A Magyar Könyvtárosok Egyesülete történetének rövid összefoglalása
A Magyar Könyvtárosok Egyesületének jogelődje a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete volt, amely 1935. június 26-án alakult meg a Magyar Tudományos Akadémián. Célja a könyvtárosok és levéltárosok szakmai és társadalmi érdekeinek védelme, a szakképzés előmozdítása. A hazai könyvtárosok képviselete érdekében az egyesület már megalakulásakor belépett a Könyvtáros Egyesületek Nemzetközi Szövetségébe (IFLA). A 15 éven keresztül tevékenykedő egyesület 1950-ben működésének ideiglenes szüneteltetését kérte a Belügyminisztérium egyesületi főosztályától. Majd 1953-ban létrejött a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, s e kereteken belül újra megélénkült a magyar értelmiség egyesületi élete. A társulaton belül 1955 őszén megalakul a Sajtó-, könyv- és könyvtörténeti bizottság, 1956 tavaszán pedig – az irodalmi szakosztályon belül – a Magyar Könyvtárosok Szabó Ervin Köre. A kör tagjainak száma évről-évre nőtt és az 1957-es programban már szerepelt a megyei csoportok szervezésének szükségessége is. Tevékenységük egyre gazdagodott, s mind gyakrabban felmerült az az igény, hogy a TIT szervezettől független önálló könyvtáros egyesület alakuljon.
Az előkészületek után 1965. június 11-én az alapszabály elfogadásával kimondták a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulását, november 15-én pedig a Művelődési Minisztérium 73003/1965. sz. rendeletével jóváhagyta az alapszabályt, s elrendelte a Magyar Könyvtárosok Egyesületének (MKE) nyilvántartásba vételét. A taglétszám ekkor 604 fő volt. A következő években sorra alakultak a megyei szervezetek, különböző szakmai szekciók és bizottságok. Az egyesület tevékenysége, nemzetközi kapcsolata bővült. Az 1982. december 16-án megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megállapították, hogy befejeződött a megyei szervezetek megalakítása, s a levéltári szekcióval együtt hat szakmai szekció és hat bizottság működik. A taglétszám 3584 fő volt.
1985. március 13-án az elnökség határozott a Magyar Könyvtárosok Egyesületéért Emlékérem alapításáról, melyet először a XVII. Vándorgyűlésen, az MKE megalakulásának 50. évfordulóján adtak át.
A Magyar Könyvszemle című folyóirat megjelentetésétől kezdve, a MKE évkönyvein át, az országos könyvtárügyi konferenciákon keresztül, az évente megtartott vándorgyűlésekig számos programmal segítette az Egyesület a könyvtáros szakmát és a könyvtárosok elismertetését. A rendszeresen megtartott tisztújító- és beszámoló közgyűlések, valamint a szükség szerinti alapszabály módosítások, melynek csak felsorolása is a MKE részletes történetéhez tartozna, bizonyítja e nagy hagyományú egyesület életképességét.
Az MKE Fejér Megyei Szervezetének megalakulása és működésének fontosabb eseményei
1966. | január 3-án kelt az a levél, amelyben az MKE akkori
titkára, dr. Székely Sándor a Fejér megyei csoport megalakulását szorgalmazta. |
1966. | februárjában megalakult a Fejér megyei csoport: Csukly Alajos, Gévay Ágnes, dr. Kerekes András, Kovács Gizella, Májer Sándor és
dr. Pesti János/?né/ alapító tagokkal. Megkezdődhetett a tagok toborzása. |
Február 28-i dátummal még 3 fő szerepelt a regisztrált
egyesületi tagok között: dr. Farkas Józsefné, Hegedűs Éva és Tóth György. (Az
első tagok a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár könyvtárosai voltak.) 1968-ban
pedig már vidéki tagok is jelen voltak az egyesületben: Ugrits Margit (Csákvár),
Katona Imréné (Mór). A szervezetek önálló működéséhez 20 fő volt az előírt
létszám. |
|
1970. | december 9-én megalakult a Fejér Megyei Szervezet 18
fő taglétszámmal. Elnök: Tóth György, a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese. Titkár: dr. Farkas Józsefné, a megyei könyvtár munkatársa. Vezetőségi tag: Varga Zsuzsa, a dunaújvárosi városi-járási könyvtár munkatársa. |
1973. | január 17-én új vezetőséget választott a szervezet. Elnök: Tóth György Titkár: Murányi Lajos (Pedagógus Továbbképzési Kabinet) Gazdasági felelős: dr. Farkas Józsefné További vezetőségi tagok: Börcs János (Bicske) és Sudár Ivánné (SzMT) lettek. |
Az 1975. | február 3-i taggyűlésen, a teljesebb képviselet
érdekében, kiegészült a vezetőség Fata Erzsébettel (Dunaújváros). |
1975. | december 1-én újabb vezetőség választásra került sor.
