Székesfehérvárt sokféle jelzővel illetik. Hazánk történelmi fővárosa, iskolaváros, katonaváros. utóbbi napjainkban is érvényes megállapítás. A kezdetektől élt várkatonaság, katonaság, honvédség a város falain belül, annak védelmére. A kiegyezéssel a honvédelem is átalakult. Létrehozták a hat közös császári és királyi ezredet, melyek vezényleti nyelve a német volt. A katonákat az adott területekről sorozták be. Ezen kívül működtek még a magyar királyi honvédezredek, melyek vezényleti nyelve magyar volt ugyan, de állománya nem volt színtiszta magyar nemzetiségű.

Székesfehérváron három katonai egység tartózkodott. A császári és királyi 10-es huszárezred katonáit 1741-től főként Pest, Fejér, Tolna, Baranya és Somogy megyéből toborozták. Mária Terézia háborúiban szereztek maguknak hírnevet, de részt vettek többek között az 1848. december 18.-i mosoni csatában, az 1849-es tavaszi hadjáratban is. A kiegyezést követően 1871 és 1876 között Móron, Tolnán, Szabadkán és Pécsen állomásoztak a hazai lakosságnál elszállásolva. Jelentős előrelépés volt, mikor Fejér megye Say Ferenc tervei alapján felépíttette az akkor legkorszerűbb lovassági laktanyát, melynek avatására 1892. október 9-én került sor. A 10. közös huszárezred parancsnoksága és két osztálya kapott helyet itt, a másik két osztály Tolnára került. A monarchia idején az ezredek sűrűn váltották állomáshelyeiket, így a fehérvári huszárok később Nyíregyházára kerültek. Mackensen nevét felvéve 1914-ben tértek vissza a városba. Az első háborúban különösen a  limanowai csatában nyújtott hősiességükkel szereztek maguknak hírnevet. 1917 tavaszán az ezredet gyaloghadosztállyá szervezték át. Trianon után a huszárok 1924-ig még Székesfehérváron tartózkodtak. Az átszervezések és létszámcsökkentések után, mint a 2. huszárezred tagjai 1927-ben véglegesen távoztak a városból. A császári és királyi 69. gyalogezredet 1860-ban I. Ferenc József császár alapította, állomáshelyül Székesfehérvárt jelölte ki. Részt vettek a porosz-osztrák háború 1866-os königgratzi ütközetében, Blumenaunál jelentős szerepük volt a porosz bekerítő hadművelet megtörésében. Az itt tanúsított hősies helytállásra emlékeztet az ezred emléknapja, július 22. A gyalogsági laktanyát 1899-ben kezdték építeni Say Ferenc tervei alapján. Hét épületből álló épület-együttes a Budai úton 1903-ban készült el. Az I. világháborúban az ezred első bevetésére a szerbiai Szabácsnál került sor. A 69-es bakák harcoltak román, orosz, olasz hadszíntereken. Az ezred névadója 1914 novemberétől Paul von Hindenburg (1847-1934) vezértábornagy, a német hadsereg főparancsnoka. 1918-ban az olasz front utolsó ütközetében, a Piavénál, a Montello domb elfoglalásakor tanúsított hősies magatartásáért az ezred utolsó parancsnoka, Scholz Béla ezredes Tiszti Arany Vitézségi Érmet kapott. 1868-ban a Magyar Királyi Honvédség felállításáról törvény döntött. 1886-ban a négy zászlóaljból féldandárt szerveztek, így 1891-től a korábbi 65. zászlóaljból Székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred lett. A hadkiegészítő terület időnként változott, de Fejér megyében mindvégig soroztak. A város szerződésben vállalta honvédlaktanya épütését, amelyet 1884. október 1-jén adtak át a Felsővárosban.  A Zichy liget északi részén 1883-ben elkészült a tiszti pavilon is. Az ezred kötelékébe tartozott négy népfölkelő járás. Az első világháború kezdetekor két népfölkelő zászlóalj tartozott Székesfehérvárhoz. A 17-es népfölkelő gyalogezred végig harcolta az első világháborút, az összeomlás után 1918. november 16-án Sipos Gyula ezredparancsnok vezetésével teljes fegyverzetben, kötelékben, rendezetten érkeztek vissza a laktanyájukba. Mindhárom ezred óriási emberveszteséget szenvedett az első világháború négy éve alatt. A hősi halottak emlékének megőrzésére országszerte komoly lépéseket tettek. Székesfehérváron is felállították a hősök emlékműveit maguk az ezredek, a középiskolák, és maga a város is.