Török után "felszabadulás"

1688. május 19-én Székesfehérvár felszabadult a török uralom alól. A város elhanyagolt, romos állapotban volt.  Újszerzeményi területként a következő rendelkezések vonatkoztak rá: A tanács oda hatni köteles, hogy a városban más, mint katolikus, meg ne telepedjen. A tanács feje a főbíró, gyűlések alkalmával magasabb helyen kell ülnie, felolvastatja az elintézésre került tárgyat a jegyző által és a tanácsbeliek kor szerint adják le szavazatukat. Büntető határozatát addig nem foganatosíthatja a tanács, míg a királyi kamarától meg nem jön a jóváhagyás. A polgárok sorába való felvételért 4 Ft jár. A város jövedelem gyarapítása céljából sörfőző házat építhet. A város téglaházat építhet, és köteles a lakóknak olcsón adni a téglát. A tűzrendészeti intézkedés előírja, hogy a kéményeket évenként meg kell vizsgálni, minden házban legyen létra és vizes lajt.

Megszületik a céhes ipar

A bécsi hatalom külföldiekkel-leginkább német és morva alattvalókkal pótolta a város lakosságát. Szabad betelepedést engedett sok német iparosnak, akik meghonosították a város kézműves iparát és megteremtették a céhes ipart. Elsőként kőfaragók és kőművesek jöttek, majd csizmadia- és bognárcéhek jöttek létre. Az 1740-es évekre valamennyi számottevő városi iparágnak céhes kerete volt.

Szerzetesrendek érkeznek

A felszabadult Székesfehérváron a vallásos élet is kialakult. A jezsuiták már a bevételkor itt voltak, és Lipót azon a helyet jelölte ki számukra, amelyen a török hódoltság korában mecset állott. 1690. év augusztusában jöttek be a ferencrendi szerzet tagjai. A pálosok szintén visszajöttek oda, ahonnan a török egykor elűzte őket.

Kiváltságlevél

Az önkényeskedés és a túlkapások miatt a város hatósága 1693-ban az uralkodóhoz fordult régi szabadságának visszaszerzése érdekében. A diplomát, mely Székesfehérvár régi kiváltságait megerősíti, sőt új jogokat is ad, 1703. október 23-án bocsátotta ki Lipót király. A diploma rendelkezései közül a szabad bíró-és tanácsválasztás, a vámmentesség és az országos vásárok tartása a legkiemelkedőbb. Ekkor nyerte el Székesfehérvár a jelenleg is érvényben lévő városi címert.

Rákóczi -szabadságharc

Rákóczi idejében a város majdnem állandóan labanc volt, mert lakói leginkább német iparosok, betelepült német munkások voltak.. 1704 első hónapjaitól eltekintve Székesfehérvár labanc uralom alatt állt, a magyar érzelmű polgárok házait elkobozták. Ezt követően a hadi események a város falain kívül folytak, de a háborúskodás jelentős károkat okozott. Több alkalommal fosztották ki a külvárosokat, majd éveken keresztül a kuruc csapatok blokádja sújtotta a polgárokat, 1709-ben a pestis is pusztított.

Építkezés - bontás

Jelentős helyrajzi változások történtek a város részbeni újjáépítésekor. A várat 1702-ben részlegesen lebontották, majd a városmag bővítése során a megmaradt részekre is ez a sors várt. Elsőként a Palotai kapu, majd 1809-ben a Budai kapu melletti várfal, végül 1872-ben a Budai kapu elbontására is sor került. Ugyanakkor a 18. század közepén a barokk jegyében erőteljes építkezésekbe kezdtek. A nagyobb építkezéseket a szerzetesrendek folytatták, a jezsuiták, a ferencesek és a kármeliták, akik templomokat és rendházakat emeltek. Az építkezésekkel egyidőben kezdték a város közegészségügyét veszélyeztető mocsarak lecsapolását, amely közel egy évszázadon keresztül tartott.

Új püspökség

A török kiűzését követően nem került sor a kiváltságos káptalan helyreállítására. A helyzetet a székesfehérvári püspökség létrehozása rendezte. Az új püspökséget Mária Terézia alapította 1777. február 17-én, és első püspökévé Séllyei Nagy Ignácot nevezte ki. Hamarosan elkezdődött a város főterén álló püspöki palota építése is. Ugyancsak Mária Terézia nevéhez fűződik, hogy 1778-ban a fehérvári székesegyháznak adományozta Szent István koponyaereklyéjét.

Fejlődő város

A polgárosodás évszázadában a város fejlődését és gazdasági szerepkörének bővülését jelzi, hogy 1757. június 13-án Mária Terézia kiváltságlevélben biztosította számára az ötödik, Szent Bertalan-napi országos vásárt. A városi lakosság száma jelentősen nőtt, a II. József-kori népszámlálás alapján 11 786 fő, ebből 465 nemes, 398 polgárjoggal rendelkező. A lakosok többsége zsellér. A népesség szinte teljesen katolikus vallásúakból áll.