A Fejér Megyei Könyvtáros című szakmai folyóirat négy évtizedes múltat tudhat magáénak. Módszertani füzetek címmel indult 1961-ben, majd Könyvtári Híradóra váltott 1968-ig. A következő évtől, azaz 1969-től 1994-ig jelent meg Fejér Megyei Könyvtáros címmel. Felölelte a Fejér megyében működő könyvtárak híreit, a róluk szóló cikkeket, tanulmányokat. Készültek interjúk a szakma képviselőivel, sőt a helyismereti kutatásoknak is többször első megjelenési helye volt. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fejér megyei szervezetének eseményeiről is folyamatosan beszámolt. A kiadvány első 25 évéről repertórium készült, amely 1698 tételében három féle mutató segített eligazodni: személyi, földrajzi és intézményi. A folyóirat szerkesztője előbb Csukly Alajos, majd Neményi László, később Hegedűs Éva volt. A címlapot hét évig Galántai György Olvasó fiú című grafikája, majd 13 évig Dési Huber István Olvasó munkás, s ugyancsak 13 évig Olvasó lány című művének reprodukciója díszítette.
A Fejér megyei könyvtáros 35 évfolyamként 1995-től 2001-ig új, nyomtatott technikával, szerényebb terjedelemben jelent meg Fejér megye könyvtárosainak és olvasóinak tájékoztatója alcímmel. 2001-ben Könyvtári hírvivőként folytatódott, s akkor már elmaradt az olvasónak is szóló tájékoztatás. A kiadvány 2002-ben megszűnt. (Hegedűs Éva)