Elnök: Tóth György Titkár: Murányi Lajos, a megyei könyvtár munkatársa. Alelnök: Mészáros Antal (Dunaújváros) További vezetőségi tagok: dr. Farkas Józsefné és Fata Erzsébet. A közgyűlésre választott küldöttek lettek: Mészáros Antal, Molnár Istvánné, Pálfalvi Mária, Parallné Felföldy Magdolna, Sudár Ivánné, Szabó Józsefné és Tóth György |
Tóth György feleségével (1995. szeptember 5.)
Az 1977 | január 25-én megtartott küldöttközgyűlésre a Fejér
Megyei Szervezet 8 küldöttet delegált: dr. Fekete Györgyné, Gergely Csabáné, Mészáros Antal, Murányi Lajos, Neményi László, Pálfalvi Mária, Parallné Felföldy Magdolna, Tóth György. |
|
1977. | december 5. A MKE Fejér Megyei Szervezetének
küldöttválasztó taggyűlésén küldöttek lettek: Erdős Erzsébet, Fáncsik Jenőné, Fodor Imréné, Murányi Lajos, dr. Ódry Lajosné, Sudár Ivánné, Szabados Margit, Szabó Istvánné és Üveges Gáborné. |
|
Az 1978. | október 2-i tisztújításon a következő lett a
választás eredménye: Elnök: Tóth György Titkár: Murányi Lajos Vezetőségi tagok: dr. Farkas Józsefné, Fata Erzsébet és Tóth Jánosné (Dunaújváros). |
|
1982. | november 1. A tisztújítás és küldöttválasztás is 4
évre szól. Elnök: Murányi Lajos (megyei könyvtár) Alelnök: Szécsenfalviné Lukács Mária (Dunaújváros) Titkár: Beniczky Péterné (Videoton Művelődési Ház Könyvtára) Vezetőségi tagok még: Soós Sándorné és Ugrits Margit (Csákvár) Ez alkalommal 10 küldöttet választott a tagság. |
Murányi Lajos |
1983. | december 5. Murányi Lajos Budapestre távoztával
új elnököt kellett választani, aki újra Tóth György lett. |
|
Az 1985. | október 7-i taggyűlésen Tóth György lemondott elnöki
tisztségéről. December 2-án Hegedűs Évát (megyei könyvtár) kooptálták a vezetőségbe. |
![]() |
1986. | október 6-án került sor az újabb vezetőség- és
küldöttválasztó taggyűlére. Elnök: Hegedűs Éva Titkár: Beniczky Péterné (Videoton Oktatási Központ Könyvtára További vezetőségi tagok: Soós Sándorné, Szécsenfalviné Lukács Mária és Ugrits Margit. Küldöttek lettek: Beniczky Péterné, Escher Ilona, Fábiánné Makrai Edit, Hegedűs Éva, Klausz Gábor, Kránitz Györgyné, Lakatos Ferencné, Molnár Istvánné, Nagy Benedekné, Szécsenfalviné Lukács Mária. |
|
1988. | december 5-én 10 küldöttet választott a
szervezet a MKE küldöttközgyűlésére. |
|
1990. | november 5-én vezetőség- és küldöttválasztó
taggyűlést tartott a szervezet. A választás eredménye: Elnök: Hegedűs Éva Titkár: Fazekasné Sin Gyöngyi (II. Rákóczi F. Általános Iskola) Gazdasági felelős: dr. Berky Éva (Városi Könyvtár, Székesfehérvár) Továbbképzési és rendezvény felelős: Klausz Gábor (Gárdony) Információ felelős: Szemmelweisz Ilona (Dunaújváros) Küldöttek lettek: Beniczky Péterné, Fülöp Lászlóné, Hegedűs Éva, Némethné Felföldy Magdolna és Ugrits Margit. |
|
