó képességüket, ezáltal kreativitásukat, mely visszahat a tanulási teljesítményükre. A felnőttek esetében a legfontosabb cél a számítástechnikai tudás fejlesztése, a könyvtári rendszer megismertetése. A pályázatba a hátrányos helyzetű, roma lakosságot is bevonjuk a roma kultúráról szóló előadásokkal.
A kutatás alapján összegyűjtöttük, hogy melyek lennének azok a témakörök, programok, amelyen szívesen vennének részt az érdeklődők.

Ajánljuk figyelmébe márciusi programsorozatunkat:

PROGRAMOK:
Dátum
Nap
Időpont
Helyszín
Téma
2013.11.04. Hétfő 17:00-19:00 Helischer József Városi Könyvtár, 2500 Esztergom, Bánomi u. 8. Az olvasáskultúra fejlesztését célzó programsorozat 3. alkalom
2013.11.04. Hétfő 12:00-12:45 II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Szfvár, Szekfű Gyula u. 4. Természetről, egészségről a könyvtárban 2. sorozat 5. alkalom
2013.11.06. Szerda 10:00-11:00 Széna Téri Általános Iskola Székesfehérvár, Széna tér 10. Mesék hetedhét határon 5. alkalom
2013.11.06. Szerda
11:00-12:00
Széna Téri Általános Iskola Székesfehérvár, Széna tér 10. Mesék hetedhét határon (egyalkalmas 4.)
2013.11.08. Péntek
10:35-11:20
Belvárosi I. István Középiskola, 8000 Székesfehérvár, Várkörút 31. Könyvek között a zöld jövőbe, az egészség útján 1. alkalom
2013.11.18. Hétfő
10:50-11:35
Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasóterem Székesfehérvár, Oskola utca 7. A könyv útja a zenéig 3. alkalom
2013.11.18. Hétfő
17:00-18:00
József Attila Megyei és Városi Könyvtár, 2800 Tatabánya, V. Fő tér 2. Öko-Esték 2. sorozat 3. alkalom
2013.11.19. Kedd
13:00-14:00
Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola
8000 Székesfehérvár,
Havranek József utca 4.
Modern klasszikusok kicsiknek 4. alkalom
2013.11.20. Szerda
14:30-15:30
Bárdos László Gimnázium és Szakközépiskola
Tatabánya, Gál I. ltp. 701
Rendkívüli irodalomórák 7. alkalom
2013.11.22. Péntek
10:35-11:20
Belvárosi I. István Középiskola, 8000 Székesfehérvár, Várkörút 31. Könyvek között a zöld jövőbe, az egészség útján 2. alkalom
2013.11.25. Hétfő
13:00-13:45
István Király Általános Iskola, 8000 Székesfehérvár, Kelemen Béla út 30/a Természetről, egészségről a könyvtárban 3. sorozat 5. alkalom
2013.11.25. Hétfő
8:00-12:00
Vörösmarty Mihály Könyvtár, Székesfehérvár Bartók Béla tér 1. Olvass! A „hátrány” nem akadály 1. alkalom
2013.11.25. Hétfő
9:00-9:45
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
8000 Székesfehérvár, Fürdő sor 5.
Középiskolás fokon: élő irodalomóra 2. sorozat 1. alkalom
2013.11.25. Hétfő
12.40-13.25
Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
8000 Székesfehérvár, Budai út 7.
Középiskolás fokon: élő irodalomóra 3. sorozat 1. alkalom
2013.11.26. Kedd
8:00-12:00
Vörösmarty Mihály Könyvtár, Székesfehérvár Bartók Béla tér 1. Olvass! A „hátrány” nem akadály 2. alkalom
2013.11.27. Szerda
8:00-12:00
Vörösmarty Mihály Könyvtár, Székesfehérvár Bartók Béla tér 1. Olvass! A „hátrány” nem akadály 3. alkalom
2013.11.28. Csütörtök
8:00-12:00
Vörösmarty Mihály Könyvtár, Székesfehérvár Bartók Béla tér 1. Olvass! A „hátrány” nem akadály 4. alkalom
2013.11.28. Csütörtök
10:35 - 11:20
Belvárosi I. István Középiskola, 8000 Székesfehérvár, Várkörút 31. Könyvek között a zöld jövőbe, az egészség útján 3. alkalom
2013.11.29. Péntek
8:00-12:00
Vörösmarty Mihály Könyvtár, Székesfehérvár Bartók Béla tér 1. Olvass! A „hátrány” nem akadály 5. alkalom
2013.11.30. Szombat
17:30-18:30
József Attila Megyei és Városi Könyvtár, 2800 Tatabánya, V. Fő tér 2. Öko-Esték 2. sorozat 4. alkalom

A blogban/hírlevélben folyamatosan bemutatjuk a soron következő régiós rendezvényeket.

BLOG ELÉRÉSE