1991. | december 2-i taggyűlésen Klausz Gábor lemondott,
helyette Ugrits Margitot kooptálták a vezetőségbe. Ekkor került sor az ellenőrző bizottság megválasztására is. Elnök: Koloszárné Horinka Valéria (Videoton Oktatási Központ Könyvtára) a tagok pedig: Molnár Istvánné (Városi Könyvtár, Székesfehérvár) és Somlyai Károlyné (Alba Volán Szakszervezeti Könyvtára) |
|
1994. | május 2-án volt a következő vezetőség- és
küldöttválasztó taggyűlés. Elnök: Hegedűs Éva Titkár: Komlósi József (megyei könyvtár) Gazdasági felelős: Bognár Zsuzsa (Városi Könyvtár, Székesfehérvár) További vezetőségi tagok: Ugrits Margit (Csákvár) és Zseli Klára (Teleki Blanka Gimnázium). Póttag: Péter Éva (Dunaújváros). Ellenőrző bizottság elnöke Molnár Istvánné, tagok Fischer Jánosné és Fülöp Lászlóné (SZMT Központi Könyvtár) Küldöttek: Fülöp Lászlóné, Gazsiné Estélyi Katalin, Escher Ilona, Komlósi József, Katona Zsuzsa, Mohácsi Erzsébet. |
|
1997. | áprilisában 4 egyéni küldöttet választottak: Baráth
Katalint, Krasztina Zoltánnét, Lakatos Ferencnét és Rideg Lászlónét, + 2 testületi küldöttet, akik pedig a megyei és a
dunaújvárosi könyvtár képviseletében vettek részt a küldöttközgyűsésen. |
|
1998. | október 5-én megújult az MKE Fejér Megyei Szervezete.
A vezetőség- és küldöttválasztó taggyűlésen új
tisztségviselőket választottak. Elnök: Némethné Felföldy Magdolna (megyei könyvtár) Titkár: Tóthné Szemes Erzsébet (Városi Könyvtár, Székesfehérvár) További vezetőségi tagok: Ugrits Margit, Zseli Klára. Póttag: Rozmán Zsuzsa (Dunaújváros). Az ellenőrző bizottság elnöke Fülöp Lászlóné lett, tagok: Chilla Szilvia (Martonvásár) és Tácziné Bartos Barbara (Városi Könyvtár). Küldöttek: Klausz Gábor, Mosonyi György, Némethné Felföldy Magdolna, Zseli Klára. Pótküldött: Rozmán Zsuzsa. |
|
2002. | december 2-án került sor a következő négy éves ciklus
beszámoló- tisztújító- és küldöttválasztó taggyűlésére. Elnök: Fülöp Lászlóné (az Aranybulla Könyvtár vezetője) Titkár: Virág Miklósné (megyei könyvtár) További vezetőségi tagok:Kaczné Müller Mária (Városi Könyvtár), Mosonyi György (Perkáta), Strasszer Mihályné (Kandó Kálmán Főiskola). Póttag: Rozmán Zsuzsa. Az ellenőrző bizottság elnöke: Beniczky Péterné (Kodolányi János Főiskola), tagok: Hegedűs Éva, Némethné Kovács Orsolya Küldöttek: Fülöp Lászlóné, Mosonyi György, Virág Miklósné. |
|
2007. | február 5-i beszámoló-, tisztújító- és
küldöttválasztó taggyűlésen a következő tisztség viselők megválasztására
került sor: Elnök: Beniczky Péterné (Kodolányi János Főiskola könyvtárigazgató) Titkár: Lászlóné Lakner Lilla (megyei könyvtár) További vezetőségi tagok: Kaczné Müller Mária, Rideg Lászlóné (Enying), Strasszer Mihályné (BMFK könyvtárigazgató) Póttag: Rozmán Zsuzsa Az ellenőrző bizottság elnöke: Fülöp Lászlóné, tagok: Hegedűs Éva, Mosonyi György Küldöttek: Beniczky Péterné, Kaczné Müller Mária, Lászlóné Lakner Lilla, Rideg Lászlóné |
|
2010. |
november 8-án ünnepelte a Fejér megyei
szervezet megalakulásának 40. évfordulóját
|
|
2010. |
december 6-i beszámoló-, tisztújító- és küldöttválasztó taggyűlésen a következő
tisztség viselők megválasztására került sor: Elnök: Beniczky Péterné (Kodolányi János Középiskola) Titkár: Vati Éva (Városi Könyvtár) További vezetőségi tagok: Buriánné Tarró Edit (Városi Könyvtár) , Kaczné Müller Mária (Városi Könyvtár), Oláh Bernadett (Dunaújváros), Rideg Lászlóné (Enying) Az ellenőrző bizottság tagjai: Fülöp Lászlóné, Kálmánné Heim Ágnes, Mosonyi György Küldöttek: Beniczky Péterné, Buriánné Tarró Edit, Oláh Bernadett, Rideg Lászlóné |
|
2015. |
2015. március 2-i beszámoló-,
tisztújító- és küldöttválasztó taggyűlésen a következő tisztségviselők
megválasztására került sor: Elnök: Buriánné Tarró Edit (Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtár) Titkár: Iszak Ferencné (Vörösmarty Mihály Könyvtár) További vezetőségi tagok: Jávorfi Róbert (Gárdony), Kovács Attiláné (Enying), Oláh Bernadett (Dunaújváros), póttag: Csiszárné Mahler Mónika (Székesfehérvár) Az ellenőrző bizottság tagjai: Kálmánné Heim Ágnes (elnök), Rozmán Zsuzsanna, Varga Éva Küldöttek: Buriánné Tarró Edit, Jávorfi Róbert, Oláh Bernadett |
Részvételünk az MKE országos
elnökségében, illetve szakmai szervezeteiben:
Párniczky Józsefnét , a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár zenei részlegének vezetőjét, a zenei szekció vezetőségébe választották 1970-ben, s felkérték 13 dunántúli fonotéka patronálására. Párniczkyné 1970-től tagja volt az Association Internationale des Bibliotheques Musicales-nek is, aminek addig Magyarországon egy egyéni és négy testületi tagja volt.
Sudár Ivánné, az SzMT könyvtár vezetője, 1976-tól elnökségi tag, s egyben a Fejér és Veszprém megyei szervezetek összekötője, 1982-től póttag.
Molnár Istvánnét, a székesfehérvári Velinszky László Városi Könyvtár Vezetőjét, az 1987. évi küldöttközgyűlésen az MKE elnökségének pót-tagjává választották.
Beniczky Péternét, a Videoton Oktatási Központ könyvtárosát 1990-ben az MKE Közkönyvtári tagozatának vezetőségébe választották.
Dr. Varga Gyuláné, a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár
gyermekkönyvtárának vezetője, két cikluson keresztül a MKE Gyermekkönyvtáros szekciójának vezetőségi tagja volt.
Komlósi József, a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár
igazgatója, jelenleg is a MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezete elnökségi
tagja.
Az MKE Tanácsának tagja a Fejér Megyei Szervezetből – a tagság döntése alapján – a Szervezet mindenkori elnöke.
A Fejér Megyei Szervezet taglétszámának alakulása
1970. december 9-én, a megalakuláskor 18 fő volt. 1971-ben 32, 1972-ben 40, 1981-ben 94, 1983-ban 105,
1984-ben 97, 1990-ben 99 fő egyéni és egy testületi tag, 1992-ben 112
egyéni és négy testületi tag, 1994-ben 116 fő, 1997-ben 98 egyéni, 6 testületi tag és egy
regisztrált tag, 1999-ben 102 egyéni és 8 testületi tagja volt a
szervezetnek.
2000-ben és 2001-ben 91 egyformán 91 fő volt a taglétszám,
majd a következő években csökkenés következett be, s a testületi tagok is
lemorzsolódtak.
A 2007. február 5-i tisztújításkor 69 egyéni tag volt.
A Fejér Megyei Szervezet főbb
tevékenysége az elmúlt évtizedekben
- Javaslattétel továbbképzési témákra, s azon való részvétel - Tájékoztatás a központi rendezvényekről, s az azon való részvétel megszervezése - Helyi előadók felkutatása, felkérése a továbbképzésre - Pályázatokról szóló tájékoztatás – különösen a rendszerváltás utáni években - Saját pályázatok kiírása, hogy a tagságot különböző tanulmányok megírására késztessék (2000-től a kiírás szünetel.) - Könyvtáros Klub működtetése az 1980-as évek elején - Közreműködés – javaslatokkal – országos feladatokban.
- Vándorgyűléseken való részvétel megszervezése, a részvétel anyagi támogatás - Hazai és külföldi tanulmányutak megszervezése (Ld. külön rovatban a felsorolásukat.) |
1976. április 28-án a Zenei szekció Dunaújvárosban tartotta
klubnapját.
Téma: A hangdokumentumok feltárásának, raktározásának és
selejtezésének problémái.
1976. november 23 – 24. Az Ifjúsági szekció Dunaújvárosban tartotta évi utolsó összejövetelét, melynek témája: A szakmunkás tanulók olvasóvá nevelése.
1990. július 11 – 14. Székesfehérváron rendezték meg a Magyar Könyvtárosok Egyesülete XXII. Vándorgyűlését. Témája: Múlt és jelen. A könyvtárak értékőrző és ismeretátadó szerepe a társadalomban. A Fejér Megyei Szervezetnek és a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárnak nem kis feladatot adott közvetlenül a rendszerváltás után a rendezvény megszervezése. Az elhelyezési gondokkal küzdő könyvtárak sikeres közreműködéséért és a szűkös városi lehetőségek jó kihasználásáért is sokat kellett dolgozni. A közel ötszáz résztvevő a szakmai és kulturális programokkal elégedett volt. (Dokumentációt ld. a megyei könyvtárban őrzött albumban.)
1991. januárjában Székesfehérvár közművelődési könyvtárairól készült helyzetkép alapján javaslatot tett a Szervezet a területi ellátást arányosan kielégítő városi könyvtári rendszer kialakítására. A városi önkormányzat mellett működő bizottság megtárgyalta a vitaanyagot, de döntés csak arról született, hogy könyvtár ügyben a szakma megkérdezése nélkül nem döntenek.
1991. áprilisában lett a Szervezet önálló számlatulajdonos. Számlavezető: az OTP Fejér megyei 1. számú fiókja.
2000. július 26 - 28. Székesfehérváron rendezték meg a Helyismereti Könyvtárosok VII. Országos Tanácskozását. Házigazda a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár volt.
2003. májusában sikerült regisztráltatni a Szervezetet az APEH-nál. Ezzel megteremtődtek a működés törvényes feltételei, és a különféle pályázatok beadásának feltételei is.
A MKE Fejér Megyei Szervezetének eddigi támogatói voltak:
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és polgármestere, a Fejér Megyei
Közgyűlés, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöksége, valamint
háttérintézményként azok a könyvtárak, ahol a Szervezet elnöke és titkára volt
alkalmazásban.
2010. november 8-án ünnepelte a szervezet megalakulásának 40. évfordulóját. A jubileumi ünnepséget a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár olvasótermében tartották. Erre az alkalomra megjelentették a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fejér Megyei Szervezet 1970 – 2010 című kiadványt. /Összeállította: Hegedűs Éva/. Az ünnepségen köszöntőt mondott Pleizer Lajos a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, majd öt előadás következett:
Bakos Klára, az MKE elnöke, „Nyolc év – két ciklus. Stabilitás és dinamizmus az MKE életében” címmel tartott előadást.
Dr. Murányi Lajos, a Társadalomtudományi Szekció vezetőségi tagja, aki korábban a Fejér megyei szervezet titkára és elnöke is volt, „Az MKE Fejér Megyei Szervezete az 1970-es években” címet adta emlékezéseinek.
Ugrits Margit, a csákvári könyvtár ny. vezetője, a Fejér megyei szervezet egykori vezetőségi tagja, arra emlékezett, hogy „Mit jelentett a községi könyvtárosoknak az egyesület?”
Beniczky Péterné elnök pedig arról szólt, adatokkal is illusztrálva, hogy „Van, aki szereti – van, aki nem! Rendhagyó beszámoló az MKE Fejér Megyei Szervezetéről.”
Hegedűs Éva, a jubileumi kötet összeállítója, ismertetésének azt a címet adta, hogy „Így lett könyvvé a 40 év.”
Az előadások után a 40 éves jubileum alkalmából 16-an kaptak EMLÉKLAPOT az egyesületben végzett munkájuk elismeréséül: Beniczky Péterné, Fazekasné Sin Gyöngyi, Fülöp Lászlóné, Hegedűs Éva, Kaczné Müller Mária, Komlósi József, Lászlóné Lakner Lilla, Mosonyi György, dr. Murányi Lajos, Némethné Felföldy Magdolna, Rideg Lászlóné, Rozmán Zsuzsa, Tóthné Szemes Erzsébet, Ugrits Margit, Virág Miklósné és Zseli Klára.
Végül valamennyi egyesületi tag megkapta a jubileumi kiadványt.
december 6-i beszámoló-, tisztújító- és küldöttválasztó taggyűlésen a következő
tisztség viselők megválasztására került sor:
Elnök: Beniczky Péterné (Kodolányi
János Középiskola)
Titkár: Vati Éva (Városi
Könyvtár)
További vezetőségi tagok:
Buriánné Tarró Edit (Városi
Könyvtár) , Kaczné
Müller Mária (Városi Könyvtár), Oláh Bernadett (Dunaújváros), Rideg Lászlóné
(Enying)
Az ellenőrző bizottság tagjai: Fülöp
Lászlóné, Kálmánné Heim Ágnes,
Mosonyi György
Küldöttek: Beniczky
Péterné, Buriánné Tarró Edit, Oláh Bernadett, Rideg Lászlóné
Ajánlott irodalom:
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete ötven évének kronológiája 1935 – 1985. Bp. 1985. p. 60.
Beniczky Péterné: Ötven éve alakult meg a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, tizenöt éves a Fejér megyei Szervezet. = Fejér Megyei Könyvtáros, 1985. 1. sz. p. 17 – 19.
Kálmánné Heim Ágnes: Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fejér megyei Szervezetének története. (Szakdolgozat.) Szombathely, 1994. p. 62.
Fejér Megyei Könyvtárosban 1970 és 1993. között megjelent hírek, tudósítások. (Ld. Repertórium 1961 – 1985.)
Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fejér Megyei Szervezet, 1970 – 2010. Összeáll. Hegedűs Éva. Székesfehérvár: MKE Fejér M. Szerv., 2010. 56 p.
Beniczky Péterné: Negyven éves az MKE Fejér Megyei Szervezete. Évfordulós rendezvény és kiadvány = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2011. (20. évf.) 3. sz. p. 43-46.
Hegedűs Éva